Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Búcsúzunk dr. Halzl Józseftől

2020. november 20.

Életének 87. évében elhunyt dr. Halzl József mérnök, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke, városrészünk II. Kerületért Emlékéremmel kitüntetett lakója.

 

Dr. Halzl József 1933-ban született Győrben. A II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, 1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet, később ugyanitt doktorált. Szakmai pályáját a hőerőműveket tervező állami nagyvállalatnál töltötte különböző beosztásokban. A rendszerváltáskor részvénytársasággá alakult cégnél vezérigazgató-helyettes lett, majd 1991–1994 között az újjáalakult Magyar Villamos Művek vezérigazgatója. A Magyar Demokrata Fórum pártigazgatója is volt, és részt vett a Magyar Energetikai Társaság megalapításában.

Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetséghez 1991 tavaszán csatlakozott, ősztől pedig a szervezet elnökeként dolgozott. Felvidéki és burgenlandi gyökerei, nemzeti elkötelezettsége és műszaki racionalitása segítette a szervezetet. 1990–2018-ig a szövetség elnöki tisztségét töltötte be, majd tiszteletbeli elnökké választották.

2013-ban, a II. Kerületért Emlékérem átvételekor

Halzl József munkásságának köszönhetően a II. kerületi, Szász Károly utcai székhelyű szövetség ma 28 ezer taggal és ötszáznál is több helyi szervezettel és ifjúsági szervezettel működik Kárpát-medence-szerte. Vezetésével honosították meg többek között a határon túl élő magyarok asszimilációját csökkentő iskolaválasztó programot, állami támogatással a diákutaztatási programot, amely segítségével hazai diákok utazhatnak a határon túlra, illetve Magyarországra várják a határokon túli magyar iskolák tanulóit. Emellett táborokat, vetélkedőket és határon túli kirándulásokat szerveznek.

A Rákóczi Szövetség 2010-ben Magyar Örökség-díjas lett, ugyanebben az évben Halzl Józsefet a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2013-ban pedig II. Kerületért Emlékéremmel díjazta önkormányzatunk.

Dr. Halzl Józsefet a Rákóczi Szövetség saját halottjának tekinti.