Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Az Örömváros miniszterelnöke volt

Szolgálat Sztehlo Gábor szellemében

2018. június 4.

A napokban ünnepelte 90. születésnapját Keveházi László, aki katonatisztnek készült, mégis az Úr szolgálatába lépett. Fiatalon Sztehlo Gábor gyermekotthonának volt az első miniszterelnöke.

 

Keveházi László ma a Sarepta lelkészotthonban él feleségével, könyveket fordít és a pesthidegkúti evangélikus közösség rendelkezésére áll
– Papi családban, már a fővárosban születtem, nagyapám és apám is evangélikus lelkész volt, és szerették volna, ha én is az leszek. Igyekeztem erről nem tudomást venni, sőt, szinte menekültem a lelkészi hivatástól és a katonai pálya felé tekintgettem. A középiskola után a nagyváradi hadapródiskolába mentem, de a terveket keresztülhúzta a háború. Kadétként végül Franciaországban estem amerikai hadifogságba. Mikor hazatértem 1946-ban, nem volt hol lakni, édesanyámra Győrben bukkantam rá, egy diakonisszaházban adtak neki szállást, édesapám pedig háborús bűnösként négy évig volt fogságban – mert lelkészként megvolt a véleménye a kommunizmusról – majd a Hortobágyra internálták. Lelkészként ment nyugdíjba.

Mi tehetett egy fiatalember a semmi közepén egy háború sújtotta országban?

Egyetlen jó tanácsot kaptam, amit szerencsére meg is fogadtam. Megkerestem Sztehlo Gábor evangélikus lelkészt, akiről tudott volt, hogy minden kockázatot vállalva a háborús években zsidó embereket mentett, azt követően pedig a kommunizmus üldözöttjeinek, majd a kitelepítetteknek segített. Amikor a szülők megtudták, hogy elvihetik, vagy kitelepíthetik őket, akkor maguk keresték meg. A Budakeszi út 48. szám alatt működött a központ, a Pax Gyermekotthon. Gábor bácsit az íróasztala mögött találtam, valamit próbáltam neki előadni a sorsomról, de intett, hogy hagyjam, megölelt és csak annyit mondott: itt a helyed, fiam.

Az otthon egyedülálló volt az országban. Belülről milyennek látta?

Az egy menedék volt. Sztehlo Gábor iskolát is alapított a gyerekeknek, akik 5-6 éves koruktól 18 éves korukig voltak a szárnyai alatt az otthonban. Iránymutatásával éltünk, a tanulás mellett dolgoztunk, sportpályát építettünk, kertészkedtünk. A fiúk otthona a Farkastanya volt, a lányoké a Leányvár, a Fecskefészek az átmeneti gyerekeké volt, a legkisebbeké pedig a Napsugár. Vasárnaponként istentiszteletet tartott, amin önként vett részt mindenki, legyen zsidó, katolikus vagy protestáns. Nagyon szerettük.

Hogyan lett „miniszterelnök”?

Szőke Balázs igazgató felvetette, hogy találjunk ki magunknak valami hasznos elfoglaltságot. Elhatároztuk, hogy ifjúsági államot alakítunk, ha jól emlékszem, a név a lányok javaslata volt. Ez lett Gaudiopolis, ami Örömvárost jelent. A gyermekköztársaság államfője az igazgató lett, de a legnagyobb meglepetésemre engem választottak miniszterelnöknek, a kultuszminiszter pedig a Magyar Televízió későbbi elnöke, a rendező Horváth Ádám lett. Feladatunk főként szervezésből állt, programokat, találkozási alkalmakat kerítettünk, igyekeztünk önálló életformát kialakítani. Még Veres Péter miniszternél is voltunk Szethlo Gábor megbízásából, hogy szerezzünk pénzt az otthon számára. Örömmel tértünk vissza, mert sikerrel jártunk, több tízezer forintot kaptunk. Persze, később derült ki, hogy Gábor bácsi már előre leszervezett mindent, de szerette volna, ha a saját sikerünknek tudjuk be. Saját pénzünk volt, a Gapo-dollár, aminek az árfolyamát a villamosjegy ára határozta meg, de saját vicclapot is készítettünk.

