Oktatás
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Búcsú egy nagy tanártól

2008. október 22.

Örömteli és szomorú is egyben ez az év sok volt rákóczis diák számára. Idén júniusban a II. kerületi önkormányzat Kerületért Emlékéremmel ismerte el a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium volt tanárának, dr. Szerdahelyi Andornak sok évtizedes, rendkívüli tanári tevékenységét. Alig néhány hónappal később szomorúan vettük tudomásul, hogy a nagyhatású és felejthetetlen pedagógus szeptember 7-én elhunyt.

Szerdahelyi tanár úr, vagy ahogy széles körben ismertté vált: Cox 1943-ban került az Egyetemi Katolikus Gimnáziumba latin—görög szakos tanárként, majd az államosítás utáni iskolaátrendeződések után jogutóddá vált Rákóczi tanára lett.
Az 1950-es évek oktatáspolitikája nem tartotta fontosnak a klasszikus nyelvek oktatását, így kivételes tehetségét kamatoztatva a Tanár úr a matematika szakot is elvégezte. Ezzel a tárggyal egészítette ki megnyirbált óraszámát. Ezen kívül jogi és teológiai diplomát is szerzett, és orvosi tanulmányokat is folytatott.
A Tanár úr évtizedekig tanított kerületünkben fantasztikus tudás és emberség birtokában. Közülük világhírű professzorok, akadémikusok, színészek, különféle területen dolgozó elismert diplomások kerültek ki. Tanítványai és iskolái sorsát folyamatosan nyomon követte. Előbbieket rendszeres diáktalálkozók szervezésével, utóbbiakat órák tartásával, továbbá bölcs és hasznos pedagógiai tanácsaival, észrevételeivel segítette. Miközben keresztény katolikus hitéhez, pedagógusi hivatásához, tanítványaihoz és gimnáziumaihoz mindvégig hű maradt, nőtlen ember lévén és harmad-rendi ferencesként szinte egész életét mások, köztük elesettek — az elmúlt évtizedben különösen a hajléktalanok — önzetlen szolgálatának szentelte.
Öröm volt tehát minden egykori tanítványa számára, hogy a kerületi önkormányzat is elismerte életmunkásságát. Az élet külön adománya volt, hogy erre nem sokkal 93. születésnapja után, mintegy születésnapi ráadás-ajándékként került sor.

-

Mint minden évben, most is, szeptember első vasárnapján a Márványmenyasszony vendéglőben gyűltek össze volt tanítványai. Az érkezőket megdöbbentő és szomorú hír fogadta: előző nap délelőttjén meghalt a Tanár úr. Még aznap reggel is úgy készült, hogy gyengélkedése ellenére legalább egy órára eljön a találkozóra. Az isteni gondviselés másként rendelkezett. Tanár urat hite egész életén át minden nehézségen átsegítette. Most megadatott neki, hogy békésen, nem hosszú, ágyban töltendő szenvedés után tért meg Urához, akiben mindig is bízott.
Az összegyűlt egykori tanítványok megemlékeztek róla. Egyetértettünk abban, hogy a Márványmenyasszony-találkozót az ő emlékére fenn kell tartanunk. Hálásak lehetünk, és hálásaknak kell lennünk, hogy ilyen tanárunk volt. A mi osztályunk most novemberben tartja 50 éves érettségi találkozóját. Arra számítottunk, hogy Tanár úr — volt osztályfőnökünk — is ott lesz. Most már csak lélekben és videófelvételen lehet velünk, de így elkísér minket az út végéig.
Tanár úr iránti tisztelettel a diáktársak nevében Jablonkay Gábor,1954–1958-ig volt tanítványa

.......................................................................................................

