Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Egy fontos csepp a tengerben

2016. december 19.

 A karácsony, a szeretet ünnepének közeledtével sokakban felébred a szolidaritás és az empátia a nehezebb sorsúak iránt. 

Az advent az ünnepvárás mellett a jótékonysági rendezvények, adománygyűjtések, és általában a segítségnyújtás időszaka is.
Vannak azonban olyanok, akiknél a társadalmi felelősségvállalás és a segítő szándék egész éven át tart. Ilyen a kerületünkben élő színművész, Feuer Yvette, illetve az általa alapított Bohócok a Láthatáron Csoport.

 A csoport több produkcióval járja az országot, de a II. kerületben is rendszeresen találkozhatunk nem mindennapi előadásaikkal.

– Sok éve élek a II. kerületben, először a Veronika utcában, most az Ady Endre utcában – meséli Feuer Yvette egy otthonához közeli kis budai cukrászdában. – Nagyon szeretem ezt a városrészt, ajándék itt lakni. Közel van minden infrastruktúra, nagyvárosi kényelem, közben az ablakból kinézve kerteket, fákat látok. Ez igazi luxus. Nagyon szép a Mechwart liget, ott szoktunk játszóterezni a gyerekemmel, szeretem a Millenárist is és persze a Marczibányi Téri Művelődési Központot, ahová szakmai szálak is kötnek.

Hogyan kezdődött a pályája?

Színésznőként dolgoztam, amikor 2001-ben egy Fulbright-ösztöndíjjal New Yorkba kerültem, ahol színházi mesterképzést végeztem el egy egyetemen. Ott találkoztam azzal a számomra azóta is meghatározó gondolattal, hogy a művészetnek társadalomformáló feladata van; dolgunk a társadalmi egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat felmutatni, és egy egészségesebb, igazságosabb társadalom kialakítására is használni saját művészi képességeinket. A színészi munka mellett drámapedagógusként New York szegény környékein kezdtem tanítani, illetve elkezdtem dolgozni a Bohócok határok nélkül amerikai szervezeténél. Ezt a ma már több országban működő csoportot egy spanyol bohóc indította azzal a céllal, hogy a háború dúlta, katasztrófa sújtotta térségek közösségeinek egy kis derűt vigyen. Így voltam én is New Orleans-ben, ahol a Katrina hurrikán pusztított, Koszovóban, Szerbiában, Boszniában, ahol több ezer szerb, bosnyák, albán és cigány gyereknek játszottunk. A Bohócok határok nélkül ugyanazt képviseli a művészetben, amit én emberileg gondolok: teljesen mindegy, hogy kinek milyen a származása, bőrszíne, anyanyelve, vallása, műveltségi szintje, mindenkit ugyanaz a bánásmód illet meg. 

Ebből indult a Bohócok a Láthatáron Csoport?

Tulajdonképpen igen, bár ez egy magyar közhasznú egyesület, és nem önkéntesek a tagjai, hanem egy profi társulatot hoztunk létre. Bohócelőadásokkal kezdtünk, bejártuk Borsod és Szabolcs megyét. Mostanra olyan ifjúsági előadásaink vannak, amelyek komoly, tabunak számító témákat dolgoznak fel, mint például a fiatalkori prostitúció, melyről a sok áldozat ellenére kevés az információ. Az Ablak című előadásunk középpontjában pedig egy család szétesése áll, ahol az apa kilépése után az anya drogos lesz.

Hogyan fogadják a gyerekek és a fiatalok az előadásokban felvetett társadalmi problémákat?

Csoportunk kétféle előadást tart. A gyerekeknek szóló bohócelőadások célja egyszerűen a szórakoztatás, többször jártunk például Bódvalenkén, ahol van egy csodálatos pedagógus, Esti Nóra. Ő mondta, hogy az előadásaink rengeteget adnak a gyerekeknek, napokig csak arról beszélnek, éneklik a dalokat. A már nagyobbakat célzó, színházi nevelési előadásaink elgondolkodtatóak és reményeink szerint szemléletformálóak. A színház kitűnő eszköz arra, hogy megdöbbentsen és erős reakciókat váltson ki, és mi sokszor kapjuk ezt a visszajelzést. Ezért is követi minden esetben egy feldolgozó foglalkozás az előadásokat, ami segíti a felvetett téma megértését. 

A II. kerületben is fellép a csoport?

Az előbb említett Ablak című előadást a Jurányi Házban játsszuk, de pont most szeretnénk elvinni II. kerületi gimnáziumokba is. A Marczibányi Téri Művelődési Központban két darabbal vagyunk jelen. A hetedik égig című színházi nevelési előadást, amely a Kerekasztal Társulattal készült koprodukcióban, 13-14 éveseknek játsszuk, legutóbb éppen a II. kerületi Kodály iskola diákjainak. Új előadásunk, a Banyamosoda, ami a művelődési központtal közös produkciónk, egy bábos-énekes vásári komédia, elsősorban 5-8 éves gyerekeknek. Ez utóbbi havonta egyszer látható a Marczi színpadán, de utazunk is vele. 


Az ablak című előadásban Gerner Csabával

 

Vannak olyan támogatói a csoportnak, akik segítenek eljuttatni az előadásokat a hátrányos helyzetű vidékekre?

Nagyon jó lenne, ha például egy cég rendelne tőlünk egy karácsonyi előadást, és venne mellé még kettőt, amit elvihetnénk egy-egy szegény vidékre. Az adventi időszakban igyekszik mindenki egy kicsit jót tenni, és örülnénk, ha a támogatásnak ez a módja is eszébe jutna azoknak, akiknek anyagi helyzete ezt lehetővé teszi. A Marczi például most decemberben beszállt egy jótékonysági előadásba, amelyet hátrányos helyzetű gyerekeknek játszottunk. 

Egyénileg is támogat rászorulókat?

Igyekszem. Nagy a szegénység az országban, sok a nélkülöző ember. Három vidéki családot, összesen tizenhárom gyereket támogatok rendszeresen. Nekik szoktam gyűjteni, megszerezni azt, ami éppen kell. Tudom, hogy ez csepp a tengerben, de a kevés is nagyon fontos. 

Hogyan tölti a karácsonyt?

Az ünnepek előtt még meglátogatom a családjaimat, viszek nekik ajándékot, meleg ruhát, cipőt, élelmiszert. Számukra ez az időszak, ha lehet, még nehezebb. Az is izgalom, hogy lesz-e karácsonyfájuk, és lesz-e mit alá tenni – hiszen a vágy az ajándékozásra és az ünneplésre bennük ugyanúgy megvan. Én is családi körben töltöm az ünnepeket a férjemmel, a gyerekemmel és a tágabb családdal. Jó egy pár nap pihenés, feltöltődés, hogy újult erővel indulhassunk neki az új évnek.

Péter Zsuzsanna