Budai polgárok a kerületből…

A bizalom elnyerésében az ajándék játékok is segítik, de mint kiderült, néha muszáj minden eszközt bevetnie. A külföldön is dolgozó orvos szerint nincs nagy különbség egy angol és egy magyar kórház ellátása között, viszont az orvos-beteg kommunikációban igen. Abban van még hova fejlődnünk. A kulcsszó a kedvesség...

A családomban több orvos is van, édesanyám gyermekorvos. Négyévesen döntöttem el, hogy sebész leszek. Akkor még Udo doktor és a Feketeerdő Klinika inspirált, de nyilván a szüleim is támogatták az ambíciómat. Az egyetemen hamar rájöttem, hogy a felnőttekkel nem szívesen foglalkozom és negyedévesen már gyermeksebészetet tanultam. Engem arra tanítottak, hogy a munkának szórakozásnak kell lennie, mert nagyon sokáig fogom csinálni. Azon szerencsések közé tartozom, akik szerelmesek a munkájukba.

Fotó: Soós Dániel

Mona Tamás főorvos úr hozott át a Madarászból a János kórházba, negyedik éve dolgozom itt. Leggyakrabban kisebb-nagyobb esések után érkeznek az osztályra. Sok a fej- és felső végtagi sérülés, hasfájás, fiús problémák. Ezért is tartok a megelőzéséről gyakran előadást cégeknek, baba-mama kluboknak, vagy a médiában. Ebből regényt lehetne írni, de ha csak párat kiemelhetek, elsőgyerekesnek mindig elmondom, hogy a baba sosem fog szólni, hogy ma fog elkezdeni kúszni. A komoly balesetek 5-6 óra körül történnek, mert a gyerekek addigra elfáradnak. Meg kell tanítani esni őket. Fontos a sport és sportoláskor a védőeszközök használata.

A gyerekekben szeretem, hogy nem hazudnak és nem hisztiznek. Utóbbival biztos vitatkoznának páran, de azt gondolom, hogy a félelemből fakadó frusztráltság nem az. Egy gyerek a pillanatban él, nem érti, miért van a kórházban. A kicsik jó tanítómesterek, abban a rövid időben, amíg találkozunk, igyekszem minden jóságot ellesni tőlük. A szülők kitalált félelmeinek az eloszlatását nehézségnek élem meg. Nekem az a fontos, hogy a gyerek megértse, mi miért fog történni, és ha ő megérti, akkor biztosan a szülő is. Az a legfontosabb, hogy a gyerek meg tudjon nyugodni, érezze, minden róla szól.

Van egy hároméves srác, akivel régóta hadakozunk. Az alkarját kellett operálnom, csúnya törése volt. A műtét óta a szülei már előre bocsánatot kérnek tőlem, amikor jönnek kontrollra, mert ahogy meglát, ordít. Próbáltam vizsgálni kórteremben, folyosón, sőt a játszótéren is, de teljesen mindegy volt. A szülei azt állítják, otthon csak jót mond rólam, a kórházban viszont sikítva tiltakozik. Egyszer tudtam vele tűzszünetet kötni, egy piros versenyautó segített. De a második vizsgálaton már lepörögtem róla, hiába volt a zsebemben a kisautó.

Mostanában használtjáték-bizniszt folytatok az ambulancián, ezzel sok folyamatot meg tudok gyorsítani, könnyebben elnyerem a bizalmat. Magyarországon alá-fölérendeltségi viszony jellemzi az orvos-beteg kapcsolatot. Én ezt nem szeretem, mert ha nem tudok partneri kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel, szülőkkel, akkor egyszerűen nem lesz bizalmi kapcsolatunk.

Az y-generáció tagjaként a technikába belenőttem. Nem esik nehezemre két vizsgálat között válaszolni egy szülői sms-re, üzenetre. De vacsora közben is ránézhetek a mobilra, a feleségem jól tűri, ő is a gyerekekért dolgozik, óvónő. Kiskoromban nem szerettem, ha anyukám felvette a telefont, mert már azt is tragédiának élte meg, ha csöngött. Nekem jó érzés, ha tőlem kérnek tanácsot, vagy azért hívnak, mert én kellek egy műtéthez.

Sokakkal a közösségi oldalamon tartom a kapcsolatot. Bátorítok mindenkit, hogy ha nem égetően sürgős, akkor oda írjanak. Minden este válaszolok a kérdésekre, és örömmel olvasom a visszajelzéseket is. A pozitívak természetesen jólesnek. Sok fényképes beszámolót kapok, nemrég küldtek egy videót is. A kislánynak a combcsontját operáltam pár éve, a felvételen balettozott.

A barátaimmal tudatosan nem beszélek a munkámról. Hamar rájöttem, hogy egy cukormázas pontig mindenki kíváncsi rá, de ha a traumákról, szenvedésről esik szó, az már bántó is lehet. Egy nehéz nap után sem panaszkodom, hetekkel később beszélek csak róla. Nem akarok senkire plusz terheket tenni. Nincs receptem a fájdalmak elviselésére, de egy rendelőben nőttem fel, a feldolgozást már ott megtanultam. Tudom, hogy azért dolgozom, hogy meggyógyítsam, aki hozzám jött. Ha erre nincs mód, akkor az egészséghez legközelebbi állapotot kell elérnem a lehető leggyorsabban és legkevesebb fájdalommal. A gyerekek egyébként nagyon kemények, 95 százalékban meggyógyulnak, a többi eset valóban tragédia.

Külföldön is dolgozom, Angliában. Az ellátás minőségében nincs nagy különbség, viszont a beteg-orvos kommunikáció évezredekkel fejlettebb. Sokat tanultam arról, hogyan érdemes a gyerekekkel és a szülőkkel bánni. A legnagyobb különbség a kedvesség.