Búcsú az óvodától

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott Csoma Éva, a Bolyai Utcai, Daczi Lászlóné, a Szemlőhegy Utcai, Tiba Mónika, a Pitypang Utcai, valamint Kozákné Kígyóssy Ágnes, a Virág árok Óvoda vezetője. 

*****

Mindenkinek azt kívánom, úgy menjen nyugdíjba, ahogy én!

Munkatársai és csaknem kétszáz óvodás búcsúztatta június 15-én Csoma Évát, aki negyven éve dolgozik a Bolyai Utcai Óvodában. A vezető büszke összetartó csapatára és hálás a II. kerületnek a folyamatos gondoskodásért és támogatásért.

– 1973-ban végeztem a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben, amely a mai napig a legelismertebb képzést nyújtja. 1976 óta dolgozom a II. kerületben. A Bolyai óvoda mindkét épületével együtt ünneplem a születésnapomat: a kastély 1953 óta működik óvodaként, ebben az évben születtem. Az új épületet 1976-ban adták át, azóta dolgozom itt. Ez az óvoda az életművem. Mintegy 18 évig óvónőként, 1994 óta pedig óvodavezetőként dolgoztam. 

Mi tartotta negyven évig egy helyen?

Sok esetben megkérdőjelezhető, hogy jó-e az, ha valaki évtizedeket tölt el ugyanazon a helyen. Nekem jó volt, mert mindig megtaláltak új kihívások, a megújulás, az élethosszig tartó tanulás folyamatos volt. Továbbképzésekre, kurzusokra jártam és szakvizsgákat tettem. Ennek köszönhetem, hogy a feladataimat önállóan meg tudtam oldani. A közoktatási rendszer változásai során sem akadtam el a papírmunka és a jogszabályok rengetegében. Néhány munkatársammal a kezdetektől együtt dolgoztunk, együtt tanultunk. Mindvégig összetartó, motiválható, remek csapat állt mellettem.

Hogyan búcsúztatták?

Egész nap ünnepeltek. Gyönyörűen feldíszítették a tornatermünket, ahol az összes óvodásom együtt köszöntött. A műsor végén mindenki úgy hagyta el a termet, hogy saját kis papírra készített tenyérnyomatát ajándékba adta nekem. Ezekből egy nagy tenyér-fa készül majd. Miután az utolsó gyermek is elvonult előttem, egy pillanatra egyedül maradtam. Nem tudtam uralkodni meghatottságomon, akkor már patakokban folyt a könnyem. Ezután kiléptem az udvarra, ahol a gyermekek körben állva vártak, és negyven lufit eresztettek a magasba. Sikítottak, tapsoltak, integettek. Az irodám mögötti sziklakertbe egy liliomfát ültettek a tiszteletemre. Este ünnepi vacsora várta a testületet. Munkatársaim személyes, egyéni köszöntőkkel és egyedi ajándékokkal leptek meg. Fergeteges hangulatban késő estig tartott az anekdotázás a „Csoma Éva sétányon”. Fantasztikus volt. Mindenkinek azt kívánom, hogy így tudjon nyugdíjba menni!

Minden évben többszörös a túljelentkezés az óvodába. Hogyan érték ezt el?

Óvodánk adottságai nagyon hívogatóak. Azt hiszem, kivétel nélkül minden szülő örül annak, ha gyermeke egész évben zöld környezetben lehet. Nevelőmunkánk színvonalas, a mércét magasra tettük. Külön köszönet a fenntartónak a folyamatos támogatásért, hiszen e nélkül nem lenne az óvoda ilyen széles körben elfogadott. Hálás vagyok azért, hogy az önkormányzat évről évre töretlenül mellettünk áll.

Tudja már, hogy ki veszi át a feladatait?

