A Zeneakadémia Budapest ékköve

Sikeres zenész, elégedett édesanya, és kreatív intézményvezető, aki tele van világra szóló tervekkel. Néhány éve őt választotta a 3. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában a Forbes magazin.

Milyen érzés volt, hogy a Zeneakadémia Szenátusa egy emberként szavazta meg rektornak?

Nagy boldogság és azt gondolom, ez az egész intézménynek nyugalmat ad. Öröm, hogy továbbdolgozhatok a megkezdett projekteken és bár elégedett vagyok az elért eredményekkel, nagyon sok tervem van, szeretném, ha a Zeneakadémia évről évre még továbbfejlődhetne.

Hogyan indult a pályája? Volt Önben félelem, amikor öt éve kinevezték egy ilyen hatalmas intézmény élére?

Batta András professzor úrtól vettem át a staféta botot. Korábban rektor-helyettesként beleláthattam a leendő munkámba és tudtam, hogy nagy felelősség ezen a poszton dolgozni, persze, hogy volt bennem félsz. De segített a múltam, hiszen itt nőttem fel a házban, a ranglétra minden lépcsőfokát végigjártam. A saját bőrömön tapasztaltam, hogyan működik az iskola. Láttam diákként, zenészként, tanárként, majd tanszékvezetőként, hogy mi az, ami nehézséget okoz. Fontos tudás, hogy több mint húsz évig zenekarban játszottam. Nap mint nap érzem ezeknek a tapasztalatoknak a hasznosságát, nem kívülről nézve hozok döntéseket. Első kinevezésemre visszatérve, akkor nyílt újra a főépületünk a Liszt Ferenc téren, így mondhatom, hogy nem egy hagyományos munkába kezdtem bele, kettős képességű egyetemmé alakultunk át. Ez azt jelenti, hogy egyetemi szinten képzünk zenészeket – 143 éve töretlenül -, és emellett öt éve saját koncerteket is rendezünk, így a professzionális kulturális életből is kivesszük a részünket. Ennek a szinergiáit, együtthatását nagyon jól ki lehet használni. A világ egyik legszebb koncerttermében prémium kategóriás sztárok lépnek fel. Óriási eredménynek, hogy ezt sikerült elérnünk.

Milyen fontos projektek folytatódnak a jövőben?

A teljesség igénye nélkül említenék néhányat. Ilyenek a Kodály- és Bartók-emlékévből kiinduló programok, vagy a kecskeméti Kodály Intézetünk kampusszá bővítése. Állandó célkitűzésünk, hogy a művészeti nevelést minél szélesebb körben népszerűsítsük. Jómagam zenei tagozatos óvodába és iskolába jártam, az itt szerzett tudás alapozta meg a pályámat. Tudom, milyen előnyökkel jár, ha valaki zenei nevelést kap. Újragondolt, de a tiszta forrásokból táplálkozó Kodály-módszerrel oktatnak tanáraink a Városmajori óvodában, iskolában és gimnáziumban. A kompetencia-felmérések alapján a diákjaink jobb eredményeket értek el – akkor is, ha nem zenei tagozatra jártak - mint azok, akik nem tanultak zenét. Részesei vagyunk egy agyi képalkotást vizsgáló nemzetközi tanulmánynak, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia vezet. Bizonyított tény, hogy a korai zenei nevelés rendkívül erősen hat az idegpályákra. Minél több idegpályát tudunk összekapcsolni az agyban, annál jobban fejlődik a logikai készségünk, javul a koncentráció. Amit más szörnyű és nehezen megoldható problémának érzékel, az egy zenét tanuló diák számára játék és érdekes kihívás. Ezért sikeresebbek.

Gondolom, a gyerekei is tanultak hangszeren.

Természetesen. Már felnőttek, nem lett belőlük zenész, de profitáltak a zenetanulásból. Ádám nagyon kitartó volt, mai napig zongorázik és zenét szerez, annak ellenére, hogy az ELTE fizikai szakára jár, Andris már a sport világában dolgozik, most fejezi be a master diplomáját. Nagyon meg vagyok velük elégedve. Nevelésben – anyaként és tanárként is - azt tartom jónak, ha egy gyerek már egész pici korától tudja, hogy mettől meddig lehet elmenni, a megszabott kereten belül pedig szabadon mozoghat. A növendékeim például egy évre előre tudják, hogy milyen darabokat kell megtanulniuk, ha megcsúsznak, szigorú vagyok és szólok, hogy a következő órán meddig jussanak el. Lehet és jó is a kötelezőn felül tanulni, de az erős keretben hiszek, kevés, ha „csak” ötletelünk.

