Mindig van lehetőség, ha az ember akarja

A 78 évesen is talpig úriember színművésszel, a Gyűrűk Ura szürke mágusának magyar hangjával a kitüntetés apropóján beszélgettünk színházi és filmes pályafutásáról. A művész tíz éve költözött feleségével a II. kerület egyik csendes utcájába.

Korábban Pesten laktunk, annak is megvolt a maga szépsége, de jó levegőre és ihlető nyugalomra vágytunk, így kerültünk a II. kerületbe. Évtizedeken keresztül úgy néztek ki a napjaim, hogy reggel elindultam és éjjel tértem csak haza, mert folyamatosan dolgoztam. Fiatalon nagyon élveztem a pesti nyüzsgést, de ma már nyugalomra, csendes otthonra vágyom.

Hogyan élte meg, hogy idén Kossuth-díjjal ismerték el pályafutását?

Meghatódtam, hogy érdemesnek ítéltek rá. A díj nemcsak az enyém, hanem mindazoké, akik elkísértek az utamon: a családomé, az óvónőimé, a tanáraimé, a barátaimé és a remek kollégáimé. Én vettem át a díjat, de az elismerés az övék is. 

Felmenői között voltak színészek? 

Nem, és a szüleim sem voltak művészek, édesapám műbútorasztalos volt Kolozsvárott. Gyerekkoromban sokat jártunk színházba, később felléptem a gimnázium önképzőkörében. Bár sokáig orvosnak készültem, hamar rájöttem, hogy a színészet jobban érdekel, ezért jelentkeztem a marosvásárhelyi színművészeti intézetbe. Beléptem egy szobába, ahol elvakítottak a reflektorok. Valaki megkért, hogy beszéljek magamról. Belekezdtem, de a második mondat után megállítottak, mert hadartam. Belekezdtem még egyszer. Megint rám szóltak, hogy „állj, édes fiam, az első mondatot mondd el úgy, hogy nézzük az órát, és az a mondat szünet nélkül egy percig tartson”. Eeel-mooond-tam így, aztán elköszöntek tőlem. Gondoltam, ennyi volt, de felvettek.

Sokat gyötörték a gyors beszéde miatt?

Már az első nap megállított a beszédtanárunk a folyosón, és rámutatott az egyik teremre: „kiharcoltam, hogy egy éven át mindennap fél 3-tól 3-ig szabad legyen. Az a feladatod, hogy hangosan olvass”. Na, jól van, gondoltam, ha kell, akkor megcsinálom. Mindennap gyakoroltam. Hála neki nemsokára megfelelő tempóban beszéltem. És milyen az élet, évtizedekkel később magam is tanítottam beszédművészetet a Színművészeti Főiskolán.

1977-ben jött át Magyarországra. Miért?

Első feleségem is színésznő, mindketten szerettünk volna magyarul játszani, és szerettük volna, hogy a gyerekeink magyarul tanuljanak. Évekig nem kaptam útlevelet, hétszer utasítottak vissza. Amikor a konzul fogadott, azt mondtam, soha nem adom fel, ha kell, tolókocsival fogok átjönni Magyarországra. Negyvenéves is elmúltam, amikor átengedtek.

Pillanatok alatt sztár lett, neves rendezőkkel dolgozott együtt, majd Várkonyi Zoltán hívására a fővárosba jött. Hogyan fogadta a felkérését?

Megszeppent vidéki fiúként. Először a miskolci, majd a győri színházban játszottam, ebben az időszakban hívott fel Várkonyi. Beültem a Trabantomba, és azonnal Budapestre utaztam. A megbeszélt időpontnál jóval előbb ott voltam, a lakása melletti utcában várakoztam, egy percet sem akartam késni. Köntösben fogadott, mivel nem sokkal az előtt engedték haza a kórházból. Három órán át beszélgettünk. Előre megjósolta, hogy filmre és szinkronra is hívni fognak. Úgy éreztem magam, mintha rokonok lennénk. Beleszédültem. Másnap aláírtuk a szerződést, két hétre rá elhunyt. Remek ember és remek művész volt, halála óriási veszteség volt a szakma számára.

