Környezetünk
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Kulturális élmények török kávé mellett

2019. március 23.

Minden érzékszervünkre ható, különleges programokat ígér a Gül Baba türbénél létesült keleties hangulatú kulturális központ. 
 

Az állandó és időszaki kiállítások mellett koncerteknek, könyvbemutatóknak is helyet ad majd a komplexum, részt vehetünk különféle műhelyfoglalkozásokon, a kulturális élmények után pedig egy jó török kávé mellett frissülhetünk fel, és a rózsaillat is velünk marad, ha illatos szappant vagy parfümöt vásárolunk az ajándékboltban.

Szerkesztőségünket Szalai István, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezérigazgatója vezette végig a 2018 októberében átadott létesítményen.

– 2014-ben a legmagasabb magyar és török kormányzati szinten született döntés a török emlékhely és környezete megújításáról – mesélte a vezérigazgató. – A magyar és török kormányzati szervek együttműködése révén felújított türbe, illetve a kulturális központ és a rózsakert kialakításán túl a magyar fél vállalta a komplexum üzemeltetését, ehhez kapcsolódóan hozta létre alapítványunkat a magyar állam. Az alapítvány fontos céljának tekinti a magyar–török kulturális kapcsolatok erősítését. Ennek keretében többek között olyan hosszú távú feladatot kaptunk a kormányzattól, hogy valamennyi, Magyarországon található oszmánkori emléket kutassuk fel, és hazai és török társintézményekkel együtt stratégiát dolgozzunk ki megőrzésükre. 

A tavaly októberi megnyitót követően, az alapítvány számára az idei az első teljes tevékenységi portfólióval induló év. Első, Suna Selma Koçal török képzőművész alkotásaiból nyílt kiállításunkat Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere nyitotta meg. 

Milyen terveik vannak erre az évre?

Az a célunk, hogy minél többen megismerjék a türbét, a körülötte működő komplexumot, és alapítványunkat, hogy ez a gyönyörű környezet pezsgő kulturális központként éljen az emberek tudatában, és szeretnénk, ha a terület a II. kerület, de a főváros, sőt az egész ország idegenforgalmi és kulturális életének fontos helyszínévé válna. Éppen tegnap lapoztam bele a vendégkönyvünkbe és nagyon szívmelengető látni, hogy a hazai és török látogatók mellett kínai, szaúdi, új-zélandi vendégek írtak bele elismerő szavakat. Intenzív élményt szeretnénk adni a hozzánk betérőknek, aminek része a hamarosan megnyíló kávézónk, ahol török kávét, török teát lehet majd fogyasztani, illetve a már működő ajándékboltunk, ahol a török szuvenírek mellett a rózsa is megjelenik – illatként és motívumként. Az intenzív kulturális élmény részeként szervezünk továbbá interaktív alkotóműhelyeket, zenei programokat.

Török zenét lehet majd hallgatni?

Törököt is. Nemrég tárgyaltunk egy szúfi zenét játszó zenekarral, amely tudós, turkológus tagokból áll, és tradicionális hangszereken adják elő a zeneműveket. Őket szeretnénk rendszeresen meghívni, de tervezünk nyáresti dzsesszkoncerteket is a rózsakertben. Ugyanakkor más helyszíneken, fesztiválokon is megjelenünk itthon és Törökországban egyaránt. Elindítottuk az úgynevezett Gül Baba Jazz Nights eseménysorozatot, aminek már volt egy nagy sikerű előadása az Opus Jazz Clubban, következő állomása május elején lesz. A másik terület, amerre nyitni szeretnénk, az a könyvkiadás. Elsősorban itt is a Gül Baba korához, személyéhez, az őt övező legendákhoz kapcsolódó kiadványokkal, valamint magyar és török irodalmi, költészeti művekkel igyekszünk gazdagítani a hasonló témájú kötetek sorát. 

Van állandó kiállítása is a központnak?

Vendégeinket mindig két kiállítás várja. Az állandó tárlatunk Gül Babát és korát idézi meg a Budapesti Történeti Múzeum, a TIKA és az alapítvány közös rendezésében. A másik időszakos kiállításunk jelenleg a már említett képzőművészeti tárlat, ami május végéig látható, ezt követően a Herendi Porcelánmanufaktúra hozza el Gül Babához és az oszmán szimbólumokhoz kapcsolódó gyönyörű tárgyait. A kiállításokhoz kapcsolódóan szeretnénk a legfiatalabbakat, elsősorban a II. kerületi óvodás-iskolás gyerekeket is becsábítani a központba. Számukra rendeznénk olyan alkotóműhelyeket, ahol megismerkedhetnek a régi és a mostani török világgal, de készíthetnek saját alkotásokat – például a rózsamotívum felhasználásával. Igény esetén szívesen tartunk számukra rendhagyó történelemórát, ahol még a híres és nagyon finom török édességet, a baklavát is megkóstolhatnák. 

Említette, hogy a rózsakertet is önök gondozzák.

Ehhez a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karától kapunk segítséget. Az a koncepciónk, hogy ez a brand – a logónkon is látható rózsamotívumok – a valóságban is megjelenjen. Egyébként tudomásunk szerint Törökországban létezik Gül Babáról elnevezett rózsa, ezt is meg tudnánk itt honosítani.

Ön hogyan kapcsolódik a török kultúrához?

Mindig is vonzott és érdekelt a török történelem és kultúra, sok ilyen tárgyú könyvet olvastam. II. kerületi lakosként jövet-menet találkozunk a török idők emlékeivel, elég, ha csak a Pasarét vagy Rózsadomb városrész nevére, vagy a Gül Baba, a Mecset vagy a Török utcára gondolunk. Én is itt élek a családommal, és a vasárnapi séták során sokszor mesélek hároméves kisfiamnak ezekről az elnevezésekről és persze a türbéről. Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen helyen élhetek és dolgozhatok. Ezt szeretném átadni mindenkinek, aki betér hozzánk, legyen gyermek vagy idős, kerületi lakos vagy külföldi turista. Szeretném, ha ez a hely nemcsak turisztikai látványosság, hanem egy olyan találkozási pont lenne, ahol gyönyörű környezetben értékesen és emlékezetesen lehet eltölteni az időt.

Péter Zsuzsanna

 

Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely, 1023 Mecset u. 14., bejárat a Türbe tér felől, nyitva keddtől vasárnapig 10–18 óráig. A kulturális központba a belépés díjtalan. A meghirdetett workshopokra (műhelyfoglalkozásokra) a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Érdeklődni a www.gulbabaalapitvany.hu weboldalon, illetve az info@gulbabaalapitvany.hu címen lehet.