Természetesen! Tudatosan neveltem ki  az utódomat, aki 17 éve a helyettesem. Minden szempontból alkalmas a feladatra, óriási a teherbírása. Könczey Ritára örökítem át a posztomat, mert tudom, hogy nagy az elfogadottsága mind a nevelőtestület, mind a szülők körében. Felmentésem ideje alatt is megmarad példa értékű munkakapcsolatunk, bármikor rendelkezésére állok majd. Szeretném, ha zökkenőmentes lenne az átmenet. Ha ez megtörtént, az új életemre koncentrálok majd. Hiszek abban, hogy minden változás új ajtókat nyit az ember életében. Az biztos, hogy a jövőben a családomé lesz a főszerep, és a házi kedvenceimé, hiszen nagy állatbarát vagyok.
Novák Zsófi Aliz

*****

Ma is óvónőnek mennék!

A Szemlőhegy Utcai Óvoda két pedagógusa, Hámoriné Komáromy Ildikó és Kis-Albert Mónika még a vezető, Daczi Lászlóné – az óvodások számára Eszter néni – búcsúztatója előtt kereste fel szerkesztőségünket.

– Még pályakezdőként kerültem össze Eszterrel, aki – már gyakorló óvónőként – mentorom lett – emlékezik vissza Kis-Albert Mónika. – Ez 1991-ben volt, akkor még a Rómer Flóris utcában működött az óvodánk. Számomra mindig is példaértékű volt, ahogy Eszter a gyerekekkel bánt: nagy szeretettel és elfogadással fordult feléjük. Nagyon sokat köszönhetek neki. Kezdőként arra tanított, hogy amit elméletben már megtanultam, hogyan vigyem át a gyakorlatba. 

– Nemcsak a gyerekeket nevelte nagy odaadással, hanem a jövő óvónői nemzedékét is – veszi át szót Hámoriné Komáromy Ildikó. Sok éven keresztül rendszeresen jártak hozzá gyakorlatra a Bem József Óvónőképző Szakközépiskola diákjai.

Daczi Lászlóné negyven évet töltött el ezen a pályán. Munkatársai véleménye szerint különösen nagy érzéke volt ahhoz, hogy a különböző személyiségű és mentalitású gyerekekkel is megtalálja a hangot. 

– Soha nem hallottuk kiabálni. Következetes szeretetével harmóniát teremtett maga körül – dicsérte felettesét Kis-Albert Mónika, amit Ildikó is kiegészített: – Nagyon humánusan és demokratikusan vezette az óvodát, megértően bánt velünk, a munkatársaival, teljes mértékben meghagyta pedagógiai szabadságunkat, tisztelte személyiségünket.

A két óvónő egyetértett abban, hogy jó döntés volt húsz évvel ezelőtt Eszter nénit választani a Szemlőhegy óvoda élére. Vezetése alatt vált az intézmény kerületünk egyik legnépszerűbb óvodájává. Ez alatt az idő alatt ment végbe a minőségbiztosítás, és bővült új, korszerű szárnnyal az óvoda. Igaz, környezeti adottságai is kiválóak, de igazi vonzereje a szellemiségében rejlik; sok elégedett szülő és gyermek kelti jó hírét szerte a kerületben, sőt, annak határain is túl.

Daczi Lászlóné négy cikluson, azaz húsz éven keresztül vezette a Szemlőhegy Utcai Óvodát. Nem akart már belevágni egy ötödik ciklusba, mert – mint mondta – szeretne több időt tölteni férjével és három unokájával. 

– Az új szárny felépülésével jelentősen megnőtt óvodánkban a férőhelyek száma, ami több pedagógus munkáját is igényli. Úgy gondolom, hogy a megnövekedett létszám miatti szervezett csapatépítő munkát olyan embernek kell elvégeznie, aki hosszú távon szeretne az óvoda élén maradni. Szerencsére van egy olyan kolléganőm, aki kiválóan alkalmas erre a feladatra. Pályakezdő kora óta ismerem, emberileg és szakmailag is csak jót mondhatok róla, nyugodt szívvel adom át a stafétát. 

