Jól érzem magam a bőrömben!

 A WAMP-on (dizájnvásár) annak megalakulásától áruló iparművész eredeti végzettségét tekintve kulturális antropológus, három gyerek édesapja, aki büszke arra, hogy Közép-Európában, Budapesten, ezen belül a II. kerületben él.

 – Minden a zenétől indul, eredetileg basszusgitárosnak készültem, de sajnos kamaszkoromban nem voltam elég kitartó és abbahagytam. Később beleszerettem a kultúrantropológiába, azért a zene az életem része maradt. Belvárosi szórakozóhelyeken, II. kerületi kávézókban is vállaltam lemezlovaskodást. Egy dzsesszklubban ismertem meg a feleségemet.

Hogyan jutott el a zenétől az iparművészetig?

A stenciltechnikával (sablonok segítségével készített minták) több mint tíz éve találkoztam, akkor az utcaművészet (street art) eszköze volt, nagyon megtetszett. Utcán nem firkáltam soha, törtem a fejem, hogy akkor hova is lehetne. Itt jön képbe megint a zene; mivel dj voltam, sok elhasznált, karcos lemezt őrizgettem, gyűjteményeket is vettem. Kitaláltam, hogy azokra fogok fújni. Először csak saját célra készítettem kisebb képeket. Tíz éve indult be a dizájnerélet Budapesten. Egy divattervező barátom beszélt rá, hogy én is áruljam a műveimet. Kiderült, hogy ebből el tudom tartani a családomat.

Miket készített?

Először csak képeket, aztán jött az óra ötlete. A kezdet kezdetén a Szigetfesztiválon is részt vettem, oda vászontáskákat vittem, és a vevők bármit ráfújhattak, nagy siker volt. De már ott is sokan kértek, hogy én fújjak rá konkrét mintát, képet. Úgyhogy az évek során kialakult a nagyjából nyolcvan sablonból álló kollekció. Persze fénykép alapján egyedi megrendeléseket is csinálok, de azok drágábbak. Fára, üveglapokra, habkartonra, vászonra is fújok, csipketerítőkkel készítek különleges háttereket. A fújás technikáján folyamatosan változtattam, egyre több réteget vittem fel, így háromdimenziós hatást keltenek a képek, ezeket nagyon szeretik a vevők.

Melyik a legnépszerűbb alkotása?

A sárga combinós óra mindent visz, de vannak más kedvencek is. Egy amerikai vevőm kinézte az egyik legnagyobb, pop-art stílusban festett, asztalméretű képemet, ami a Bazilikát ábrázolta háromféle színben. Egész nap árultam, ötször jött vissza, mert nagyon szerette volna elvinni, de nem tudta, hogyan férne be a csomagjába. Végül kitalálta, hogy vágjuk fel három darabra és majd otthon összerakja. Így is történt. Aztán volt egy fröcskölős időszakom, készült egy elég vad kép, sok barátom kritizálta. A bécsi piacon megjelent egy piros hajú japán pár, imádta és azonnal elvitte. Jó érzés volt az is, amikor Kapolcson két lány vett egy Jim Morrison-os órát. Aznap este volt Hobónak Morrison-estje. Rajongói aláíratták vele az órát, aztán büszkén mutogatták nekem és egész Kapolcsnak.

Bécsben is szokott árulni. Ott mások a vevők?

Sokkal könnyedebbek, szerelemből vásárolnak. De szeretem azt is, amikor a Millenárison vagyunk, mert itt visszatérő vevőim vannak, akikkel sokat beszélgetek. Ez az antropológiai végzettségem előnye. Azért nem tartottam ki mellette, mert megélni nem tudnék belőle, de hasznát veszem a mai napig, hiszen az egyetemen rengeteg mélyinterjút csináltam, tárgyakat kutattam, fotóztam.

Fotók: Soós Dániel

Milyen témát kutatott?

Egyszerű témának indult, azt vizsgáltam, ki, mit csinál szabadidejében. De meglepetésemre már maga a szabadidő fogalma is eltért egy-egy településen, hiszen az eldugott falvakban, ahol sok embernek nincs munkája, nem is létezik szabadidő. Kedvtelésből néha csinálnak szórakoztató dolgokat, de a tehetségek elvesznek. Láttam például egy kovácsműhelyt, ahol a kovács egy kávézóasztal méretű helyen olvasztotta a vasat ezer fokon, összes szerszámát magának csinálta, de nem jutott eszébe, hogy mondjuk egy szép kaput is készítsen.

Nem gondolt arra, hogy elvégezzen egy művészeti egyetemet is?

Későn váltottam „szakirányt”, ezért nem. Sokáig rengeteg komplexusom volt, de annyi biztatást kaptam a művész ismerőseimtől, hogy ma már nem szorongok emiatt. Meggyőztek arról, hogy előny is lehet, ha nem tanítják meg az embernek azt, hogy mit kell csinálnia. Én most már nagyon jól érzem magam a bőrömben, hogy Közép-Európában, Budapesten a II. kerületben élek, három gyerekem van, és olyan munkám, amit nagyon szeretek. Amikor úgy érzem, hogy valami nem stimmel, akkor erre gondolok, és rájövök, milyen szerencsés vagyok.

A családja támogatja a művészi karrierjét?

Feleségem szereti a munkáimat, amíg nem volt otthon a gyerekekkel, addig rendszeresen segített a hozzávalók megvásárlásában, egyébként ő az idegenforgalomban dolgozik. Ha a gyerekeknek készítek valamit, akkor a kisfiammal és lányaimmal végzek „piackutatást”. Például a szobájuk díszítése ihlette legújabb vászonképeimet. De egy rosszul megfestett falfestmény is inspirál, épp a múltkor gondoltam arra, hogy a kisfiam óvodájának falára készítek egy szebb képet a csúnyán megfestett Micimackó helyére.

Mit szeret a kerületben?

A Mechwart liget és a Duna közötti rész igazi patchwork, különböző stílusok keverednek, ezer arca van. Hétvégén, amikor kiürül, sokat sétálunk itt, ismerjük a kutyásokat, gyerekeseket, a zöldségest és minden eldugott kávézót. A Keleti Károly utca, a Lövőház utca és a Marczibányi tér környékén járunk a leggyakrabban. Szeretnénk majd nagyobb lakásba költözni, de mindenképpen a kerületben fogunk maradni.

Novák Zsófi Aliz