Budai polgárok a kerületből…

Az olasz módra Budapesten is Vespával közlekedő fiatalember hazánkban igazi otthonra talált: sok barátot és sok lelkes tanítványt szerzett, kitűnően megtanult magyarul – csak az édes tésztával nem tud megbarátkozni.

– Már kicsi koromban vonzódtam Magyarországhoz. Még nem tudtam írni-olvasni, de nagyon szerettem és ismertem a zászlókat, és tetszett, hogy a magyar zászlónak ugyanazok a színei, mint az olasznak.

Három dolog érdekelt igazán: az oktatás, a kultúra és a turizmus. Úgy érzem, itt és most mind a hárommal tudok foglalkozni. Hét éve jöttem Magyarországra. Először a székesfehérvári Tatai Sándor Gimnáziumban tanítottam egy évig, és közben munkát kaptam az Olasz Kulturális Intézetben, ahol azóta is tanítok. Szerettem volna egy budapesti gimnáziumban dolgozni, sok helyre elküldtem az önéletrajzomat, végül a Szent Angéla iskola fogadott. Szerencsére – mert nagyon jól érzem itt magam. Abban, hogy így alakult az életem, a sors keze lehet, hiszen ez egy ferences rendi iskola, én pedig Assisi mellől származom.

Fotó: Soós Dániel

Jó érzés, hogy Olaszország szinte az iskola része, gyakran utazunk a diákokkal Assisibe. Sokan választják az olasz nyelvet és nagyon jól megtanulják. Olasz szakos kolléganőmmel, Vörös Andreával sok programot szervezünk a diákoknak, visszük őket moziba, színházba, operába, hogy jobban megismerjék az olasz kultúrát. Andreának nagyon hálás vagyok, sokat segít nekem és nagyon jól együtt tudunk működni.

Megszerettem Magyarországot, a magyar embereket, akik sok mindenben hasonlítanak az olaszokra: a hazaszeretetükben és abban, hogy büszkék gyökereikre, kultúrájukra. Több európai városban is éltem, de szerintem Budapest és Berlin a két legjobb hely! Budapest gyönyörű, nap mint nap megcsodálom, és élvezem a nyüzsgését, azt, hogy rengeteg kulturális program közül lehet választani. Budapest arra inspirál, hogy mindig felfedezzek valami újat. Ez tanárként is fontos, mert nem elég egy tantárgyat tanítani, életszemléletet, hozzáállást is kell. Ha én nyitott és érdeklődő vagyok, akkor ezt adom át a tanítványaimnak is, akiktől persze én is rengeteget tanulok.

Megszerettem a magyar konyhát is, a rakott krumpli és a hortobágyi palacsinta a kedvencem. A tésztákat viszont meg kellene hagyni az olaszoknak – a tésztát én nem tudom édesen megenni. A másik furcsaság nekem a leves. Mi évente egyszer eszünk levest, itt a menzán mindennap van. Mindenki csodálkozik, hogy én először eszem a főételt és utána a levest, de nem akarom teletenni a gyomromat vízzel.

A hazám, Umbria az egyik legszebb hely a világon. Mégis, amikor nyaranta hazautazom, néhány hét után már hiányzik Budapest. Most már itt van az életem, itt vannak a barátaim. A nyugdíjas éveimet Olaszországban szeretném tölteni, de addig lehet, hogy maradok.

Lejegyezte: Péter Zsuzsanna