Oktatás
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Tehetséges diákokat várnak

2016. június 22.

A társadalmi, gazdasági és politikai kérdések iránt nyitott, tehetséges diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja.

A hagyományos oktatást kiegészítő e-learningen és hétvégi tréningeken alapuló ingyenes képzésekre ugyan június 12-ig lehetett jelentkezni, de az augusztus közepén induló pótjelentkezés időszakában még lesz lehetőségük felvételizni.

A program azoknak a diákoknak kínál széles körű lehetőséget, akik a társadalomtudományi érdeklődésen túl az átlagnál tájékozottabbak, olvasottabbak szeretnének lenni. A négy és nyolc hetes kurzusokat nyújtó programban a diákok tudásvágyuknak megfelelően választhatnak a témák közül, ahol a legnagyobb szaktekintélyektől tanulhatnak. A videó-előadásokkal támogatott e-learning rendszer mellett havonta egy alkalommal, szombatonként, a gyakorlati képzéseké a főszerep, ami kiváló lehetőséget teremt a diákok kommunikációs készségeinek fejlesztésére.

Az általános iskola felső tagozatától egészen az egyetemi évek végéig képzést nyújtó intézmény Középiskolás Programja az elméleti és gyakorlati oktatások mellett sokrétű, színes közösségi programokat - többek között nyári tehetségtábort - is kínál, amelyek mindig nagyon népszerűek a diákok körében.

A kurzusok sajátossága, hogy hetente az olvasmányokhoz, feladatokhoz videó blogokat is megnézhetnek a tanulók, amelyek a szakmai tartalmakat a diákok saját nyelvén megfogalmazva, humoros formában közvetítik a hallgatóság felé. A Program szakmai vezetőjének elmondása szerint az ily módon egyedülálló tananyagaik nemcsak az MCC keretein belül számítanak egyedinek, hanem országos viszonylatban is.

A Középiskolás Program képviselői a felvételi időszakban az ország több nagyvárosába is ellátogattak, hogy népszerűsítsék a képzéseket, így többek között a Marczibányi téri Kodály iskolában is jártak.

A programban résztvevők életre szóló élményekkel és kapcsolatokkal gazdagodnak, tudatosabbá válnak a pályaválasztást illetően, valamint nagyobb eséllyel felvételizhetnek az intézmény egyetemistáknak szóló Juniorképzésére is. „Több mint 1100 diákunk van, tapasztalatunk szerint a tavaszi félévben indított új kurzusaink – mint például a pszichológia, vagy a jog - nagyon vonzóak a tanulók körében, így ezek továbbra is megtalálhatók a választható témakörök között” – mondta Tarján Kata, a Középiskolás Program szakmai vezetője.

 

Infó:

Mathias Corvinus Collegium

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Tihanyi Alapítvány által működtetett különleges képzési intézmény, amelynek célja, hogy Magyarországon középiskolai és egyetemi oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő, magas színvonalú képzési formát honosítson meg. Az MCC a fiatal tehetségek oktatásával, nevelésével és felkarolásával a tehetséggondozás minőségi formáját valósítja meg, amellyel célja a felelős értelmiség nevelése. A Mathias Corvinus Collegium Programjairól, valamint a felvételi jelentkezések pontos menetéről az intézmény honlapján olvashatnak (www.mcc.hu) az érdeklődők.