Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Ha a Föld megmarad, a film és a színház is

2018. január 12.

A Valami Amerika 3. részének február közepi premierje előtt a film két főszereplője, Ónodi Eszter és Pindroch Csaba beavatta lapunkat a forgatás kulisszatitkaiba.

Mi a közös a Valami Amerikában és a Kincsemben? Mindkettő kasszasiker és mindkettőt Herendi Gábor neve fémjelzi. A kerületünkben élő rendező ajándéka, hogy a Valami Amerika 3. részének február közepi premierje előtt a film két főszereplője, Ónodi Eszter és Pindroch Csaba beavatta lapunkat a forgatás kulisszatitkaiba. A színművészek pályája egyszerre indult, és mindketten biztosak abban, hogy megtalálták a hivatásukat. Elárulták, milyen feladatok várnak rájuk 2018-ban, szóba került a gyereknevelés, a futás és az is, hogy kinek mi a siker fokmérője. 

Hogy telt a karácsony?

Ónodi Eszter: Munka volt a menü, a karácsony két napra koncentrálódott. A Katona József Színházban a két ünnep között duplákat játszottunk, estig színpadon voltam. 

Pindroch Csaba: Nekem is színházzal telt a karácsony. Sajnos balesetek sora nehezítette a Thália Színház színészeinek életét – egyik kollégám elesett a motorral és bordatörése volt –, emiatt be kellett ugrani több előadásba. A Segítség, megnősültem! című önálló esttel Szegeden léptem fel.

Milyen évet hagytak maguk mögött?

Ó. E.: Szakmai szempontból nagyon jó évem volt. Hál’ istennek színházban és filmben is sokat dolgoztam. A Nóra – Karácsony Helmeréknél című előadás, melynek címszerepét játszom, úgy érzem, beérett, a közönség nagyon szereti, és szakmai díjakat is nyert. Számomra a legnagyobb elismerés az, hogy júniusban öt alkalommal is műsorra lehetett tűzni, mert minden jegy elkelt. A nyár forgatásokkal telt, a Valami Amerika 3-mal kezdődött, majd a Korhatáros szerelemmel és az Aranyélet harmadik évadának felvételeivel folytatódott. 

P. Cs.: Laza évadon vagyok túl, viszont a saját előadásaimmal sokat jártam az országot. Nagyon vártam a Valami Amerikát. Természetesen kőkemény edzés előzte meg a munkát. 

Ó. E.: Hát meg is lett az eredménye!

P. Cs.: Már visszafuttyadt minden, de akkor szigorú diéta és sok sport volt. Szabó Győzővel hívogattuk egymást, hogy ki milyen szénhidrátmentes ínyencségeket eszik éppen. Hamar feladtam a versenyt, ő nagy szakács. Visszatérve a kérdésre, tavaly kevesebbet vállaltam, hogy többet legyek a gyerekeimmel. De nem gondoltam, hogy nincs az a bányában végzett munka, ami három gyerek nevelésével felér. Erős idegrendszer kell hozzá, de megéri.

Szerintem megvan hozzá a humora… 

P. Cs.: Egész addig, amíg ki nem borítanak. Akkor hiányzik a feleségem, aki meg tudja nyugtatni őket, aztán engem is.

Mérő László matematikus és pszichológus írta, „Kegyes dolog a természettől, hogy ad 12-13 évet arra, hogy az ember megszeresse a gyerekét, mielőtt még eléri a kamaszkort – és nagy találmány a logika, amelynek segítségével néha még ez alatt a nehéz időszak alatt is szót tud érteni vele”.

Ó. E.: A világon minden felgyorsult, szerintem a gyerekek érése is. Két éve a fiam még csak tízéves volt, de már bőven úgy éreztem, hogy bekopogott nálunk a kamaszkor. Egyébként teljesen egyetértek Mérővel, csak az időhatárokat kell újragondolni. 

P. Cs.: Nekem azt mondta Keveházi Gábor koreográfus, mikor megszületett a lánya: „Tudod Csaba, a csoda akkor kezdődik, amikor először két kezébe fogja a fejedet és azt duruzsolja, Apa, és egészen odáig tart, amikor tíz év múlva annyit mond: ugyan, Apa!” Na, de nem panaszkodom, még megfogják a kezem.

Milyen feladatokat hoz 2018?

Ó. E.: Egy nagy lakásfelújítás előtt állok. A Katonában pedig Székely Kriszta rendezésében az Ithaka című előadásban szerepelek majd, Nagy Ervin és a színház összes színésznője játszik benne. Az év elején pedig legnagyobb sajnálatomra befejezzük az Aranyélet forgatását. Lesznek koncertek is, az éneklés az utóbbi években jött az életembe. A Budapest Bártól kezdve az Európa Kiadón át a legutóbbi Cseh Tamás-emlékestig sok mindent énekeltem.

