Képek a XX. század elhallgatott történeteihez

Mi most a film – és még számos más sikeres film – forgatókönyvírójával, Köbli Norberttel beszélgettünk. 

Köbli Norbert számos sikeres mozi forgatókönyvírója, legújabb filmjét, az Apró meséket nyolc kategóriában jelölték Magyar Filmdíjra

Ha öt szóban kéne bemutatkoznia, mit mondana magáról?

Öt szó? Író, apa, fiú, barát, ember.

Az írót mondta elsőként. Író vagy forgatókönyvíró?

Az író az valójában gondolkodó, aki a gondolatait leírja. Írás közben alakulnak is a gondolatai. Hívhatnánk egyszerűen gondolkodónak, kommunikátornak is, aki írásban és írás közben gondolkodik, kommunikál. Író vagyok, aki történeteket mesél, és azon belül is olyan, aki vizuális történeteket. Azért kötöttem ki ebben az irodalmi műnemben – amit az irodalom nem ismer el, de szerintem egy műnem –, mert az én észjárásomnak, gondolkodásomnak ez felel meg a legjobban.

Köbli Norbert forgatókönyvíró Gera Marinával, aki az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért – magyarként először – Emmy-díjat kapott

Mit csinál egy forgatókönyvíró?

A forgatókönyvíró kifejezés terjedt el a szaknyelvből a közönség körében, ami úgy tűnik, mintha egy technikai részfeladat lenne csupán. Lehetne helyette használni a filmíró kifejezést, az sokkal jobban kifejezi, hogy aki azt írja, az az egész filmet is írja. Úgy, ahogy a regényt vagy a zeneművet is írják. A forgatókönyv az epikára hasonlít a történetmesélésben, a drámára is nagyon, mert jelen idejű, itt és most történik a szemünk előtt, embereken keresztül; és kicsi líra is van benne a párbeszédekben, a leíró részekben.

Próbálkozott más műfajjal is?

Elég hamar eldőlt, hogy ez lesz az utam, ezért mással nem foglalkoztam komolyan. Ebben találtam meg önmagamat, már 18-19 évesen elkezdtem forgatókönyveket írni, és nagyjából tíz évig írtam őket, mire professzionális szintre jutottam.

A bemutatkozó szavak alapján úgy tűnik, a kapcsolataiban határozza meg inkább magát. Fontosak a helyek is?

Igen! Nem budapesti vagyok, viszont azt érzem, hogy innen már nem szeretnék sehova sem elköltözni. Se Magyarországról, se Budapestről. 

Mióta él a II. kerületben?

2007 óta, de előtte egy évet is már a közelben, a Városmajor utcában laktam. Azelőtt a szülővárosomban, Dombóváron éltem, aztán négy évet Kecskeméten, ahová gimibe jártam, és aztán öt évet Pécsett, az egyetem miatt. Dombóvárhoz nagyon sok minden köt, de Dombóvár után a legfontosabb nekem a II. kerület. 

Miért szeret itt élni?

Számomra a legvonzóbb benne az a sokféle egymásra rétegződő történet, ami ebben a városban, ebben a városrészben megtalálható. Olyan lakásai vannak, ahol már laktak száz éve is, ötven éve is, olyan utcasarkok, ahol már sokféle esemény történt, ahol ostrom volt, ahol szenvedés volt, ahol szerelmek voltak, barátságok. Nekem nagyon vonzó ebben a gazdag történelemben élni. A Mágnás Elzáról szóló filmem (a Félvilág) is egyébként részben itt, a kerületben, a Kacsa utcában és a mai Bem rakparton játszódik. Amikor azt a forgatókönyvet írtam, akkor éreztem először, hogy kötődni kezdtem ehhez a kerülethez. De itt, a Városmajor utcában, ahol most ülünk, szintén sokminden történt…

Indulás a Gulágra: jelenet az Örök tél című filmből

Nem nyomasztó néha ez?

Nem, inkább azt mondanám, hogy ha az ember hónapokon át benne él egy történetben az írás során, az nagyon sokat ki tud venni belőle. De a hétköznapokban az ezeken való elmerengés inkább valamiféle filozofikus többletet ad. Tudomásul veszem, hogy az ember és az emberi együttélés ilyen sokféle, ez is volt, az is volt. Közben meg persze a történeteimben fel is dolgozom, hogy mi az, ami a jelenre vonatkozóan is foglalkoztat. Mi lenne velem, ha elvinnének katonának? Vagy mi lenne, ha a fiamat vinnék el? Mit csinálnék egy ostrom alatt? A XX. században minden megtörtént, amit az ember el tud képzelni, a legszörnyűbbek is. Ezekre szoktam gondolni. 

A filmekben, melyeket írt, zömmel XX. századi történeteket mesél el. Milyen, olykor akár még elbeszéletlen történetei vannak a II. kerületnek?

Hamarosan indul az egyik kereskedelmi csatornán az Apatigris nevű sorozat: ez például egy könnyedebb, kortárs történet, amelyet javarészt itt, a kerületben forgattunk, annak a valósága tükröződik benne. Persze vannak nagyon fajsúlyos történetek is, mint például az ostrom. Láttam egy fotót a Széll Kálmán térről az ostrom után: ezt még meg akarom valahogy írni. De foglalkoztat Sztehlo Gábor alakja is, aki javarészt itt bújtatta-mentette a gyerekeket, 1956 is, a kitelepítések vagy a Rózsadomb mint káderdűlő története.

Február 25. a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja. Tavaly ezen a napon mutatták be az Örök tél című filmet, idén pedig valószínűleg sok iskolában ezzel fognak emlékezni az áldozatokra. Mivel vezetné fel a film vetítését? 

A film élményt ad, ezért önmagában alkalmas arra, hogy a diákok is átéljék az egykori emberi döntések és választások súlyát. A történelem úgy is átadható, hogy egy arcot adunk a történethez. Például Gera Marina arca most már összekapcsolódik a málenkij robottal, és ez segít a társadalomnak. Írtam több ’56-os filmet is. A vizsga vagy A berni követ inkább már a haladó szint, kellenek hozzá előismeretek. A Trezor viszont az alapoktól veszi át a történetet, szóval például a tanításhoz is jó. 

Azt mondta, a társadalomnak is segíthet egy film a múltjával szembenézni. Lehet valóban terápiás hatású egy film?

A magyar történelmi tapasztalat az, hogy állandóan újra kell kezdeni. Hogy az állam nagyon erősen beleszól az életünkbe. Az Örök tél című film esetében láttam azt, hogy a vetítések után a közönség nem is kérdéseket tett föl, hanem vallomások hangzottak el. Zokogva, kiszakadtak a történetek, átszakadtak a gátak. Mintha egy közös terápián vettünk volna részt. A kép eddig nem volt meg, sokan nem tudták megfogalmazni, hogy mit csinált az apjuk-anyjuk, amikor elvitték a málenkij robotra. Ott volt egy fehér folt, ahova a film most be tudott rakni egy képet. És ha nem is pontosan az történt az apjukkal-anyjukkal, de már elképzelhetővé vált, megszűnt az űr. Sok nemzeti traumánknak nincsenek még meg az efféle képei, pedig ez társadalmi szinten is tudna terápiás lenni, kiindulópontként szolgálhatna. Én is ezen dolgozom: egy-egy alkotó sokat tehet azért, hogy áttörje a hasonló falakat.

Viczián Zsófia