Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Schmitt Pál: alázattal látok neki új feladatomnak

2010. július 21.

A harmadik magyar köztársaság negyedik elnökének választotta a parlament június 29-én Schmitt Pált, aki második kerületi otthonából szeptemberben költözik át az elnöki rezidenciába. A megválasztása óta sokat foglalkozik személyével a magyar sajtó. Schmitt Pál úgy döntött, beiktatásáig nem ad interjút, nem nyilatkozik, egyetlen kivétel ez alól szűkebb pátriájának lapja, a Budai Polgár.

A köztársasági elnökkel készült beszélgetésünkből kiderül, hogy Schmitt Pál nagyra értékeli elődei tevékenységét, és hozzájuk hasonlóan magas színvonalon kívánja végezni munkáját a következő öt évben. Augusztus 6-ától még Hidegkútról indul nap mint nap a Sándor-palotába. Elnökként sem szakad el a kerületünktől, hiszen gyermekei, unokái, jó barátai idekötik őt továbbra is. Legközelebb augusztus 7-én este a Templomkerti esték rendezvénysorozat keretében házigazdaként találkozhat vele a kerület közönsége: a máriaremetei bazilika berendezéseinek felújítását támogató program keretében magyar olimpikonok lesznek a vendégei.

 Miért döntött úgy, hogy megválasztása és beiktatása között éppen a Budai Polgárnak, a második kerület lapjának ad először interjút?

 Megválasztásom után úgy fogalmaztam, hogy elnökként az emberek embere szeretnék lenni. Közel kívánok kerülni a magyar emberekhez, úgy akarom őket megszólítani, hogy érezzék, fontosak számomra a gondjaik, a problémáik. És a legjobb, ha ezt a sajátjaim között kezdem. Itt lakom, ebben a kerületben élek, ez az otthonom. Az sem véletlen, hogy azt kértem, itt a máriaremetei bazilika kertjében beszélgessünk. Ez az a templom, ahová rendszeresen járok, fontos része az életemnek a kegyhely, amelynek szabadtéri oltáránál már negyedik éve szerveznek jótékonysági esteket barátaim. Bődey Kati és Sándor kértek fel arra, hogy olimpikon társaimmal beszélgessek a rendezvény keretében. Örömmel vállaltam el a feladatot, hiszen idetartozom.

 Az ön számára ― mások által is jól érzékelhetően ― különösen fontos a családi összetartozás.

 A család a társadalom legkisebb, de úgy vélem, hogy a legfontosabb egysége. A családi háttér biztos kapaszkodót jelent minden tagja számára. A családon belül biztonságban érezheti magát a gyerek, az idős ember, ha jól működik, mindenki feladatot talál benne, és ott mindenkit megbecsülnek. Ha ki-ki visszatekint saját életútjára, láthatja, hogy egyéniségünk kibontakozásának lehetőségét is a családunk teremti meg. Számomra a családi kötelékek mindig nagyon fontosak voltak: szüleim, két testvérem, majd feleségem, gyerekeim és most már az unokáim. Azt vallom, egész életünket befolyásolja, hogy hova születünk. Feleségem, Makray Katalin, vagy ahogy évtizedek óta hívom, Katica és én is a múlt század egyik legnehezebb korszakában a II. világháború idején láttuk meg a napvilágot. Érdekes módon azonban mindketten igen hamar rájöttünk arra, hogy saját magunk is sokat tehetünk sorsunk alakulásáért. Meghatározó lett, hogy ki volt jó tanuló, jó sportoló, ki vállalt többet annál, mint amennyit elvártak tőle.

 Mit köszönhet a sportnak?

 A mai eszemmel nagyon hálás vagyok a sorsnak és persze a szüleimnek, hogy a mozgás, a verseny az életem része lett. Egy gyerek nincs tisztában vele, de szülőnek, döntéshelyzetben lévő vezetőnek, államférfinak, miniszternek, önkormányzati tisztségviselőnek, pedagógusnak tudnia kell, hogy a sport a nevelés egyik legfontosabb eszköze. A sport egy fiatal számára az életöröm forrása, a szocializáció első foka, amelynek során beilleszkedhet a társadalomba, ahol megtanulhatja a kapcsolatteremtést, a csapatban való gondolkodást, a szabályok között való eligazodást, egymás, a bíró és az ellenfél tiszteletét. A sport arra is megtanít, hogy méltósággal viseljük el a vereséget, és kellő alázattal éljük meg a győzelmet. Mindenféle sporttevékenység során megtapasztalhatjuk azt, hogy sikert csak nagyon komoly és kemény munkával érhetünk el. Nincsenek véletlenek, csak lerótt kilométerek, ezerszer is elvégzett gyakorlatok. És ez a szemlélet az embert egész életében elkíséri. Mert később természetessé válik, hogy napról napra újabb és újabb szavakat megtanulva leszünk képesek például angolul beszélni. Nem szerezhetünk valódi tudást szorgalom, kitartás és sokszor gyötrelmes gyakorlás nélkül.