Említette, hogy továbbfejlesztené a Zeneakadémiát, amely a zenei képzést végző intézmények között már most is a világelsők között szerepel. Hogyan tudna még fejlődni?

Szükségünk lenne egy nagy infrastruktúra-fejlesztésre. Bár a nemzetközi elvárásoknak a főépületünk és a Wesselényi utcai házunk – ahol az adminisztratív feladatokat végezzük - maximálisan megfelel, sok belvárosi épületünk viszont szinte romos. Rengeteg külföldi diákot kell visszautasítsunk. Nem tudunk megfelelő termet, hangszert és kollégiumot biztosítani, miközben nagyon borsos tandíjat fizetnek. Fel kellene újítani a Semmelweis utcai épületünket, a Nagymező utcai középiskolánkat, küzdünk az elemekkel a kollégiumunkban – ahol a diákjaink nem tudnak gyakorolni - és a jazz tanszékünk otthona sincs jó állapotban. Ezek a belvárosi ingatlanok nem arra a célra születtek, amire mi használjuk. Sokkal hatékonyabb lenne az oktatásunk, ha a felsorolt helyek egy közös, belvárosi kampuszba költözhetnének. E nélkül nem tudunk továbbfejlődni.

 
Vigh Andrea, Rolla János, Drahos Béla és a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Zeneakadémián

Hogyan segítené a munkát egy tiszta profilú épület?

Rendkívüli módon összehangolható lenne a munka. Nem pazarolódna el sok-sok energia, például az utazásokra. A zenei pályára készülő diákoknak muszáj koncertekre járni, de nagy kihívást jelent éjszaka a külvárosba hazajutni. Ide költözhetne továbbá a Régi Zeneakadémián működő egyházzenei tanszék. Ha ez megtörténne, egy újabb tervünk válhatna valóra, mert így a Régi Zeneakadémia intézményünk szívévé válhatna. Az épületben lakott egykor Liszt Ferenc, Liszt-kutató központtá alakítanánk át. Ahogy rég, újra az Andrássy útra nyílna a főbejárata, nem a Vörösmarty útra, és alkalmassá tennénk vendégek fogadására, a földszintjén kávézó, bolt üzemelne.

Lát arra esélyt, hogy mindez megvalósuljon?

Isten malmai lassan őrölnek, de mi kitartóak vagyunk. A jóindulatot és támogatást folyamatosan érezzük. A Zeneakadémia Budapest ékköve, egy kivételes hely és kivételes helyzetben van, hazánkat zenei nagyhatalomként tartják számon. Történelmi hullámoktól függetlenül, nehézségek közepette is töretlen az akadémia eredményessége és sikere, ami példaértékű. A magyar állam is sokat fektet a zenei nevelésbe, a legalsó szinttől a felsőfokig elérhető zeneoktatás. Ez egyedülálló, hiszen például Nyugat-Európában nincsen alap- és középfokon zenei oktatás, csak a magánszférában, onnan kell be jutni az egyetemre. A középiskolás gyerekeinknek olyan tudásuk van, ami felér egy ottani BLA-val/mesterképzéssel. Hálás vagyok, hogy ezt felismerték és támogatják.

Milyen terveket dédelgetnek még?

Értékes hangszerekkel rendelkezik az akadémia, szeretnénk a gyűjteményéből múzeumot nyitni, olyat amilyen a londoni Royal Academy-ban működik.

Hogy tudja a vezetői feladatokat, a fellépéseket, a családot és a pihenést 24 órába beleszuszakolni?

Mindegyik teljes embert kíván, de átgondolt időbeosztással össze tudom egyeztetni őket. Ahogy a gyereknevelésben, a hétköznapokban is fontos tudatosan beosztani az időt, arra van ideje az embernek, amire szeretné, hogy jusson. Ha elvégezted a munkád – amire tudható, hogy mennyi időt kell rászánni -, amellett biztosan tudsz mással is foglalkozni. Azt viszont meg kell határozni, hogy hogyan és mikor. Tudatosan kell pihenni, sportolni, és barátokkal időt tölteni. Hangsúlyoznám, hogy az utóbbira is szükség van ugyanúgy, mint a munkára, nem hiszek az elefántcsonttorony hozzáállásban. Mivel a hivatalok nyitva tartás nappal van, ezért ilyenkor intézem a Zeneakadémia ügyeit.

