Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Százados gesztenyefák

2020. március 22.

Budapest legvastagabb törzsű vadgesztenyefája a Margit-szigeten nő az Ybl Miklós tervezte Kaszinó közelében: törzskörmérete öt és fél méter.

(Sajnos, inkább már csak a törzs csonkját csodálhatjuk meg, legutóbb a februári viharok is megtépázták). A legidősebb vadgesztenyéket is itt találjuk: az említett példány és egy másik, hasonló matuzsálem kora a Nagyszálló környékén, közelíti a 190 évet!

Ehhez képest kerületünk fái még karcsúak és fiatalok. Mégis büszkék lehetünk rájuk, hisz jó néhány százados példány van köztük, fasorként pedig kivételesen szépek, különösen tavasszal. Fontos is figyelnünk rájuk, álljanak akár közterületen, akár kertekben, mert sajnos kora tavaszi permetezés hiányában az aknázómoly komoly károkat tehet bennük.

Gesztenyesor a Szilágyi Erzsébet fasorban

A vadgesztenye eredeti hazája a Balkán és Elő-Ázsia. Telepítése Magyarországon a XIX. században jött divatba, hisz gyönyörű, boltozatos, hatalmas koronát nevel, ágai ívesen hajolnak le, és ha megfigyeljük a törzsét, szépen csavarodó barázdákat láthatunk rajtuk. De, persze, legszebbek a virágjai, a nagy, kúpos, fehér vagy rózsaszínű „gyertyák” – ezek miatt hívták sokáig magyarul bokrétafának. Levelei mint megannyi nyitott tenyér. Egyszóval az egész fa elegáns és fenséges megjelenésű, akár önmagában áll egy térség közepén, akár fasorként kísér egy utat.

Budán azért is szívesen ültették, mert alapvetően a párásabb, hűvösebb levegőt kedveli, jól érzi magát a nyirkosabb völgyekben is. Így lett a városból kivezető egyik legjelentősebb útnak, a mai Szilágyi Erzsébet fasornak is kísérője a XIX. század végén. Zöld alagútjában kocsiztak ki hétvégenként a pestiek jó levegőt szívni, kirándulni vagy egy kellemes ebédet elfogyasztani, később pedig lóvasúton, majd villamoson suhantak el a lombok alatt. A régi fasor néhány túlélőjét még ma is megcsodálhatjuk, különösen az út Szépilonán túli szakaszán. Sajnos, ezen a télen néhány idős példánytól búcsút kellett vennünk: a kivágott törzseken jól látszik, hogy belül már odvasak voltak, veszélyt jelenthettek volna. A fasor egyébként Zugliget felé is folytatódik, a villamosremízbe vezető vágányok és a Zugligeti út mentén is. Mi több, tudhatjuk azt is, hogy vadgesztenyék szegélyezték egykoron a zugligeti zárdától az Anna-rétig vezető zarándokutat is – ennek szórványosan még meg lehet találni a nyomait.

Öreg gesztenye a Gül Baba türbe sarkánál

A vadgesztenyék a régi, kerületünkben található középületek parkjainak is díszei voltak, így szép példányaik vannak az egykori Lipót-mezei elmegyógyintézet, vagy a János kórház kertjében, és figyelemreméltók az egykori lövölde gesztenyefái is. Utak mentén is találunk idősebb példányokat, például a Pasaréti úton, a Vasas pályánál és a Budagyöngye környékén lévő utcák egykorú, idős egyedekből álló fasorait (például a Lotz Károly vagy a Házmán utcában). Egyes visszaemlékezések szerint a vadgesztenyék a híres hűvösvölgyi vendéglősöknek is köszönhetik a létüket – ők is támogatták, hogy kuncsaftjaikat árnyas fasor kísérje. Valóban megfigyelhetjük, hogy szórványosan, de a Szilágyi Erzsébet fasor folytatásaként a Hűvösvölgyi út mentén is van egy-egy idősebb vadgesztenye.

Végezetül nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy számos budai kertnek is díszei voltak ezek a csodálatos fák – a kerületet járva sokfelé rábukkanhatunk idős, hatalmas példányokra is. Egy közülük emléktáblát is kapott, a Gül Baba türbéjéhez vezető Mecset utcán (és a támfal lépcsőin) haladva már messziről szemünkbe tűnik az épület sarkánál. A türbét Wagner János, a XIX. század neves építésze építette körül keleties hangulatú épületegyüttessel az 1890-es években. Ő rendezte a terepet is körülötte, ami nem lehetett könnyű, hisz ez egy elég meredek hegyoldal volt. A teraszos kialakítású kis paradicsom délkeleti sarkára, nagyjából 125 éve egy vadgesztenye-csemetét plántáltak el a kor faültetési divatjának megfelelően. Mivel kedvező adottságú helyre került, a kis fa terebélyes példánnyá fejlődött, és átvészelte a világháborúkat, történelmi viharokat és az átépítéseket is. Törzsének kerülete, hozzávetőleg háromméteres, lábához pedig az új díszburkolatra angol és magyar nyelvű felirat került, mely az egykori építészdinasztia tagjainak pályafutásáról tudósít és arról, hogy „ezt a gesztenyefát a hagyomány szerint Wagner János ültette.”

Sokat megélt gesztenyefáink számára, sajnos, manapság már Buda sem jelent igazán kedvező környezetet: itt is nagyon megnövekedett a forgalom, több lett a burkolt felület és kevesebb az éltető csapadék. De a kilencvenes évek óta a legnagyobb fenyegető veszélyt az aknázómoly jelenti: ez okozza a korai levélszáradást is, amely rendre már augusztusra szomorú, őszi megjelenésűvé teszi a nem kezelt fákat. A betegség ellen permetezéssel, visszametszéssel, gondos ápolással lehet felvenni a harcot: és mellette azzal a személyes figyelemmel és szeretettel, ha számon tartjuk, milyen kivételes értékei ezek a fák a mi kerületünknek.

Viczián Zsófia