 Az olimpiai, világbajnoki címeit is a sportnak köszönheti: 1968-ban Mexikóban, 1972-ben pedig Münchenben állhatott párbajtőrcsapat-társaival a dobogó legfelső fokára.

 Ma már nem magamra vonatkozva élem át ezeket az emlékeket. Természetesen minden mozzanatát fel tudom idézni a versenyeknek, mind a két döntőben ― Mexikóban a szovjetek, Münchenben pedig a svájciak ellen ― vívtam, és győzelmet is arattam. Mexikó azért maradt meg mélyen bennem, mert ez volt az egyetlen olimpia, ahol Katicával mindketten indultunk. Első kislányunk, Alexa akkor egyéves volt, és tizenhét ezer kilométerre utazunk el tőle. Az olimpiák történetének sorába a müncheni a legtragikusabb eseménnyel írta be magát. Egy Fekete Szeptember nevű szervezet tizenegy izraeli sportolót és edzőt ejtett túszul, majd ölt meg. Fájdalmas emlék maradt annak ellenére, hogy 1972-ben teljesedett be sportpályafutásom: Erdős Sándorral, Fenyvesi Csabával, Kulcsár Győzővel és Osztrics Istvánnal megvédtük a magyarok 1968-as olimpiai bajnoki címét (akkor Fenyvesi és Kulcsár mellett B. Nagy Pál és Nemere Zoltán voltak a csapattársaim). Tettük ezt úgy, hogy a két olimpia között minden évben megnyertük a világbajnokságot is.



 A montreali olimpia után akasztotta szögre a párbajtőr-felszerelését. Nehéz döntés volt?

 A mai tapasztalatommal lebeszéltem volna magam az 1976-os montreali indulásról: már nem ment olyan jól a vívás, sokszor fájt a kezem. 1973-ban legkisebb, harmadik gyerekünk is megszületett, s nagy kihívás volt az is, hogy az Astoria szálloda igazgatóhelyettese lettem. A sporttól, persze, nehezen szakadtam el, először bíróként álltam a pást mellé, később szakosztályvezetői feladatokat vállaltam. 1980-ban elhunyt a Népstadion és Intézményei vállalatot irányító Németh Imre ― egyébként ő is olimpiai bajnok volt, és második kerületi, a Fillér utcában lakott ―, és utódjául engem választottak. Hozzá hasonlóan én is sikeres sportmúlttal, nyelvtudással és diplomával bírtam. Így annak ellenére, hogy semmilyen pártkötődésem nem volt, kineveztek. Soha nem terveztem az életemet hosszú távon, mindig csak az éppen előttem lévő feladatot láttam, és azt akartam a legjobban elvégezni. Minden későbbi sikeremet korábbi szakmai teljesítményeimnek köszönhettem. Jó példa erre, hogy mikor 1983-ban a Budapesten tartott tornász vb-re látogatott Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, akkor ő felfigyelt rám, mert azon kívül, hogy az esemény jól szervezett volt, vele spanyolul beszélgettem, de láthatta, hogy az angol vagy a francia nyelven való megszólalás sem okozott nehézséget. Mikor 1983-ban, Csanádi Árpád halála után a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkári posztjára kerestek valakit, akkor Samaranch elnök úr jelezte az itthoniaknak, hogy alkalmasnak lát engem a feladatra. Hasonlóan, ahogy 1991-ben szintén csak a korábbi munkám és teljesítményem alapján keresett meg Antall József miniszterelnök úr azzal, hogy vállalnék-e nagyköveti feladatokat. Úgy látta: a sport területén már korábban is igen eredményesen képviseltem hazánkat, előbb Madridban, majd Bernben voltam nagykövet.

