Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Bükkfa a határon

2017. november 6.

Idén több lapszámunkban olvashattak a kerület különleges, idős fáiról és történetükről. Ezúttal kerületünk címernövényének eredtünk nyomába.

 

A rendszerváltás után a budapesti kerületek rendre kialakították a maguk sajátos arculatát: mindenütt szerették volna, hogy a lakók magukénak érezzék szűkebb környezetüket. Így választott 2000 márciusában a II. kerület is címert magának. Mind a közönségszavazatok, mind az akkori képviselő-testület szavazatainak többségét Péri József iparművész alkotása nyerte el. Azóta ez a kerület címere: zöld pajzsban három bükk és három kereszt. A heraldika nyelvén mondva ez azt jelenti, hogy a kerület sokszínű hely, ahol jelentős történelmi hagyományok és egyházi intézmények voltak és vannak.

A bükkfák ezüst törzsükkel, aranyló koronával, kiterjedt gyökérzettel szerepelnek a címerben. Elsősorban a II. kerület zöld jellegét emelik ki, a környező erdők és a kertes házak sajátos hangulatát idézik meg.

A kerületi címer ünnepi változata

A bükk a heraldikában meglehetősen ritka címerkép. Ha jelentését kutatjuk, leginkább a szilárdságot, a stabilitást, bizonyos fennköltséget társíthatunk hozzá. Az idősebb bükkösök hangulata valóban ünnepélyes: mintha egy óriási oszlopcsarnokban járnánk. A sima, ezüstös, hosszú, egyenes törzs a katedrálisok világát idézheti fel. Mint kerületi jelkép tehát a zöldövezet mellett erőt is sugall, gyökérzete pedig a hagyományok tiszteletéről árulkodik.

A Budai Polgár fákról szóló sorozatában megismerhettünk már cédrust és nyárfát, gesztenyéket, kőriseket és a narancseperfát is. Milyen szép volna, ha a kerületnek nemcsak a címerében, hanem a valóságos területén is találnánk hát évszázados bükkfákat, legalább hármat! De e tekintetben ki kell ábrándítsuk az itt lakókat. Az az igazság, hogy igazán idős, tekintélyes példányok nagy számban nem nálunk, hanem a szomszédos XII. kerületben nőnek – például néhány évszázados fa pár méterre a két területet határoló Budakeszi úttól.

A bükk ugyanis jellemzően a magasabban fekvő területeket kedveli, általában a tengerszint felett hatszáz méteres magasságban jelenik meg. Így már az is különleges, hogy a Normafán és környékén ilyen nagy számban nő, sőt egyes részeken uralkodó fafajta – ez egyrészt annak köszönhető, hogy a hegynek sajátos mikroklímája van, másrészt pedig annak, hogy a bükk nagyon jól felhasználható fafajta, tehát tudatosan telepítették is a területre. Valószínűleg az elszórtan megtalálható idős fák az egykori fakitermeléskor meghagyott egyedek, úgynevezett „hagyásfák” lehettek.

Bükkösünk tehát nincs, de szép példányai azért itt is, ott is felbukkannak a kerületben. Találkozhatunk egy szép növendékkel például a Hársakalja városrészben vagy egy másikkal a Torockó téri játszótéren, és minden bizonnyal sokfelé ültették házak kertjébe is. A Külkerparkban és környékén is látni itt-ott tekintélyes bükkfákat.

És rábukkantunk igazi matuzsálemekre is! Két idős, 150 év körüli bükkfa nő a Szépjuhászné közelében, az egykori budaszentlőrinci pálos kolostor mellett. Az ősi romok közt ma is érezni egyfajta emelkedett hangulatot, a templom, mely fölé csak a kék ég borul, felszentelt hely. Az alapítás hétszáz éves múltjáról megemlékező tábla mögött kis ösvény vezet a több mint négy méter kerületű óriási fához. A közelében rönkök, nagyjából ötven méterre tőle az erdészeti központ felé pedig egy másik hatalmas példány áll – ez sajnos már kiszáradófélben van. – Valamikor sok volt ezekből, gyermekkorom óta a kedvenceim, de most már csak ez a kettő őrzi a kolostort – mondta ottjártunkkor egy helybéli.

A sima, ezüstös törzs, a vastag, ég felé törekvő óriási fa valóban tiszteletet ébreszt: erdőben és címerben egyaránt.

Viczián Zsófia