A miniszter felesége

Viszonylag fiatalon, ötvennégy évesen megözvegyült, de sosem ment újra férjhez. Márta húgával élt a Hidegkúti kastélyban, mígnem 1949 februárjában az állam lefoglalta az épületegyüttest, egy-egy szobát hagyva nekik.

Decemberben végleg kilakoltatták őket, az ideiglenes szálláson Botka Márta meghalt, 1951. július 15-én a nyugdíjától is megfosztott Klebelsbergné számára pedig egy Okány melletti tanyát jelöltek ki kényszerlakhelyül. Két év múlva Hamvas Endre csanádi püspök közbenjárására Szegedre költözhetett, ahol nem sokkal halála előtt fejezte be visszaemlékezéseit: „Életutunknak nevezett, tentával írt kéziratomról diktáltam le Jakobey Istvánnénak gépébe, az ő kezdeményezésére.” 1992-ben itt adták ki könyvét, melyben Gróf Klebelsberg Kunóné Botka Sarolta szeretettel, ugyanakkor tárgyilagos pontossággal idézi elénk múltba veszett budapesti otthonát:

„Mikor alkonyodik, s a kontúrok szürkébe vesznek, képek tárulnak elém, s gondolataim végigkalandoznak az emlékek országútján. […] Azután hidegkúti kedves otthonunkig érek. Belépek az íves kapun a hatalmas négyszögletes udvarra, és körülnézek. Három oldalán épületek. Szemben a mi kúriaszerű oszlopos tornácos házunk, balra az anyám lakta villa nagy kilátású magas faerkélyével s egy földszintes hosszú ház. A negyedik oldalát műkőoszlopos, virágba borult pergola zárja le. Az udvar közepében, süllyesztett füves táblában szobrász alkotta puttók tartanak virágokat, s a ház előtt olaszos vasíves kőkút áll. Azon is futórózsák, mint mindenütt, föl a tetőkig. A tornác közepén bejutok a hallba, melyből falépcső vezet a fönti hálószobákhoz. Onnan tovább jutok a középső magasított szalonba. Szemben a teraszajtó és két hatalmas ablak, azokon s a bejáróajtón piros selyemfüggönyök, üvegcsillár, jobbra a fehér márványkandallón sévres-i bisquit (matt porcelán) csoport, körülötte hímzett virágos fotelok (saját hímzésem). Mennyi melegséggel, emlékkel fogad jobbra a könyvtárszoba barna faburkolatával, mennyezetével, polcokkal. A 4. 000 kötet szépen bekötve, szeretettel rendezve körül, egészen a tetejéig. Zöld, hímzett tájképes karosszékek, piros damaszttal takart dívány, faragott kerek asztal, olasz muranói nagy kék álló üveglámpa ernyővel, mely, ha világít, olyan, mint a kék olasz égbolt felhőivel. Innen végiglátok a szobán a télikertig. Akörül ablak, benne óriás pálma s a párkányokon virágok.

A középső szobából nyílik a terasz, régi magyar hímzett takarókkal, párnákkal. Innen kitárul a kert, lépcső vezet le, két Wiener-Werkstätte (bécsi műhelyből származó) szobor között. A ház előtt kereken feltöltött rész kerti foteljaiból, két rózsaszínt virágzó öreg vadgesztenyefák árnyékából, milyen jó is nézni a lefutó nagy pázsitot, kanyargós utakat, a kőkerítés tövében fakadó hidegkúti forrás keresztülfutását, középen kis tavacskával, melyből a virágsziget színfoltja oly élénken kitűnik! A kis patak, túlfolyó szikláján csobogva, rohan le liliomos partja közt, majd a nagyárokban továbbsietve s még kisebb források fölvétele után Óbudáig ér, ahol a Dunába ömlik. Ősrégi, vastagtörzsű fűzfa, jegenyék, hársfák tartottak árnyékot, melyekhez jó férjem ültette fenyők nemsokára csatlakoztak, tövükben az egész kertet elárasztó illatos erdei ciklámenekkel, melyek oly tömegesen virítottak. Minden, minden külön szól hozzám. Járom a gyümölcsöst, itt a kedvenc almafák, a körték, mézédes reine Claude-ok (Klaudia királynő - ringlószilva), szilvák, barackok – Istenem, milyen szép is volt boldogsággal a szívemben ott élni!”

Verrasztó Gábor