 Június 29-én választotta a parlament Önt a Magyar Köztársaság elnökévé. Augusztus 6-án iktatják be. Az elnöki pár a kötelezően előírt rezidenciára költözik. Csomagolnak már?

 Még szeptemberig biztosan Hidegkúton lakunk, de elszakadni innen elköltözésünk után sem fogunk, hiszen két kisebb lányunk és négy unokánk szorosan idekötnek bennünket továbbra is. Hét éve költöztünk Pesthidegkútra feleségemmel, és aztán gyerekeink felnőve szintén itt leltek otthonra. Nagyon szeretünk a második kerület e szép részén élni, aminek elsőrendű oka természetesen a család közelsége. De nagyon szeretem azt is, hogy Hidegkút emberléptékű település, minden elérhető közelségben van, iskolái, óvodái pedig kiválóak. Minden lehetőség adva van ahhoz, hogy a szűkebb és tágabb család összetartson. Feleségem nagyon aktív, ő sok munkát végezve hamar bekapcsolódott a helyi közéletbe. Ahol tudom, segítem őt. Nemcsak a Templomkerti esték rendezvénysorozatban vállaltunk feladatot ― ahol Katica már negyedik éve látja el a háziasszonyi teendőket ―, de rendszeresen részt veszünk a Klebelsberg Kultúrkúria programjain és egyéb közéleti, jótékonysági eseményeken. Baráti kapcsolataink is elmélyültek: többek között a Bődey házaspárral, a szintén kerületi Bánffy Györggyel, a kicsit távolabb élő Jókai Anna írónővel és a nagyszerű Balázs Péterrel szoros kapcsolatot ápolunk. E körhöz tartozik kerületünk polgármestere, Láng Zsolt is, akivel néhány hónapon keresztül most a parlamentben is együtt dolgozhattam. Ő is olyan politikus, aki nem a feszültségek élezésével kívánja a válságos helyzeteket vagy a nehezebb feladatokat megoldani.



 Meglepődött, amikor kiderült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Önt jelöli a köztársasági elnöki címre?

 Az elmúlt egy évben több hasonló meglepetés is ért. Tavaly Brüsszelben választottak az Európai Parlament alelnökévé, majd a tavaszi választásokat követően az országgyűlés elnökének jelöltek. Amikor először felmerült, hogy engem jelöl a miniszterelnök úr köztársasági elnöknek, elgondolkodtam, alkalmas vagyok-e a feladatra. Többször feltettem magamnak a kérdést, mielőtt úgy döntöttem, elvállalom. Óriási alázattal látok neki a munkának, mindent elkövetek annak érdekében, hogy a lehető legjobban végezzem a feladatomat. Jottányit sem engedek abból, hogy a köztársaság első embereként őrzője legyek a magyar alkotmánynak és védelmezője a magyar demokráciának. Elődeim tevékenységét a legmesszebbmenőkig elismerem: Göncz Árpád a demokratikus intézmények stabilizálásában jeleskedett, Mádl Ferenc az oktatás, a tudomány és a kutatás támogatásáért, Sólyom László pedig a fenntartható fejlődés és a környezettudatos gondolkodás elterjesztéséért, valamint a határon túli magyarság elismertetéséért tett nagyon sokat. Köztársasági elnökként magam a gondolkodásom középpontjába a magyar embert állítom. A magyar emberek szép beszédjéért, a fiatalok és idősek egészségéért, az oktatásukért és az egész nemzet összetartozásáért fogok dolgozni. A legfontosabb új elem a köztársasági elnökök tevékenységének sorában az lesz, hogy a nyelvünk tisztaságának megőrzését mindennél fontosabb kihívásnak tekintem. Terveim között szerepel, hogy díjat alapítok, tudósokkal összefogok, intézményekkel együttműködök annak érdekében, hogy nyelvünk visszanyerje régi rangját. Fontosnak tartom a példamutatást, igyekszem magam szépen és érthetően kifejezni, idegen szavakat nem használni. Szeretném, ha a könyv, a lapozott, az olvasott könyv ismét része lehetne életünknek. Nem feledkezhetünk meg arról egy pillanatra sem, hogy a magyar nyelv nemzetünk összetartó kovásza, magyar nemzeti identitásunk egyik gyönyörű záloga.

Tóth Ildikó