Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Ha teszünk érte, a változás már jön magától

2017. december 1.

Szerepelt a Sorstalanságban, a Szabadság, szerelemben, a Presszó című televíziós sorozatban, legutóbb pedig a Budapest Noirban láthatta a közönség. Kolovratnik Krisztián csaknem egy évtizedet kerületünkben élt, és mai napig itt dolgozik.

 

  Igazi életművész, akinek fontos, hogy mindig olyasmivel foglalkozzon, ami előreviszi az életben. Mesélt legutóbbi forgatásáról, a Vígszínházban töltött évekről, az El Caminóról és arról is, miért lett a Testnevelési Egyetem diákja.

 A Budapest Noir olyan film, amibe rögtön beleszerettem, boldogan mondtam igent a felkérésre. Jólesett a rendező, Gárdos Éva bizalma, ráadásul olyan élethelyzetben voltam, hogy be tudtam vállalni a másfél hónapig tartó munkát. Arra az időre kiszakadtam a világból. A legnehezebb talán az volt, hogy a film történetét nem kronologikusan vettük fel, hanem össze-vissza ugráltunk az időben. Az egyik jelenetben megvertek, majd két hét forgatás után került sorra a verés előtti időszak.

A filmben van egy üldözős akció, fel kellett ugrania a mozgó autóra. Szükség volt kaszkadőrre?

Velem lett felvéve a jelenet. Forgatás előtt beszéltem a kocsi tulajdonosával, aki elmondta, hogy az a kis palló, ami a jármű szélén van, az egy körülbelül hatvanéves deszka. Izgultam, kibír-e úgy, hogy még ugrom is, de állta a sarat. Viszont az autó hátsó ablakával történt egy kis baleset. Mivel ez egy régi konstrukció, az ablakot nem lehetett teljesen lehúzni. Az egyik felvételen, ahogy ugrottam, belekaptam és darabokra tört. De szerencsére nem esett nagyobb bajom.

Fotók: Soós Dániel

Utoljára a Vígszínházban volt társulati tag. Miért hagyta ott és mivel foglalkozik, ha épp nem filmez?

Akkor is nagyrészt filmekkel foglalkozom, csak a kamera másik oldalán. Nyolc éve megalapítottam a saját filmgyártó cégemet. Színházi munkát ritkán vállalok, nincs rá időm. Repertoárszerűen már nem tudnék dolgozni, nyolc évet voltam így a Vígben, tudom, milyen havonta 28-32-szer színpadon lenni. Kiszolgáltatottnak éreztem magam és nagyobb szabadságra vágytam.

Ebben az időben kezdett fényképezni és zenét szerezni?

Gyerekkoromban, de komoly felkéréseket abban az időben kaptam. A Pesti Színház Lila akác című előadásához szereztem zenét. Az egyik fotókiállításomat pedig meghívták Barcelonába. Kiköltöztem, mert meg akartam ismerni a spanyol kultúrát. Eleinte reklámfilmeztem, aztán nagyjátékfilmben is szerepeltem. Amikor megszületett az első fiam, hazajöttem. Onnantól teljesen megváltozott az életem. Mióta a saját cégeimet vezetem, magam osztom be az időmet, megválogathatom, hogy kikkel szeretnék dolgozni.

Nehéz volt a színház után a gyártásban helytállni?

Nem egy vadidegen szakmába vágtam bele, szinte mindenkit ismertem, hiszen szerepeltem több nagyjátékfilmben és sorozatban is. Már színészként kíváncsi voltam a gyártási folyamatra és gyorsan beletanultam. De a legfontosabb az volt, hogy a munka mellett jusson idő a családomra is. A kisebbik fiam egyéves, a nagyobbik, Borisz már iskolás. Ő versenyszerűen teniszezik a Vasasban, így Pasarét az életünk részévé vált. Én is imádok teniszezni, nemrég elvégeztem a Testnevelési Egyetemen a teniszoktató szakot, most szakvizsgáztam.

A fiát is tanítja majd?

Neki megvan a maga csapata és edzője. De jó benne, hogy életem végéig a pályán maradhatok és mivel a diploma nemzetközi licencet ad, akár külföldön is taníthatok.

Tervezi, hogy újra elutazik?

Annyi mindent hozhat az élet. Ha az ember tesz azért, hogy előreléphessen, akkor a változás már jön magától. Mindig olyan kihívásokat keresek, amelyek továbbvezethetnek. Megfelelő képzettségekkel pedig szabadon lehet mozogni. Így tettem le egyszer az ÁNTSZ-vizsgát, hogy jó lesz valamire. Pár évvel később a feleségemmel nyitottuk egy bisztrót. De idegenvezetői tanfolyamot is végeztem, spanyolul. Gyerekkori szerelem a bringázás, egyszer biciklin tekertem végig az El Caminón és a Via de la Platán is. A nyáron pedig a fiammal közösen forgattuk a Bringás brigantik című televíziós sorozatunkat. Felfedeztük Magyarország bringaútjait. A 11-es busz végállomásától induló ösvényt is nagyon szeretjük.

Mi köti még a kerülethez?

Amikor Spanyolországból hazaköltöztem, majdnem egy évtizedig a Zöldlomb utcában laktam. Az irodám azóta is ott működik, a másik pedig a Jurányiban. De már a gimnáziumi zenekarunk próbahelye is egy kerületi garázsban volt. Földessy Margit színjátszó stúdiója egy időben a Szemlőhegy utcában működött. A kezdetektől jártam hozzá, a fiával osztálytársak voltunk. Jó közegbe kerültem, főiskolás koromig ott is maradtam.

Nehéz volt időpontot egyeztetnünk. Mindig rohan?

Nem. Ha van öt percem, szeretem a csöndet magam körül. Szerintem különböző periódusok váltakoznak az ember életében, van, amikor rengeteg a munka, de aztán következik egy holt időszak és akkor kiélheti a „hú, de jó lenne” vágyait. Olyanok vagyunk, mint a sakktábla, mindegyik figura megvan bennünk, de minden helyzetnek megvan a domináns alakja, és azzal léphetünk előre. Mindig elmondom, hogy nagyon sokat köszönhetek a neveltetésemnek. Ha a szüleim nem erőltetik a nyelveket, a zenetanulást, a sportot, akkor nem itt tartanék, és kevésbé lennék nyitott. Gyerekként fárasztó volt, felnőttként meg szembesülök vele, hogy mennyi lehetőséget kaptam. Olyan életet élhetek, ami a létezésről szól.

Novák Zsófi Aliz