Ahogy Várkonyi megjósolta, rengeteg felkérést kapott ezután.

Sokfelé megfordultam, csaknem száz előadásban játszottam, és büszke vagyok mindegyik szerepemre. Azt mondta egyszer a vásárhelyi professzorom: „fiam, ha ki van téve a neved egy szerepre, az azért van, mert azt neked írták!” Tudja, milyen igaz ez? Kicsi és nagy szerepnek is mindig tudtam örülni. Hatalmas színészeket láttam nyúlfarknyi szerepben tündökölni. Bejött, letett valamit az asztalra, sértődötten visszanézett, amiért nem köszönték meg és kiment. Taps. Nem volt egyetlen mondata sem, de hiteles volt. 

Lámpalázas színész?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy felelősséggel végzem a munkámat. Az embernek minden idegszálával koncentrálnia kell, amikor játszik. Az egyik filmrendező meg is haragudott rám, mert otthagytam a forgatást az esti fellépésem miatt. A nap elején szóltam, hogy nekem ötkor el kell majd indulnom. Nem végeztünk a forgatással, hát elindultam. Ha este fellépésem volt, arra kívül-belül felkészültem. Letusoltam és úgy indultam a színházba, ahol aztán megittam egy kávét, ellenőriztem a jelmezem, és átismételtem a szövegem. Nekem ez a rituálé kellett ahhoz, hogy felkészülten lépjek a színpadra. 

Volt olyan szerep, amit szívesen eljátszott volna, de nem kapott meg?

Nem volt szerepálmom. Színészként mindig fejlődni akartam, sosem éreztem úgy, hogy na, most aztán már mindent tudok a szakmámról. Azt gondolom, hogy a színésznek egy életen át tanulnia kell. Meg kell ismerjük önmagunkat, tudnunk kell értelmezni az érzéseinket, mindent meg kell tanulnunk az életről. És az is fontos, hogy soha ne adjuk föl, nem szabad elkeseredni, ha nem jönnek a szerepek. Várni kell és erőt gyűjteni, mert „mindig van lehetőség, ha az ember akarja” – tanultam meg Harag György erdélyi rendezőtől. 

Mostanában is dolgozik még?

Ha keresnek, igen. Szép szakma a miénk, mert nincsen korhatár, ha az ember mozogni, beszélni tud, akkor akár százévesen is színpadra léphet. Van két önálló estem is – a Színek és évek, és a Színek az életemből – ezekkel bejártam az országot, sőt a világot is: Amerikába, Kanadába, Izraelbe is meghívtak az ott élő magyarok. Utoljára A Hobbit című filmben szinkronizáltam, Gandalf magyar hangja voltam. 

Szereti az ilyen típusú filmeket?

Ha valaminek érvényes mondanivalója van, arra kíváncsi vagyok. Minden típusú filmet szeretek, a Micimackót is kedveltem. Mindkét filmben nagy élmény volt a szinkronos csapattal együttdolgozni. A színészet minden területe közel áll a szívemhez, legyen az színpad, film, rádió vagy szinkron.

Novák Zsófi Aliz

Az erdélyi Nagyszebenben született 1936-ban. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elvégzése után a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja lett. 1977-ben sikerült áttelepülnie Magyarországra. Miskolcon, Győrött játszott, 1979-től a Vígszínház, 1987-től a József Attila Színház tagja, 1992-1998 között a Nemzeti Színház művésze volt, majd Sopronba szerződött. 2003-tól szabadúszó. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen beszédművészetet tanított. Legutóbb a Márai Sándor életét bemutató, Az emigráns című film főszerepét játszotta el.

Higgins, a nyelvészprofesszor szerepében a My Fair Lady című musicalben