Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Szeretem a szépet

2020. március 22.

Hantosné Holczer Ágnes, művésznevén Sengahh idősebb korában talált rá újra az alkotás örömére. Szereti maga körül a szépet – legyen az bútor, kert vagy éppen ember –, ezért csak szép dolgokat örökít meg a vásznon.

Férjével és a két kutyával igazán szép környezetben, szépen élnek – negyven éve a II. kerületben.

Hosszú, kanyargós utat jártam be – meséli Holczer Ágnes –, de ha a Jóisten elvesz valamit, a másik kezével ad is. Így jártam a festészettel, amit autodidakta módon és elég későn kezdtem el. A kétezres évek elején ért egy nagy lelki megrázkódtatás, egy füzetbe mindent kiírtam magamból, de versek és rajzok is születtek. Három év után kezdtem el vágyódni a színek után, és akkor beiratkoztam egy festőtanfolyamra a Marczibányi Téri Művelődési Központba. Az első képemet látva a társaim nem akarták elhinni, hogy előtte még sosem festettem. Az első igazi alkotásom, amit itthon festettem, a lányomról készült. Kilencéves volt, amikor lefényképeztem a kertben, ez az egyik kedvenc fotóm róla, ezt festettem meg. Amikor elvittem a képet a keretezőhöz, meglátta egy nagyhangú – mint később kiderült – festőművész. Ezt ki festette? – kérdezte, és amikor megtudta, hogy ez az első munkám, és soha nem tanultam festeni, azt mondta: „– Magának nem is kell. Az ember úgy születik, hogy vagy tud festeni, vagy nem tud, és maga tud.” Ez adott egy újabb lökést a festés felé.

Gyerekkorában szeretett rajzolni?

Nagyon, és sok dicséretet is kaptam, a tanáraim biztattak, hogy érdemes ezzel foglalkoznom. Érettségi után restaurátor szakra jelentkeztem, de a gyerekek születése miatt ez az álmom nem valósult meg. Bár elmélyült művészi alkotásra nem volt időm a család és a munka mellett, mindig csináltam valamit a rajzolás mellett: horgoltam, subáztam. Amikor megszűnt a férjemmel közös cégünk, aminek én voltam ez egyik vezetője, a férjem azt mondta, mostantól én csak a festéssel foglalkozzam, ő minden egyebet magára vállal. Kevés ilyen ember van, mint ő. Én tizenöt éves voltam, ő tizenkilenc, amikor megismerkedtünk, azóta tart a kapcsolatunk.

Megfogadta férje tanácsát?

Boldogan! Eleinte napi tizenhat órákat festettem, de ma is – ha jól vagyok – naponta tíz, tizenkét órát töltök vele. Lassan dolgozom, de nagy odaadással, van, hogy amit festettem, azt másnap betakarom és kezdem újra. Elsősorban figurális festményeim vannak. Szeretem a szépet, szívesen festek szép embereket, főleg nőket, de állatokat is. A kiállításra készült egy nonfiguratív kép is, amelyik a vidám színei és formái miatt a Farsang címet kapta. A családom furcsállotta, szerintük, ez nem én vagyok, de nekem tetszik, és remélem, a kiállítás látogatóinak is tetszeni fog.

Az első festmény a kilencéves Dorináról, aki – akárcsak a híres Mona Lisa – mindig a szemébe néz szemlélőjének, akármerről is nézzük a képet

Mit jelent önnek a festés?

Bearanyozza az életemet. Teljesen kikapcsol, és óriási örömöt szerez. A festés egy olyan elfoglaltság, ami rengeteg sikerélményt ad, és megváltoztatta a szemléletmódomat: mást és máshogy látok akár egy filmben, akár egy emberen, akár a természetben. Az alkotás egész folyamata csodálatos, attól a pillanattól, hogy valami megihlet, azután sokszor grafikus pontossággal megrajzolom a képet, végül megfestem. Izgalmas, ahogy egy kép életre kel, nehéz abbahagyni, amikor besötétedik. Aprólékosan dolgozom és nagyon kritikus vagyok magammal – bár a legfőbb kritikusaim a családom tagjai, igen nehéz megfelelni nekik.

A szélesebb közönség láthatta már a képeit?

A Klebelsberg Kultúrkúriában már négy éve részt veszek csoportos kiállításon, de  bakancslistámon régóta szerepel az önálló kiállítás is.

Szépérzékét nemcsak festményei, de a gyönyörű kert is igazolja.

Hosszú évek munkája nyomán lett ilyen szép a kertünk. 1993-ban költöztünk ide, de a ház akkor már öt éve lakatlan volt, vagyis a nyestek megbontották a tetőt és belakták az épületet. Borzalmas állapotok uralkodtak a házban és a kertben is. Ami most a kertben található, azt mind én ültettem. Érdekes látni, hogy a pici, nyolcvan centiméteres leylandi ciprusokból (harminc darab van belőlük), hatalmas, tizenöt méteres fák lettek. Nagy küzdelmet folytattam azért is, hogy a ház előtti, hosszú, nagy terület rendben legyen, mivel nem kímélték és értékelték az emberek. A kertben csináltam egy kis „növényóvodát”, ott nevelgettem a fiatal palántákat, és amikor az utcáról megint eltűnt vagy elpusztult valami, onnan tudtam pótolni. Ma már több csodálója is van az utcai frontnak. A kertet, a növényzetet állandóan gondozni kell, de ma már ez is a férjem érdeme, átvette tőlem a kertészkedés fáradságos munkáját, én már csak gyomlálok és a virágaimat rendezgetem. És persze festek, festek, festek...

Péter Zsuzsanna