Nagyon elégedett vagyok a sorsommal, amiért aktív éveimet óvodában, gyerekek között tölthettem. Amikor csak beléptem közéjük, elfelejtettem minden gondom-bajom. A gyerekektől rengeteg jót, rengeteg szeretetet lehet kapni. Sok szépsége mellett persze ez a pálya is rejt magában nehézségeket. Nem jó, ha túl nagy a csoportlétszám, mert akkor nehéz érvényesíteni a sokszor szükséges egyéni bánásmódot. Fizikailag és pszichésen is elfáradunk a nap végére, de ez természetes – tudja mindenki, aki gyermeket nevel. Mégis úgy gondolom, ez az egyik legszebb hivatás, ami nagyon sok sikerélményt ad. Külön öröm számunkra, hogy szinte sorban állnak a ma már középiskolás egykori ovisaink, hogy nálunk tölthessék a kötelező önkéntes munkájukat. Egyszóval, ha ma kellene pályát választanom, ma is óvónőnek mennék!

Péter Zsuzsanna

****

Aki gyerekekkel foglalkozik, nem is öregszik

Tiba Mónika szintén negyven év óvodapedagógusi munka után megy nyugdíjba. Hűséges volt a szakmájához, a Pitypang Utcai Óvodához, a II. kerülethez.

– Gyakorlatilag pályám kezdetétől, negyven éve egy munkahelyen dolgoztam, bár ez az óvoda fizikailag több helyszínen is működött, mielőtt ide költözött. Eredeti épülete az Ady Endre utcában volt. Vezetőjének 1993-ban, 23 éve neveztek ki. 

Mi az, amitől szép az óvónői hivatás?

Nincs saját gyerekem, így a kicsikkel való törődésben az anyaszerepet is megélhettem. Az ő életükben az óvodáskor igen intenzív időszak, ekkor virágzik ki az értelmük, ekkor fejleszthetjük, szerethetjük őket igazán. Épp ezért nagyon sok függ tőlünk, óvodapedagógusoktól, hogy hogyan változnak óvodás éveikben, és később milyen emberekké válnak. Ez egy csodálatosan szép hivatás, azt szokták mondani, hogy aki gyerekekkel foglalkozik, nem is öregszik.

Nemcsak hogy itt dolgozott, ide is született, tősgyökeres II. kerületi. 

Azt mondják, az ember ne legyen röghöz kötött, én mégsem bánom, hogy az életem egy négyzetkilométeren belül zajlott. A család, a lakásom, a munkahelyem együtt jelentette azt, hogy itthon vagyok. Nagyon szeretek itt lakni. Hűséges típus vagyok, ezt mindenre elmondhatom.

Óvodavezetőként több mint két évtizedig dolgozott. Milyen tapasztalatai voltak?

Vezetőként munkámban az motivált, hogy a dolgokat tegyük jobbá. Megéltük a változásokat, a más épületbe költözést, a pedagógiai program kidolgozását, a minőségbiztosítási rendszer megalkotását, mostanában az intézményi és pedagógusminősítést. Mindez szakmai feltöltődést hozott számomra. Persze az óvodánk nevelőtestülete, az óvodavezető kollégák és az önkormányzat segítsége nélkül ezt nem tudtuk volna végigcsinálni. Nagyon köszönöm ennek a jó csapatnak a lehetőséget, segítséget. Kicsit fáj is itt hagyni őket. Sokat tanultam az emberekkel való kapcsolatokból és az ügyintézések során, ezeket a tapasztalatokat azután beépítettem a munkámba. 

Nem fog hiányozni az óvoda?

A jövő természetesen a pihenésé, a kikapcsolódásé, hiszen negyven év alatt azért elfárad az ember. De szép volt, jó volt, nagyon örülnék neki, ha barátként tarthatnánk a kapcsolatot, és nem kellene elszakadnom véglegesen ettől a közösségtől.

Zsoldos Szilvia