Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

„Végvárról végvárra” járva énekeljük a verseket

2019. február 27.

Kilenc hónapos korától kerületünk lakója, és nincs olyan hangszer, amit meg ne tudna szólaltatni. 

Muzsikáját közel negyven hanghordozó örökíti meg, mérnöki precizitása a kottaírásban is segíti, pedagógusvénáját a mai napig kamatoztatja. A Kaláka együttessel tavaly novemberben kezdte meg az ötvenedik évadot, a Kultúrkúriában pedig tizenötödik éve házigazdája a Dalnokklubnak. A 2008-ban II. Kerületért Emlékéremmel kitüntetett Kossuth- és Prima Primissima díjas muzsikus, Radványi Balázs a napokban ünnepelte születésnapját.

– 1951-ben költöztek a szüleim Budapestre, a Marczibányi tér közelébe. Ez a későbbiek szempontjából is jó helynek bizonyult, hiszen közel volt az iskola, a Lorántffy Zsuzsanna Zenei Általános Iskola, ahová én is és a Kaláka többi tagja is járt, valamint a térről elnevezett művelődési központ, a Kaláka klub állandó helyszíne. A Fény utcai piacot is korán megismertem, anyám mellett lelkes vásárló és cipelő voltam. A Széna térhez is közel laktunk, így az ’56-os események – bár akkor még csak ötéves voltam – élénken élnek bennem: emlékszem az óvóhelyen is hallható puskaropogásra és ágyúdörgésre, és arra, ahogy apámmal megyünk kenyérért a Retek utcába. A Mártírok útjai (ma Margit körúti) zeneiskolába jártam csellózni és énekelni, az országúti ferences templomban bérmálkoztam, az esküvőm pedig a Keleti Károly utcában, a Krisztus Király-templomban volt.

Az esküvő után költöztek Máriaremetére?

Vonzott a még zöldebb környezet, a kirándulás lehetősége – már csak a gyermekeink miatt is, akik ott jártak óvodába. Nagy élmény volt, hogy részt vehettünk az ökumenikus iskola alapításában. Néhányan, az akkori óvodáskorú gyerekek szülei, úgy éreztük, hogy másfajta iskolát képzelnénk el gyermekeinknek, ez hívta életre azt az azóta is egyedülálló iskolát. 

Hamar bekapcsolódott az ottani kulturális életbe?

A Dimitrov (ma Máriaremetei) úton volt a Petőfi Művelődési Központ, amelynek a költő, Oláh János volt az igazgatója. Tőle kaptam lehetőséget arra, hogy egy klub keretében felléptethessem tanítványaimat, a Krónikás Ének-zene Iskola végzett gitáros-énekeseit, valamint még egy ifjú, feltörekvő zenekart. Ez egészen addig működött, amíg meg nem épült a Klebelsberg Kultúrkúria. A volt tanítványokat beszippantotta a Bem rakparti, egykori Tolcsvay klub, aminek persze nehéz lett volna ellenállni, én pedig elhatároztam, hogy az új művelődési központban már zenészként folytatom a klubéletet. Ez lett a Dalnokklub, amely idén ősszel kezdi meg tizenötödik évadát, és amelyben állandó társam Balog Péter gitárművész. Részben olyan fiatal előadókat hívok vendégül, akiknek ez bemutatkozási lehetőséget jelent, illetve olyan zenekari muzsikusokat, akik itt szólóban állhatnak közönség elé. 

1966-ban első elektromos gitárjával

Kik voltak már a Dalnokklub vendégei?

Lehetetlen mindenkit felsorolni. De hadd említsek kitűnő és méltán népszerű színművészeket: Mácsai Pál, Oberfrank Pál, Cseke Péter, Rátóti Zoltán – véletlenül csupa színházigazgató és II. kerület lakos – Mikó István, Kautzky Armand, a hölgyek közül Hűvösvölgyi Ildikó fogadta már el a meghívásunkat. De járt már nálunk Ákos is, aki elektromos hangszereken játszva sportcsarnokokat tölt meg, itt pedig egyedül egy szál gitárral lépett a nézők elé, valamint Hobo, akit elsősorban nem erről a lírai oldaláról ismernek sokan, és éppen ezért volt különleges, ahogy József Attila, Pilinszky vagy Viszockij verseit énekelte. 

Önnek mit jelent a Dalnokklub?

