Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Néha újraértelmezzük az ünnepeket is

2013. december 19.
Beszélgetés Lackfi János költő és íróval, és szüleivel, Mezey Katalinnal és Oláh Jánossal.
Az egyre szélesebb körben ismert művészt decemberben Prima Primissima-díjjal tüntették ki.

Vele és író-költő szüleivel, Mezey Katalinnal és Oláh Jánossal beszélgettünk az írói pályáról, családról, Weöres „Sanyi manóról” és a karácsonyról. 
Kevesen vannak, akiknek mindkét szülőjük művész. Milyen előnyökkel járt, hogy két író nevelte?
Lackfi János:
Tízezer könyv volt a falon, s nemcsak dísznek, tanácsot is lehetett kérni olvasásukhoz. Márpedig a téli szünetek nekem legfőképp olvasással teltek. És láttam azt is, hogy írni normális, emberi dolog, akárcsak a kerítésfestés, tyúktartás, paradicsomtermesztés, barkácsolás. Nem földönkívüliek vircsaftja, hanem eleven valóság. Amikor aztán erre a pályára léptem, ki kellett alakítanom saját ízlésemet, stílusomat, elrugaszkodva attól, amit otthonról hoztam. Az írói álnevem elrejtett, vicces volt „inkognitóban” mozogni szüleim barátai és ellenfelei között... 

Lackfi János szülei, gyermekei és testvére körében

II. kerületben élnek régóta. Összejárt a család más itt élő művészekkel?
Mezey Katalin:
A kerületben nőttem fel, és Jani fiunk pici korától ismét itt lakunk, de nem sok íróbarátunk élt a kerületben. Angyal János, az Elérhetetlen föld című antológia szerkesztője, Kovács István költő, történész barátunk élt itt. És, akihez talán legtöbbet jártunk a 70-es évek végétől, itt éltek ekkoriban legfontosabb baráti támogatóink: a Weöres Sándor–Károlyi Amy költőházaspár.
Lackfi János: Emlékszem „Sanyi manóra”, ahogy az irodalomban hívták. Vastag szemüveg, hatalmas barna szem, óvódás fejhang. Kedves volt, maga is gyermek voltaképpen, tetszettek neki a kerti bogyókból-ágakból összerakott huszárjaink, amiket ajándéknak ott hagytunk. Weöres Sándor hangját velem temetik majd.

Nem csoda, hogy ilyen élményekkel a zsebében János az írói hivatást választotta. Hogyan fogadták, amikor kiderült, hogy fiuk írásra adta a fejét?
Mezey Katalin:
Aggódtunk Janiért, mert az írás a legátpolitizáltabb művészeti ág. Egész rendszerváltozás előtti pályánkat meghatározta, hogy nem akartunk egy hazug ideológia szószólóivá lealacsonyodni, enélkül pedig elismerésre aligha számíthattunk. Csak jeles irodalmi barátainknak, Nagy Lászlónak, Illés Endrének, Weöreséknek köszönhettük, hogy mégis megjelenhettek egyes köteteink.
Oláh János: Janinak azt tanácsoltuk, hogy amíg lehet, ne tudja róla senki, hogy ő a mi fiunk. Ne érezze úgy később, hogy a barátaink segítsége vagy az ellenségeink rosszindulata formálta a pályáját.

Nagyon kevés ma a világban is, de Magyarországon talán még inkább az ismert, akár sztárnak is nevezhető író. Mit gondolnak, mi lehet az oka, hogy ennyien szeretik és támogatják Jánost?    
Mezey Katalin: Jani fiunk pályája már az új időkhöz kötődik. Ő nemcsak jó költő és író, nemcsak tehetséges előadóművész és szellemes társalgó, de öt gyermekével, szép házasságával a maga korosztályában szimpatikus életmintát is nyújt, ezért örvendetes, hogy „rákapott” a média.
Oláh János: Az pedig magával hozza –az esetében megérdemelt – népszerűséget.
A gyerekei közül van olyan, akit sikerült megfertőzni az irodalomimádattal?
Lackfi János: „Versenyistállót” nyitni itthon eszem ágában sem volt. Ami rájuk ragad idehaza, az rájuk ragad, fő, hogy nyitottak maradjanak az irodalomra, amit az iskola nem mindig tud elérni. Ellenben a kapolcsi Kaláka Versudvar-beli versműhelyemben vagy a kozármislenyi szófaragótáborban többnyire mind ott ülnek, mert kedvük van hozzá. Újabban Margit és Dorottya a Marczibányi Téri Művelődési Központban tartott kreatívírás-kurzusomra is bejár, és Johannának is jó íráskészsége volt mindig. Egyikük sem készül erre a pályára, de ki tudja, mit hoz a jövő.

A művész feleségével és gyermekeivel

Van a családban olyan, akinek megjelenés előtt megmutatja a munkáit?
Lackfi János:
A kezdet kezdetén édesanyámnak mutattam meg verseimet. Most inkább csak mint pályatársak látjuk egymás munkáit. Feleségemnek sokszor megmutatok ezt-azt, de ő sem ér rá mindent követni. Margit lányom igazi irodalmi ínyenc, megbízom az ízlésében, gyakran ő az „első szem”.

Min dogoznak most?
Mezey Katalin:
Ismernek téged címmel januárban jelennek meg a Magyar Napló Kiadónál új elbeszéléseim és kisregényem egy kötetben. Összegyűjtött meséim, majd verseim új kötete is valószínű megjelenik a 2014-es ünnepi könyvhetére.
Oláh János: Ifjúkori nagyregényem, a Közel új, szerkesztett kiadása hamarosan megjelenik a Magyar Napló Kiadónál. A Széphalom Könyvműhely a jövő évi könyvhetére jelenteti meg összegyűjtött verseimet.
Lackfi János: Már a könyvesboltokban van a Milyenek a magyarok? című könyvem folytatása.