P. Cs.: Mi állandóan felújítunk, vidéken élünk egy házban, és mire valami elkezd működni, addigra másvalami biztosan tönkremegy, így kezdhetjük elölről. A feleségemmel közösen tervezünk egy mesedarabot, ami a felnőttekből gyereket csinál. A címét nem árulom el, egyszer elkotyogtam, miből szeretnék előadást, egy színház pedig jól elhappolta az ötletem. Idén is fogok futni. Eszter, te futsz még?

Ó. E.: Persze, amikor tudok. Nem mondom, hogy gyorsan, de kitartóan. Tavaly megvolt a félmaraton, két óra alatt. 

P. Cs.: Gratulálok, gyorsabban lefutottad, mint én. Amikor először sikerült és hozsannáztam, kiderült, hogy a szomszéd faluban élő 78 éves bácsi rám vert tizenöt percet. Erdő mellett lakunk, de egy gyerekkori horrorfilmnézés miatt félek egyedül futni. Négy mentett kutyánk van, a legnagyobbat az övemhez csatolom és úgy vágunk neki. A futás egyébként hamar szenvedéllyé válik, akkor ijedtem meg, amikor elkezdtem hajnalban maratont nézni.

Az ünnepek alatt leadták újra a Valami Amerika első részét. Megnézték?

Ó. E.: Ritkán van időm tévézni. De nemrég jelentette be a fiam, hogy látni akarja a korábbi részeket.

P. Cs.: Rengetegszer vetítik,  néha belenézek.

Az első rész tizenöt éve került a mozikba. Akkoriban a rendezőt, Herendi Gábort még kevesen ismerték. Miért vállalták?

Ó. E.: Fiatalok voltunk, eszünkbe se jutott nagy szerepre nemet mondani, sőt. Nagyon ígéretes volt a forgatókönyv. Lehetett érezni, hogy színvonalas vígjáték lesz, nem egy lebutított gagyi. 

P. Cs.: Szerintem már az első rész is olyan volt, mint egy amerikai film. Amikor a forgatókönyvét olvastam terézvárosi lakásom magányában, nem tudtam eldönteni, hogy miért röhögök úgy, mint egy kutya. Azért, mert szétvet az öröm, hogy kapok egy nagy szerepet, vagy mert annyira jó a forgatókönyv. Az új rész extra pörgős lesz. Nemrég láttam az első megvágott öt percét és az a jó hírem, hogy zokogva nyerítettem. 

Ó. E.: Tényleg? De jó! 

P. Cs.: Elképesztő humor, akció és ritmus! 

Hogy hatott az életükre anno a hatalmas siker?

Ó. E.: Engem nem ért sokként, mert a közönségfilmmel járó népszerűség már korábban megadatott a Meseautóval. De féltem, hogy két közönségfilm után hogyan fogadnak el a Katona nézői, meg tudok-e felelni a művészszínház által támasztott elvárásoknak. Lehet, túlgondoltam, de akkor volt egy-két nehezebb évem emiatt. Ha kaptam egy rossz kritikát, nem tudtam eldönteni, annak szól-e, hogy közönségfilmben is láttak és van velem szemben egy nagy adag előítélet, vagy tényleg rossz voltam, vagy csak az adott kritikusnak nem tetszettem.

P. Cs.: Hirtelen jött a siker. Akkoriban ment egy jól sikerült sörös reklámfilm is velem, napi hússzor leadták a tévében, a színművészetin tananyag lett. A csapból is én folytam. Ennek örömére kaptam egy hatalmas szponzorautót és azzal mindjárt egy életre szóló pofont is. A kocsit pár nappal később ellopták. Hogy ki tudjam fizetni, majdnem el kellett adnom a lakásomat, amit a szüleim vettek az éveken át összespórolt pénzükből. Padlóra kerültem. Az volt a szerencsém, hogy a feleségem a jövőnkbe tekintett, a születendő gyerekeinkről beszélt. Utólag azt mondom, ez a pofon is előrevitt. A mai napig a Valami Amerika sikeréből tudom eladni magam, nagyon sokat köszönhetek neki.

A harmadik rész forgatása több mint egy hónapon át tartott. Milyen volt?

P. Cs.: A forgatás előtt azon gondolkoztam, hogy férfiszemmel nézve, az új rész vajon felül tudja-e múlni a korábbi New Yorkját és a táncoslányokat. Igen. A történet nagy része börtönben játszódik. Több alfahím összezárása vicces szituációkat eredményez, sírva nevettünk egy-egy jelenet után. 

Ó. E.: Kevés közös jelenetünk volt. A forgatási napjaimat nagyrészt Pokorny Liával és Oroszlán Szonjával töltöttem. Szonjával még nem forgattam ilyen hosszan, örülök, hogy jobban megismertem. A jeleneteinket lakásokban és egy magánkórházban vették fel. Izgalmas volt, amikor le kellett állni a felvétellel, mert a szomszédban megindult a szülés.

