Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Kerületi búvár is részt vesz a világbajnokságon

2019. április 7.

Takár Yvette búvároktató – Balitól Galapagoson át Horvátországig – a legszebb vizeiben merült. Évek óta együtt dolgozik ifj. Lőrincz Ferenc merülésvezető és búvárfotós oktatóval, akinek modellt „úszik” víz alatti képeihez, legközelebb estélyi ruhában.

Óriási szakmai elismerés, hogy idén részt vehetnek a CMAS-on, a víz alatti fotósok világbajnokságán.

Születése óta kerületünk lakója Takár Yvette. Gyerekként versenyszerűen úszott, majd amikor megszűnt az egyesülete, búvárkodni kezdett. A testnevelési egyetemen búvárkodás témakörében írta diplomamunkáját, később búvároktatóként a világ legszebb vizeiben merült. Május óta Budán dolgozik, Pasaréten megnyitotta Sea Café nevű kis kávézóját, amelynek a bejárata mellett egy hatalmas delfin fotója látható. A képet Ifj. Lőrincz Ferenc merülésvezető és búvárfotós oktató készítette. Máltán ismerték meg egymást, azóta együtt dolgoznak. Yvette több ezer gyönyörű fotót tárol a számítógépén, a legszebbek közé tartoznak a Vörös-tengerben készültek.

Az egyiken egy, a Szuezi-csatornában fekvő hajóroncs mellett látható. Mint mondta, a modellnek nemcsak az a feladata, hogy pózoljon, segítenie kell a fotózást másképp is. Például úgy, hogy kézben tartja a lámpát, amely exponáláskor villan fel. – Nehéz jól tartani, de már megtanultam. A búvárok kézjelekkel kommunikálnak, fontos, hogy ismerjük egymás minden rezdülését. Ha elúszik egy delfin előttem, akkor jó helyen kell legyek, mert nem biztos, hogy megismételhető a pillanat. Már egy biccentésből tudom, merre ússzak, hova nézzek – magyarázta. Élete legizgalmasabb merülése is a Vörös-tengerben volt, amikor 70-80 delfinnel úszott együtt.

– Elvileg ott csak mellénnyel lehetett bemenni, de nekem megengedték, hogy anélkül merüljek, így közéjük úszhattam. Megérinteni nem tudtam őket, de akármerre néztem, körbevettek, csodálatos érzés volt – mesélte. Beszélt a fotós sikerekről is, hiszen rengeteg nemzetközi versenyen indulnak, és rendszerint dobogós helyen végeznek, ezért is figyelt fel rájuk a Magyar Búvár Szakszövetség. 

– 14 éve nem volt világversenyen magyar búvárfotós, büszkeség, hogy idén minket delegáltak az őszi tenerifei világbajnokságra – mondta. – Itt egy új kategória, a fashion- és modellkép, amelyen a modell utcai vagy estélyi ruhában merül. Yvették a napokban próbálják ki ezt első alkalommal. – Béreltem egy estélyit, hat méter hosszú uszályos ruhában és körömcipőben merülök majd egy szálloda medencéjében – mesélte. Beszélt arról is, hogy fontos számára az állatvédelem. A cápák a kedvencei, úgy véli, közel sem olyan kíméletlen ragadozók, mint amilyennek a filmekben ábrázolják őket. A kávézójában rendszeresen tartanak előadást róluk tengerbiológusok, cápakutatók, szeretné, ha más szemmel néznének rájuk az emberek. De más érdekes beszélgetés is hallható itt, például dr. Lengyel Árpádról – aki a Kárpátia orvosaként mentette egykor a Titanic utasait –, akiről kerületünkben élő unokája, Völgyi Péterné dr. Reich Márta mesél majd.            

Novák Zsófi Aliz