Egy kísérleti terep, ahol kipróbálhatok új dolgokat, új társakat. Olyan Kaláka-dalok is előkerülnek, amelyeket ugyan lemezre vettünk, de színpadon szinte sosem hangzanak el, olyan hatalmas már a repertoárunk. De talán a legfontosabb, hogy a Kaláka munkáját szeretném itt továbbéltetni, bizonyítani, hogy dalra és versre szükség van. 

Hány felvétellel büszkélkedhet?

1969-ben alakult meg a Kaláka, de az első bakelitlemezünk csak 1977-ben jelent meg. Ezt azóta 34 lemez, kazetta, illetve CD követte. Ezenkívül is van néhány olyan kiadvány, ahol önállóan vagy a tanítványaimmal szerepelek. Ha még ezekhez hozzávesszük a Magyar népmesék száz epizódjának, valamint a Magyar mondák és a Mesék Mátyás királyról zenéit, tényleg elég szép szám jön ki. 

Ha már számokról esett szó: hány hangszeren játszik?

Eredetileg csellózni tanultam, de játszom gitáron, 12 húroson is, mandolinon, mandolán, ukulelén, cuatron, kalimbán, 9 húros tamburán, brácsán, bendzsón, dorombon. Itt-ott már elterjedt, hogy különleges hangszereket is meg tudok szólaltatni. Így amikor Magyarországon volt a párizsi Disneyland bevonuló zenéjének felvétele, megkerestek, hogy játsszam dombrán, ami egy kazah húros hangszer, kicsit a balalajkára hasonlít. Szeretek edzésben lenni ezekkel a ritkábban használt hangszerekkel. Ha mondjuk a Kalákában kevesebb lehetőség nyílik a mandolinozásra, akkor mandolinozom a Dalnokklubban, hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból.

Van kedvenc költője?

Sokáig Kosztolányi volt számomra a legkedvesebb, későbbi életszakaszomban Szabó Lőrincet éreztem közel magamhoz. Óriási megtiszteltetés volt Kányádi Sándor és Weöres Sándor barátsága. Utóbbival úgy is mondhatnám, hogy „egy fedél alatt” laktunk, hiszen ő is a II. kerületben élt. Mindig neki mutattuk meg először a verseire írt dalainkat. Egyszer valamelyik versének egy szakaszát átírta a kedvünkért, mert úgy érezte, úgy jobban passzolna a zenére, de olyan is volt, hogy adott egy listát Ady-versekből, hogy ezeket lenne érdemes megzenésíteni. A fiatal költőkkel is jó kapcsolatunk van: a Dalnokklubban már többször szerepelt Varró Dániel és Lackfi János is, mindkettőjüktől kaptunk dedikált kötetet, sőt ajánlást is, hogy melyik versre komponálhatnánk muzsikát. Nagyon kedvelem Mezey Katalint, akivel több közös estünk is volt és néhai férjét, Oláh Jánost, akinek fájdalmasan szép búcsúzó verse, a Nemlét dallama, terveink szerint szerepelni fog az új Kaláka CD-n .

Ötven éve alakult meg a Kaláka együttes. Ez egy házasságban már aranylakodalomnak számít. Önök hogyan ünneplik, hogyan viselik?

Az a titkunk, hogy van egy találmányunk Balassi Bálint és Tinódi Lantos Sebestyén nyomdokain: „végvárról végvárra” járva visszük és énekeljük a verseket. Szerencsére sokan voltak kíváncsiak rá, és ez ma is így van. Generációk óta négy földrészen érdeklődnek iránta – hát, ezért nem lehet megunni. És persze a rengeteg közös élmény és a kialakult közös „szótár” is összeköt bennünket: mi például kinti koncertre hideg ruhát, rangos eseményre pedig cuccparádét viszünk.

Már benne járunk az általunk jubileumi évadnak kigondolt koncertsorozatban, ahol az aktuálisan legjobbnak tartott dalainkat játsszuk. Nem nosztalgiázni akarunk, hiszen ez egy élő és alkotó zenekar, amely folyamatosan megújul. Az ötvenedik év is munkával fog telni, új CD-felvételt is tervezünk. Az ünnepi évad utolsó állomása a MÜPA lesz novemberben. Délelőtt gyermekeknek, este felnőtteknek adunk koncertet. Addigra már ki fog érlelődni, hogy mik lesznek azok a régi, tőlünk jól ismert dalok és mik az új szerzemények, amelyeket elvár, és reményeink szerint megszeret a közönség. 

Péter Zsuzsanna