Oktatás
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Egy csepp emberség

2015. április 24.

Szász Károly iparművész neve nem ismeretlen a II. kerületiek számára. Ő az, aki antik törött csészéből csodaszép medált varázsol, vagy színes üveget házasít össze Zsolnay-porcelánnal.

Nemrég betörtek hozzá, és elvitték gyönyörű, egyedi ékszereit – kivéve egyet, a Rózsák terei templom üvegével díszített aranygyűrűt, amelyben egy kis gyémánt is található. A fiatal művész úgy érezte, nem tarthatja meg a lopásnak majdnem áldozatul esett gyűrűt, inkább árverésre bocsátotta egy internetes közösségi portálon azzal a szándékkal, hogy a befolyt összegből nehéz sorsú gyermekeket vendégeljen meg. Az utolsó napokban már szépen kúszott fel az ékszer ára, végül 75 ezer forintért talált gazdára.

– Amikor kiskoromban Horvátországban nyaraltam, a szomszédban lakó öreg halász megmutatta, hogyan kell kiemelni a hálót, és milyen sokféle tengeri élőlény akadt meg benne – mesélte Szász Károly, amikor arról kérdeztem, hogyan jutott eszébe „megetetni” gyerekeket. – Másnap beállított hozzánk az öreg, és áthívott minket, gyerekeket ebédre, amit a közösen kihúzott háló tartalmából készített. Engem ez akkor nagyon jó érzéssel töltött el, és a mai napig sokszor gondolok erre a kedves gesztusra. Valamiért ez jutott eszembe, amikor azon gondolkodtam, hogyan is hasznosíthatnám a gyűrűt.

Végül egy, a gyermekjóléti szolgálatnál dolgozó ismerőse közvetítésével a kerületünkben működő Cseppkő Gyermekotthon lakóival kerekedett fel a művész, hogy egy Széll Kálmán téri étteremben a gyerekek annyit egyenek, amennyi csak beléjük fér.

– El sem akarták hinni, hogy tényleg korlátlanul ehetnek bármilyen finomságból – mesélte Szász Károly a jól sikerült szombati ebéd után. Én nem vagyok milliomos, még a közelében sem járok, mégis szeretném másokkal megosztani azt, amim van. Tudom, hogy ez csak egy csepp volt a tengerben, de szerencsére a példám ragadósnak bizonyult: sok művészbarátom ajánlotta fel egy-egy munkáját hasonló módon, hasonló célokra. Tervezzük egy olyan közös oldal létrehozását, ami fóruma lehetne a művészeti alkotások és tárgyak jótékonysági árverésének, és olyan éttermekkel szer­ződ­nénk, amelyeknek kisebb a forgalma, így egy csapással több legyet üthetnénk. Úgy gondolom, az ilyen apró emberi gesztusoktól mindenki jobban érzi magát – az is, aki kap, és az is, aki ad.

PZS


Szász Károly (hátul, kimagaslik) és a megvendégelt gyerekek

Tehetséges varázscseppek

Idén ötödik alkalommal rendezte meg a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Kirendeltsége, a Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Üzemeltetési Szervezete és a Cseppkő Gyermekotthon Bátori Zsolt főigazgató fővédnökségével a Varázscsepp Országos Tehetségkutató Versenyt. A döntő helyszínét az eseményt évek óta támogató Marczibányi Téri Művelődési Központ adta. A rendezvény legfontosabb célkitűzése, hogy a részt vevő gyerekek élményekkel gazdagodjanak, szabadidejüket hasznosan töltsék el és tehetségüket bemutathassák. A tehetségkutató versenyre 21 városból 33 intézmény 170 produkcióval és mintegy 220 jelentkezővel nevezett. A selejtező és az elődöntő fordulói során a döntőbe 42 produkció jutott. A gyermekotthonban élő gyerekek ismét bebizonyították, hogy a tehetség szociális háttértől és társadalmi körülményektől független.