Vannak olyan barátságok, amik forgatás után is megmaradnak? 

Ó. E.: Ezek munkabarátságok, de kicsi a szakma, gyakran találkozunk, Győzővel például együtt játszunk egy darabban, Nagy Ervinnel ugyanabban a társulatban vagyunk.

Lesz folytatása a Valami Amerikának?

Ó. E.: Gábor azt mondta, hogy ez így kerek, ezért nem.

Közös önökben, hogy egyiküknek sem vezetett egyenes útja a színészethez. Miért választották végül ezt a szakmát?

P. Cs.: Gyerekként mindenáron szerettem volna magam középre tenni. Hamar felmértem, hogy amiért keményen dolgozni kell, az nem megy. Maradt az osztály hülyéje szerepkör, intőt kockáztató poénokkal. Ez sokáig parádésan működött. A gimnáziumban az egyik tanárnőm behozott egy Latinovits-felvételt, aminek hatására elkezdtem verseket tanulni. Aztán főiskolásként láttam egy francia pantomimművészt és elkezdett érdekelni, hogy mi is ez a csoda, amit színháznak hívnak. A Valami Amerika fiatalon népszerűvé tett, ez az ismertség pedig egy védőháló lett. Ennek köszönhetem, hogy a pályán maradtam. Nagyapám ötven évig vájár volt, én meg egyszer mentem le a bányába, hogy majd fejtem a szenet. Öt perc után elsírtam magam, és arra jutottam, nagyon meg kell becsülni ezt a nyakkendős állást, ami nekem jutott.

Ó. E.: Mindent elkövettem, hogy ne legyek színész. De a mélyből időről időre előbukkant a színház és kiderült, hogy ez az, ami igazán örömet szerez nekem. A színpadon a pillanat egészét meg tudom élni, ami burkot von körém. Miután elvégeztem az angol szakot, jelentkeztem a színművészetire, egyszerre indult a pályánk Csabával. Csodálatos adomány a Jóistentől, ha valaki azzal tud foglalkozni, amit nagyon szeret, és azzal keresi a kenyerét. Elképesztően szerencsés vagyok, hogy a mai napig a foglalkozásom a hobbim.

Mindig így érzi?

Jó, persze van úgy, hogy otthon maradnék, de muszáj bemenni a színházba. Amikor viszont színpadra lépek, mindig átfordul bennem és tudom, hogy igen, ott kellett lennem. Egy jól sikerült előadás vagy film igazi katarzis, úgy megy haza az ember, hogy pontosan tudja, csak ez lehet a hivatása. 

A tapson és a kritikán kívül milyen visszajelzést kapnak még?

Ó. E.: Kommentvilág van, el szoktam olvasni a véleményeket.

P. Cs.: Régebben én is, most már jobban érdekel a jegyeladás. Az előre megvásárolt jegyek száma talán objektív visszajelzés arról, hogy hol helyezkedünk el ezen a lelki tőzsdén. 

És a reklám ereje?

Ó. E.: El tud indítani egy folyamatot, de aztán szájhagyomány dönti el, mennyire lesz valami nézett. Ezért boldogság, ha telt házas a Nóra.

Mitől lett ennyire népszerű?

A párkapcsolati válságok lényegére tapint. Egy előadás boncolgathat társadalmi kérdéseket is, de ami igazán ütni és hatni tud, az az ember privát szférája titkokkal, elszámolnivalókkal. 

P. Cs.: Több mint egy évtizedig játszottam a Vígszínházban, a Nóra ott is sikerdarab volt. Szerintem vannak olyan előadások, amik el tudnak repíteni egy színészt. Nekem ilyen transzcendens élmény a Hétköznapi őrületek, ami egy komolyabb hangvételű darab a Tháliában, mégis hat éve repertoáron van, ezt saját sikernek is tartom. 

Az a csoda, amiért hajtjuk az egészet, ritkán adatik meg. De amikor sikerül fölfeszülni a szivárványra, az maga a boldogság. És ha az ember megtalálja a hivatását, akkor nem kell többet dolgoznia. Mi megtaláltuk. 

Hogy látják a színház jövőjét?

Ó. E.: Ha a Föld megmarad, akkor a film és a színház is. Persze utóbbi örökké változik, felhasználja a technikai fejlődés vívmányait. Ha ezek tartalommal telítődnek, akkor lesz értelme alkalmazni őket.

P. Cs.: Az emberi kapcsolatokról mindig hallani akarunk majd, az utcán és a nézőtereken is erre vagyunk kíváncsiak. Ezért a színház és a film is biztonságban van.Novák Zsófi Aliz