A kommunista hatalom meddig tűrte ezt a különleges lelkületű mentsvárat?

Az állam az államban 1951-ig működhetett, akkor az intézményt államosították. Addigra én már nem voltam ott. Ha jól tudom, Sztehlo Gábornak felajánlott az állam egy hasonló intézményt, de ő jelezte, hogy csak azt a szellemiséget tudja továbbvinni, amit a Gaudiopolis eddig is képviselt. Az pedig nem egyezett a diktatórikus rendszer elképzeléseivel. A Gaudiopolis a háború utántól bezárásáig mintegy ötszáz fiatalnak adott menedéket és újrakezdési lehetőséget. A nevéhez fűződik az is, hogy finn példa alapján még a háború előtt elindította az evangélikus népfőiskolákat. Gábor bácsi Kőbányán lett lelkész, majd amikor családjához kiment Svájcba, infarktust kapott. Szeretett volna, de nem jött haza többet. 1974-ben halt meg.

Egykori pártfogoltjai a mai napig gondozzák az emlékét.

Igen, minden évben összejövünk, akik még élünk, és emlékezünk sírjánál a Farkasréti temetőben. Rengeteg embernek segített, komoly összeköttetései voltak Horthy Miklóstól Weiss Manfrédon át a különböző külföldi szervezetekig. Egy volt pártfogoltja felterjesztése alapján Sztehlo Gábort a Yad Vasem a Világ igaza kitüntetésben részesítette 1972-ben. Mint kiderült, mintegy kétezer embert mentett meg a háború alatt. Mindig szembe ment a széllel, ami nagy bátorságra, erőre és hitre vall. Most jelenik meg a Luther Kiadó gondozásában egy könyv „Sztehlo-gyerekek voltunk” címmel, amelyben egykori neveltjei emlékeznek rá. Érdemes elolvasni.

Sztehlo Gábor munkáságának II. kerületi vonatkozása is van.

1951-ben alapította meg Pesthidegkúton a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthont, amiben segítségére volt a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület. Az épületeket, javaslatára, az evangélikus egyháznak juttatták, így megmenekültek az államosítástól. A több telephelyen működő Sarepta manapság is nagy segítséget nyújt az idős és a fogyatékkal élők számára, Pesthidegkút szerves része.

Ön hogyan lett mégis lelkész?

Nem merem állítani, hogy Sztehlo Gábor példája indított el ezen a pályán, de azt igen, hogy az ő élete, szolgálata mindig példa volt előttem. Ugyan az ELTE kémia–fizika szakára vettek fel, de belső indíttatásból inkább a Teológiai Akadémiát végeztem el 1955-ben. Így végül követtem a családi hagyományokat. Békéscsabán voltam segédlelkész, onnan Gerendásra kerültem, majd Pilisen vettem át a szolgálatot. 37 évig voltunk ott a feleségemmel, akit a teológián ismertem meg, ő szintén lelkész és már 62 éve közös az életünk. A Sarepta hűvösvölgyi Evangélikus Nyugdíjas Lelkészotthonba Kőszegről költöztünk be, és itt élünk már hét éve. Nagyon szeretjük a II. kerületet és a környéket. Gondoskodás, jó levegő és erdő vesz minket körül. Ez a családunknak is közelebb van, három lányunk, kilenc unokánk és két dédunokánk is gyakran meg tud látogatni minket.

Kilencvenévesen is aktív.

Most értem a végére egy német nyelvű, tizennégy kötetes evangélikus egyháztörténeti mű magyarra fordításának. Hét évig tartott. Már teológus koromban vonzódtam az egyháztörténet felé. Sztárai Mihályról írtam egy vaskos könyvet, amiért díszdoktori címet kaptam a teológiától. Ma a pesthidegkúti gyülekezetet szolgálom, amikor szükség van rám, de itt, a lelkészotthonban is tartok bibliaórát.

Szabó Gergely