Van olyan munkájuk, amelyen mind a hárman együtt dolgoztak?
Lackfi János:
A Remetei Kéziratok című családi folyóiratot anno a megírástól a postázásig szüleim gondozták, és engem is odaengedtek a közelébe. Megtanultam, mennyi aprómunka van az irodalommal, szöszmötölés, korrektúrázás, levelezés. Ezt a lángoló lelkű újoncok gyakorta elfeledik, márpedig levegőben röpdösve nehéz irodalmat „csinálni”.

Hogyan ünneplik idén a karácsonyt?
Lackfi János:
Feleségemmel az első karácsonytól fogva kettesben, majd mind többesben ünnepeltünk, és a másnap-harmadnap jutott a tágabb családnak. Máriaremetére szüleimhez is 25-én és 26-án szoktunk átruccanni.
Oláh János: A szentestét általában kettesben vagy fiatalabb gyermekeinkkel, Oláh Katalin szobrászművésszel és Oláh Mátyás László festő- és szobrászművésszel töltjük együtt.  

Másnap délben pedig összejön az egész család.
Mezey Katalin:
Idén már velünk lesz 90. évében járó nagynénénk is, aki immár szintén kerületi lakos, Nagyberkiből költözött fel a remetei Nyugdíjas Pedagógusotthonba.
Van olyan hagyomány, amelyet gyerekkora óta megőriztek?
Lackfi János:
Egy-egy nemzedék újraértelmezi az ünnepeket is, minálunk, Zsámbékon a mai napig nagy mézeskalács-díszítés, sütés-főzés folyik, ostyát is sütünk mindenkinek lengyel szokás szerint, hogy körbeadhassuk, törhessünk egymáséból, bocsánatot kérve, ha év közben megbántottuk egymást. Feleségemnek lengyel felmenői is vannak, innen a hagyomány. Fontos a hajnali misére járás, az adakozás, mások segítése, idős rokonok látogatása. De persze otthoni emlékeket idéz a karácsonyfa, a bejgli...
Mezey Katalin: Őrzünk még néhányat édesanyámék karácsonyfadíszei közül, ezek és a karácsonyfa díszítésének módja is emlékeztet gyerekkorom karácsonyfáira. Az a kiscsengő is szolgálatban van még nálunk, amelyhez az én első karácsonyom hangja kötődik.  

Jókai Anna átadja a Prima Primissima-díjat Lackfi Jánosnak (Fotó: MTI)

Melyik volt életük legemlékezetesebb karácsonya?
Mezey Katalin:
Első közös karácsonyunk Jani fiunkkal. Féléves múlt, és bár tudtam, hogy később semmire sem fog emlékezni, én ma is látom megilletődött szempárját, amelyben ott csillogott kicsi karácsonyfánk gyertyáinak fénye.
Lackfi János: A legemlékezetesebb? Fiatal házasok voltunk feleségemmel, diót, mogyorót törtünk-daráltunk, s közben ment a tévé. Erre korábban nem volt példa. A tévében pedig egy szürkekabátos, ijesztő öregembert és egy ugyanilyen öregasszonyt végeztek ki éppen. Ceauşescu volt az, s mi 1989 karácsonyán fél szemmel Erdélyért izgultunk, fél szemmel a készületet követtük.

Milyen könyvet vettek utoljára egymásnak?
Mezey Katalin:
Jani fiunktól a „Milyenek a magyarokat?” kaptuk utoljára, ő tőlünk édesapja „Száműzött történetek” című elbeszéléskötetét.
Van-e olyan ajándék, amelyre igazán vágynak?
Oláh János: Nincsenek már különösebb vágyaink, a legboldogabbak akkor lennénk, ha a következő karácsonyig – és tovább – mindenki egészséges lenne a családban!
Lackfi János: Országszerte járva, évi 90-100 író-olvasó találkozó során sok-sok tollat, üveg bort, bonbont, iskolai évkönyvet kaptam már. Nem mondom, hogy mind nélkülözhetetlen lett volna idehaza, de a szeretet-jóakarat mindben érződött. A legjobb ajándék itthon lesz, idén, de még titok, ha a Budai Polgárt érdekli, jövőre elárulom, mi volt az! 
Novák Zsófi Aliz

**************************************************************
Tűlevél
„Mindig elbűvölt, amekkora puha, szúrós tömegben a fa alatt hevertek Karácsony múltán, és azt is szerettem, ahogyan a cserépkályhába kerülve felparázslottak.” /Lackfi János/
„Érdekes szó és valóság. Tű is, levél is.” /Mezey Katalin/

Csillagszóró
„A kialudt csillagszóró utáni kékes füstköd volt a kedvencem, meg ahogy két csillagszóró összeér, összeég.”
/Lackfi János/
„A csillagszóró miatt aggódtunk egyedül, ha a karácsonyi napokban, bár rövid időre is, egyedül voltak otthon a gyerekek.”
/Mezey Katalin, Oláh János/

Beigli
„Az édesanyámtól tanult diós és mákos kalács (beigli) nagy öröm volt a család számára. A nyolc nagy rúd beigli néhány napig jóízű és egészséges – előre gyártott – ennivaló volt, mindenki kedvence. Egészséges, mert kevés cukorral és zsiradékkal, sok dióval, mazsolával, tojáshabbal, kakaóporral készítem, élesztős-omlós tészta módjára.”
/Mezey Katalin/