A legendás kulcsos kalandos élete

Tulajdonosa a hajdani Moszkva tér 10. szám alatt működött üzlet „kulcsosa”. A ’70-es években nem sok maszek dolgozott, kulcsmásolással pedig ha öten foglalkoztak egész Budapesten. Így aztán garantáltak voltak a kígyózó sorok. Az eredetileg üzemmérnök végzettségű, sportolói múlttal is rendelkező 81 éves Balla Györgynél jártunk, aki társadalmi munkában a Fény Utcai Piac Kft. számviteli bizottságának elnöke és aki idén indította legújabb vállalkozását.

Azt állítja magáról, hogy kalandos manus. Udvarias, a vevők és érdeklődők jó ismerősként köszöntik, néhányan öleléssel. De hogyan került egy üzemmérnök a kulcsok világába? – kérdezem tőle. 

A jóslat

– 1971-ben véletlenül egy jósnőnél találtam magam, aki kávézaccból jósolt. Azt mondta, hogy az önállósodás gondolatával foglalkozom. Majd hozzátette, maga egy szerencsés ember, csinálja meg. Még annyit kérdezett, volt-e mostanában balesetem, karambolom. Ezzel elváltunk. Mivel akkoriban az Országos Vízügyi Beruházó Vállalatnál dolgoztam a Kiskörei Vízlépcső beruházó gépészeként, a novemberi esős-ködös, csúnya időben egy Warszawával Kiskörére utaztunk. Egy Polski le akart előzni bennünket, de letért az úttestről, a hátulja megütötte a mi kocsink elejét és emiatt az útról lecsúszva fejreálltunk. A kocsi összetört, de senkinek nem lett baja. Ez a jóslat után két nappal történt. Valamit tudott a hölgy.

A vállakozás

A következő évben kimentem Brüsszelbe egy barátomhoz. Elvitt egy Mister Minithez. – Mit szólnál a kulcsmásolás-cipőjavításhoz? – kérdezte. Azt válaszoltam, a kulcsmásolás belefér a gondolatomba, így még az év novemberében megérkeztek a gépek és a kulcsok. Eleinte másodállásban, otthon dolgoztam. Öttől már úgy vártak rám az emberek a Gébics utcában, mint a fogorvosnál.

Arra a kérdésre, nem bánja-e, hogy elhagyta a mérnöki pályát, így válaszol: – Valószínűleg nem lettem volna jó mérnök. Egyetlen nagy létesítményem van, aminek az egész gépészetét én terveztem, a Noszlopy úton a vaskohászati művek tervező irodája. Valószínűleg nem kötött le ez a munka. A kulcs kézzelfogható. Hét év múlva már volt nevem, mert nagyon kevesen foglalkoztunk ilyesmivel. 1974–88 között meghívtak a BNV-re nemzetközi vásárokra, ahol a kisipari pavilonban kulcsot másoltam. Tömegek álltak körül.

Az első nyitott kulcsmásoló műhelyt a Moszkva téren nyitottam, ott végre főállásban lehettem. Persze a tanácsnál előzőleg azt mondták, kulcsosra nincs szükség, találjak ki még valami szolgáltatást. Mondtam, névtáblákat is készítenék, így megadták az engedélyt. Negyven éve, 1979-ben kezdtem és 1995-ig voltam a Moszkván, később a Pannónia utcai boltban a csavarok mellett zárakat is árultunk, kulcsokat másoltunk. Utána tíz évig, tavaly december végéig a Lehel csarnokban volt üzletem. Idén februártól vagyunk itt a Fény utcai piacon. Még fűtött a vágy, hogy létrehozzak valami jót és szépet. Megvoltak a szakmai összeköttetéseim egy német biztonságtechnikai céggel, amely első osztályú zárakat gyárt. Megkaptam a lehetőséget, hogy az 1924-ben alapított gyár budai mintaboltját és szervizét létrehozzam. Büszke vagyok rá, hogy Magyarországon én képviselhetem őket, és arra is, hogy én terveztem a berendezést. A kollégámmal ketten szereltük össze, nagyon nagy öröm ez számomra. Bármerre nézünk, hatalmas táblán mindenféle típusú, másolásra váró leendő kulcsok lógnak szép rendben, a túloldalon pedig lakatok, zárak, zárható kilincses ablakok.