Mikor gyakorol?

Késő este. Ha koncertre készülök, ideális esetben napi három órát. A mi szakmánk azért olyan, hogy a koncertteremben eljön az igazság pillanata. Senki sem fogja megkérdezni, hogy hány órát aludtál, sírt-e a gyerek, a maximumot kell a színpadra vinni. Ahogy a sportolónak, a zenészeknek is muszáj, hogy legyen állóképessége ahhoz, hogy közölni tudjon. Aszketikus és sziszifuszi munka ez olykor. Csak akkor válasszunk művészeti pályát, ha alapvetően szeretjük azt, amit csinálunk, a siker az a bónusz. De a muzsikálást önmagáért is tudni kell szeretni.

A növendékeiben megvan a kitartás?

Sokakban meg. De a mai világ nagyon más, mint amikor én voltam gyerek. Elképesztő módon felgyorsult, a vizuális kommunikáció századában élünk, ami nem szolgálja az ügyünket. Nehezebb nekik. Hanggal dolgozunk, de a csend éppen olyan fontos lenne számunkra. Ha nincs nyugalom és elmélyültség, akkor nem lehet ugyanazt az eredményt elérni. A sokféle kütyü miatt sajnos csökken a koncentrációképesség, túl sok az impulzus. Közben azt látom – és ez a személyes véleményem - hogy az emberek többsége borzasztóan magányos. Sokkal többet ér egy beszélgetés, mint a képernyő előtt üldögélés. Ezzel együtt nem tagadom, hogy sok jóra is használható a technika, de másnak is helyet kell biztosítani.

Idén volt 20 éves a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál, amelyet először 1999-ben rendezett meg. Honnan indult?

Első sztárvendégünk Maria Normen volt, aki fantasztikus személyiség. Egy kis sportszatyorral érkezett a reptérre, csodálkoztam, hogy ilyen könnyed és közvetlen. Az ő fellépése adta az első nagy lökést. A célkitűzésünk semmit sem változott az évek alatt, szeretnénk elérni, hogy minél többen ismerjék és szeressék meg a hárfát. Az elsőn még nem voltak gyerek előadóink, az idei születésnapunkon már igen, lenyűgöző volt, amikor 38 hárfás játszott együtt, kicsik és nagyok. Különleges színfoltja a fesztiválnak, hogy a hangszergyártók is eljönnek hozzánk és mesterkurzus is társul az eseményhez. Nagy öröm, hogy van olyan fiatal csapat, akik egykor gyerekként vettek részt a fesztiválon. Ma már elismert hárfaművészek-, tanárok, és ők hozzák a kicsiket a koncertekre.

Hogyan kötődik a II. kerülethez?

Déd- és ükszüleim óbudaiak voltak, édesapám és édesanyám költözött a kerületbe, amikor családot alapítottak. Azóta itt élek. Gyerekkoromban az alsó rakpart még nem volt kiépítve, az Árpád fejedelem hídig parkok voltak. A barátaimmal sokat bicikliztünk, nem volt kerítés, át lehetett járni egyik kertből és udvarból a másikba, a HÉV is csak fél óránként járt, igazi paradicsom volt. A gyerekeim már nem ilyennek ismerik, és ők pont azért szeretik a környéket, mert éjjel-nappal nagyon jó a közlekedése, ami a fiataloknak óriási előny. Rettenetesen szeretem Budát, lokálpatrióta vagyok, büszke vagyok a kerületre. Legnagyobb zeneszerzőink otthona volt. Jó a ritmusa, van benne élet, de nem olyan zajos, mint a belváros. A művelődési központjaihoz kötődik a fiatalságom. A Duna part pedig mai napig varázslatos. Pest is egyre szebb, de a szívem ideköt.

A művészek gyakran fellépnek az ünnepek idején. 

A december zajos időszak, ilyenkor mindenki szereti a hárfát, rengeteg fellépésünk van. Ennek szívből örülök és a kollégáim is! Sok ünnepkörhöz kapcsolódó koncertünk volt és még lesz is. Legközelebb Balázs János zongoraművésszel lépek fel egy karácsonyi koncerten. 22-én leteszem a lantot, és onnantól a családi karácsonyunkra készülök. A fiaink elhozzák ilyenkor a szívük választottját, és együtt ünnepelünk, utána a párjuk családjával is ünnepelnek. Így lesz ez egy igazi nyugodt, békés körforgás.

Novák Zsófi Aliz 

Fotók: Felvégi Andrea