Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A gyep drágakövei

2021. április 2.

A tavasz hírnökeit sokak számára a fák első rügyei, az erdő alján megjelenő hóvirágok, odvas keltikék, ibolyák jelentik.

Érdemes azonban ebbe a sorba a sziklagyepek kis virágait is beillesztenünk: különösen azért, mert ezek a Budai-hegység kivételes természeti kincsei.

Dolomit sziklagyep: ez az a szókapcsolat, amire a természetkedvelő laikusok és szakemberek szeme igazán felcsillan. Ez afféle „ínyencfalat”, olyan természeti jelenség, amelyhez közel kell hajolnunk, hogy megmutassa igazi, egyedi, különleges világát.

Dolomitból sok van a környékünkön, a Budai-hegységben. Ez egy erősen aprózódó kőzet, ezért tipikusan meredek lejtőjű hegyrögökre tud tagozódni, ahol a lejtőkön, éppen az aprózódás miatt, vastag talajtakaró nem tud kialakulni. Ha nincs talaj, fák sem nőnek, így ezek a sziklatömbök többnyire erdőtlenek. A kerület hegyvidékét gondolatban végigjárva már meg is jelenhetnek a szemünk előtt az efféle sziklás hegyoldalak képei: a Kecske-hegy oldala, a Kálvária-hegy és az Újlaki-hegy csúcsa, no meg az Apáthy- vagy a Balogh Ádám-szikla.

Az aprózódó dolomit közötti kis mélyedésekben, résekben meg-megtapad a föld vékony kis humuszréteget alkotva. És ahol föld van, ott növények is nőnek: ezek alkotják a dolomit sziklagyepek izgalmas közösségeit. A flóra összetételét a vékony föld mellett döntően meghatározza maga a kő, hisz ez nagyon felerősíti a klíma hatását. A déli-délnyugati oldalakon ugyanis sok napsütés éri a köveket, amelyek azt magukba szívják és visszasugározzák. Ilyenkor tavasszal ez jól jön, nyáron viszont perzselő meleget és szárazságot okoz.

A meleg mikroklíma teszi lehetővé, hogy az ilyen déli kitettségű sziklákon olyan növényfajok éljenek, amelyek egy régebbi meleg korból maradtak fenn, és itt vészelték át a jégkorszakot. Ezek rokonait sokszor a Földközi-tenger mediterrán éghajlatú vidékein találjuk meg. Érdemes hát ilyenkor tavasszal megmászni valamelyik sziklát, és leguggolni a növényekhez. Fontos, hogy kizárólag a kijelölt úton menjünk, hisz a sziklagyepek legnagyobb ellensége éppen a taposás: a nehezen megkapaszkodott kis föld a lépések nyomán feltörik, lecsúszik, tönkremegy.

A Kálvária-hegy tetején például már nyiladozik a bájos törpe nőszirom. Hasonlít a kertekből ismert nagy, gyönyörű lila virágokra: csak ez kicsi, tömött. Mellette sárgállik a homoki pimpó is. Sárga virága van a hegyi ternyének is, belőle is látni már itt-ott, például az Apáthy-sziklán. Itt egyébként tájékoztató tábla is segít felfedezni a dolomit sziklagyep különleges – és fokozottan védett! – értékeit.

A sziklák a tavaszi napsugarak nyomán egyre jobban átmelegszenek – ez most igen jólesik. De ez csak ott igaz, ahol sok nap éri őket: az északi oldalon éppen az a jellemző, hogy ezek a sziklás hegyoldalak nyáron is hűvösek maradnak, hisz a kövek nemcsak a meleget, hanem a hideget is tudják sugározni. Épp ezért az a különös helyzet állt elő, hogy ezeken a hűvös sziklákon meg olyan fajokat találunk, amelyek éppen a havasi, hegyi növényekkel állnak rokonságban. Ezen az oldalon több a moha és zuzmó is, általában a gyep is zártabb, vastagabb a humuszréteg, hisz ez nem szárad ki nyáron sem. A Budai-hegység (és a Pilis) egyes dolomithegyeinek ilyen, főként északi lejtőin, a köves-sziklás talajon nő egyik különleges, védett fajunk, a bájos budai nyúlfarkfű, bár igaz, hogy néhol a melegebb hegyoldalon is találkozhatunk vele, például az említett Apáthy-sziklán.

Meleg és hideg: a dolomithegyeken, amikor bekövetkezett egy jelentősebb éghajlatváltozás, az élőlények kis távolságot megtéve át tudtak „menekülni” a nekik megfelelő mikroklímájú zugokba. Ezért is Buda leggazdagabb, legváltozatosabb élőhelyei ezek. Mi több, a fajtársaiktól elszakadt, elszigetelt kis közösségek az évezredek alatt folyamatosan alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, így egy kicsit meg is változtak, önálló (tudományosan reliktum-endemikus) alfajjokká, fajokká váltak. Egyszóval valóban igazi drágaköveket rejt Budán a tavaszi dolomit sziklagyep.

Viczián Zsófia