Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Változik az avarégetés szabálya

2010. október 6.

A kerti hulladék, avar és nyesedék égetését szabályozó helyi rendelet korábban az őszi időszaktól tavaszig engedte az égetést. A Fővárosi Közgyűlés időközben módosította a szmogriadótervről szóló, egész Budapestre kiterjedő jogszabályát.

Ennek értelmében az önkormányzat képviselő-testületének hatályon kívül kellett helyezni az avar és kerti hulladékok égetésére vonatkozó saját szabályozását.
Az új rendelet szerint a fővárosban november 30-ig, ünnepnapok kivételével hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet elégetni a kertben keletkező, növényi eredetű hulladékot. Jövőre március 8. és november 30. között lehet avart és kerti hulladékot égetni, 2011. december 1. után pedig az egész fővárosban tilos lesz.
A Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Iroda kéri a kerület lakóit, hogy az őszi időszakban már az új szabályozás szerint tervezzék a kerti munkálatokat. Egyben felhívják a figyelmet, hogy a rendelet betartását a Városrendészet ellenőrzi, illetve a rendelet megsértőivel szemben eljárás kezdeményezhető. Jóvér György irodavezető ugyanakkor hangsúlyozza, hogy tavaszonként az önkormányzat akció keretében lehetőséget biztosít a kertekben összegyűlt gallyak és fásszárú növények maradványainak aprítékolására. Az összegyűjtött ágakat a házaknál ledarálják, és az őrlemény akár komposztként, akár talajtakarásra is felhasználható. Az FKF Zrt-nél (információs telefonszám: 06 40 353-353) régóta lehetőség van speciális zsákok beszerzésére. A lombhulladék szállítására alkalmas zsákok ára a szállítást is tartalmazza.
A leginkább környezetbarát megoldás ugyanakkor a helyben komposztálás, amelyet az önkormányzat Komposztáló Kerület-programja is támogat. Évente több százan csatlakoznak a kezdeményezéshez, amelyről további információt Eleőd-Faludy Gabriella programvezető ad a 06 30 544-8778-as telefonszámon. További részletek a www.komposztmester.hu internetes oldalon.

Volt_egyszer_Budan_boritok_162.jpg