A nemrégiben homlokzati traktusát illetően megtartott és átépített, ám a Keleti Károly utcai homlokzat mögött lebontott és új házként felépített II. Rákóczi Ferenc Általános Gimnázium új torna-  és díszterme három éve hagyományteremtési szándékkal várja vissza egy tavaszi vasárnap délután a középiskola egykori diákjait. 2008-ban március 28-án délután négykor, miközben újra bediktáltuk elérhetőségeinket a számítógép mögött ülő mai gimnazistáknak, Coxot kerestük, ott van-e az összejövetelen? A tanári szobában ült, s jó volt vele néhány szót váltani ismét.
Az iskolai találkozó hagyománya nem új, csak a helyszíne és időpontja az. Az esemény mindig az iskolakezdés hetére, szeptember első vasárnapjára esett, s a tömegek befogadására is alkalmas Márványmenyasszonyban találkoztunk évről évre. Cox szervezte meg a rákóczisták találkozóját már évtizedek óta. Telefonált néhány diákjának, akik továbbadták a hírt, a meghívást az egykori tanítványoknak, osztálytársaiknak. A vendéglő termeiben és kertjében kisebb-nagyobb csoportokban — többnyire osztályonként — üldögélt (eszegetett, iszogatott) az asztaloknál aztán a frissen érettségizett és a középkorú, meg a ’70-es-ek, ’80-asok néhányan, idős és fiatal volt diák, elpanaszolva vagy eldicsekedve azzal, mi történt velük az elmúlt évben avagy évtizedekben, amióta elhagyták a legendás iskolát. Az utóbbi években Cox már nem „repkedett” asztaltól asztalig. Csak ült egy széken a bejáratnál, s fogadta az érkezőket. Már csak alig látott, de felismert bennünket a hangunkról is.
Idén, szeptember 7-én egy szál gyertya és a gyászkeretes fénykép várta a találkozóra érkezőket. A Tanár úr előző nap, szombaton elhunyt. Úgy mondják, annyira készült az idei eseményre, hogy az izgalmat már nem bírta, s megállt a szíve.
A „Koksz” (avagy Cox) gúnynév eredete: Szerdahelyi tanár úr a helyettesítésekre rendszerint George Cox „Görög regék és mondák” című könyvével érkezett. A gimnázium hosszú folyosóján a piros színű kötettel a kezében megjelenő tanárra a gyerekek: „Jön a Koksz!” kiáltással figyelmeztették a többieket.
Sok száz diákot indított el, akik közül a magyar értelmiség generációi a magyar és nemzetközi tudományos művészeti, üzleti és politikai élet meghatározó alakjai lettek.
2008. június 21-én a II. Kerületért Emlékéremmel tüntette ki a helyi Önkormányzat a 93 éves, már törékeny kicsi embert, aki sohasem állt le teljesen. Dolgozott az iskola könyvtárában, évtizedek óta gyűjtötte és rendszerezte a szeretett gimnázium történetéről szóló dokumentumokat. Nyugdíjasként iskolatörténeti órákat is tartott hosszú éveken át.
A szokásos vidám trécselés, evés-ivás helyett a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium legendás latin—görög—matematika tanárára emlékeztek a tanítványai az idei találkozón. Spontán beszédek, nekrológok hangoztak el. S bár mindegyikünk tisztában van azzal, hogy csak egy Szerdahelyi rengeteg tanítványa közül, mindig tudtuk, éreztük, s érezzük mind a mai napig, hogy fontosak vagyunk (voltunk) neki. Egész életünket végig- és figyelemmel kísérte, amiért nem lehetünk neki elég hálásak. Haláláig összetartotta az egykori tanítványok közösségét, és tán azután is így lesz. Nélküle is.
A „hiányzásért” megrótt: idén nem voltál ott a Márványmenyasszonyban! — mondta, ha év közben találkoztunk, vagy beszéltünk telefonon. Idén a Tanár úr nem volt ott! Kinek panaszkodjunk?
Az ’50-es évek végén, a ’60-as években rákóczisták nyerték a legtöbb díjat a középiskolások számára kiírt matematika-, történelem-, irodalom- és sportversenyeken. Pedig akkor még nem voltak „elit” iskolák. Csak kiváló tanáraink voltak! Szerettük alma máterünket, s büszkék voltunk rá. Cox, vagyis dr. Szerdahelyi Andor halálával az utolsó tanárunk is elment…
Ráday Mihály, Láng Csaba és a IV. c (1956–60)