A kezdetek

Balla György aztán arról mesél, hogy kitartását, kalandos életét mi alapozta meg. Iskoláit sem szülővárosában végezte el. – 1938-ban születtem Nyírbátorban, ott jártam négy osztályt, utána a sárospataki református kollégiumban hármat, Debrecenben is tanultam, majd Nyíregyházán érettségiztem a Kossuth gimnáziumban 1957-ben. Ezt követően kerültem Budapestre. Mivel nagyon rossz káder voltam, X kategória – édesapámat „kizsákmányoló, kulák” ügyvédnek minősítették – három évig nem vettek fel. Ezért kitanultam az autóvillamossági műszerész szakmát, majd dolgoztam, így már munkáskáderként mehettem Pécsre épületgépész üzemmérnöknek. Pedig édesapám egyszerű nagykállói ember volt, csak szeretett dolgozni. ’53-ban kitelepítettek bennünket. ’59-ben, mint megbízhatatlan embernek, elvették az ügyvédi diplomáját, ezért csapos, pohármosogató lett immár Budapesten, a Lövölde téren. Apai nagyapám útbiztos volt, a karbantartók főnöke, korán meghalt, édesapám legidősebb fiúgyerekként kitaníttatta a testvéreit is. Ő maga 1933-ban szegelte ki az ügyvédi tábláját, testvére, Pista nagybátyám a rendőrségnél lett jogász. 1945 után Pistát kivitték Szibériába, mert az oroszok nem tettek különbséget rendőr és csendőr között, hét évet húzott le, ebből kettőt talán Recsken. Úgy meg volt félemlítve, hogy nekünk soha egy szót sem mondott. De élnünk kellett. Minden második család így vagy úgy érintett volt Magyarországon. Nem is beszélve arról, hányan lettek öngyilkosok. Ezért is voltam én kicsit hányatottabb sorsú gyerek. A fiamnak nem is beszélek róla. Ez a múlt, nem is érdekli. Túl vagyunk rajta. De bennem megmaradt. Az 52 éves fiamra büszke vagyok, ő is vállalkozó lett, a Városház utcában ötcsillagos kifőzdét üzemeltet, nagyon jól főz. Van egy húszéves unokám is, aki Veszprémben él, kereskedelmi és vendéglátó-ipari menedzsernek készül. 

Sport és győzni akarás

Balla György nem túl magas, de vállas, egyenes hátú. Senki meg nem mondaná a korát. Tartását valószínűleg a szerencsés gének mellett sportolói múltjának is köszönheti.

– Volt egy pici strandmedence Nyírbátorban, ami az én hatéves szememben óriásinak tűnt; át tudtuk úszni víz alatt oda-vissza. Jól ment az úszás, országos serdülő versenyen is indultam. Mindig volt bennem sikerorientáltság, győzni akarás. A sportkarrierem végül a fővárosban teljesedett be a Budapesti Pedagógus SE-ben – ami később Újpesti Dózsa lett –, ahol háromtusáztam. Az edzőm Mizsér Jenő és Nyulászi András volt. 1959-ben háromtusa (úszás, lövés, futás) magyar bajnokságot nyertem, bár eredetileg öttusázónak készültem, csak a tanulmányok mellett ez sok lett volna. Később, 56 évesen old boy világbajnokságot nyertünk csapatban, 57 évesen pedig európa-bajnoki második lettem egyéniben. Azóta is síelek, teniszezem. Nyírbátorban ugye nem volt hegy, negyvenévesen tanultam meg síelni, amikor kinn voltam a bátyámnál az amerikai Denverben. Mivel részt vett az ’56-os forradalomban, illegálisan el kellett hagynia az országot. A Fordnál lett mérnök. Ő találta ki, hogy menjünk síelni. Egy nap tanulás után felkerültünk egy fekete pályára, ami buckás és meredek volt, lenézni sem mertem, de nem volt visszaút. Kivert a víz, de két óra alatt lejöttem. Később annyira megszerettem, hogy sokat jártam Szlovákiába, és rendesen megtanultam. A fekete pályákat kerültem, elvégre nem azért megyünk síelni, hogy szenvedjünk, hanem hogy élvezzük. 

A megunhatatlan kulcs

Nagyon szeret budai lenni. Üzlete három kerület határán volt a Moszkva téren. – Megmondom őszintén, nagyon híres voltam. Szép is volt és kuriózum is a bolt. Én azonnal megcsináltam a kulcsmásolást, nem kellett érte másnap visszajönni. 

Mint a szép lányokat, a kulcsot sem lehet megunni – mondja nevetve. – Minden kulcsnak van egy feszültsége. Biztos, hogy jól fogtam be? Biztos, hogy jót választottam? Ez ébren tartja az embert. Mondtam a kollégámnak, hogy rutinból nem lehet kulcsot másolni, ugye, Hunor? – néz a fiatalemberre. – Ez az ő sikere is, ő szerelte az egészet ilyen gyönyörűre, egy kis ékszerdoboz. Jó feje, jó készsége van hozzá és szorgalmas. 

Máxem Hunor, a kolléga 27 éves erdélyi fiatalember. – Az őseim még ksz-szel írták a nevüket, csak a kommunizmusban elrománosították. Kisgyerekkorom óta a szerelés az életem, ha nem szerelhetnék napi 15 órát, nem is érezném jól magam. Az 58 négyzetméteres lakásból harminc műhely – mondja, majd készségesen válaszol a boltba betoppanó érdeklődőnek. 

Balla György még elmesél egy II. kerületi történetet. – A Moszkva téri kulcsmásoló boltom közvetlen szomszédja a díszhalas Dömötör Zoli volt. Ide jártunk a félórás ebédidőben a régi piacra. Egyik kedvenc helyünk a kifőzde volt. Mindenki ismert minket, mint a díszhalast és a kulcsost, válogathattunk az áruból. Mikor mentünk vissza, azt mondja Zoli, nézd, feketéllik a sarok. Annyian vártak minket abban az időben. 

Hogy mi a titka ennek a hosszú, kalandos életnek, arra így válaszol: – Elintéztem én a saját dolgomat, mindig elég határozott voltam. Egyedül jöttem Pestre, eleinte magányos voltam, mert egy vidéki mindig annak érzi itt magát. 1957-től Budán lakom, már ide tartozom. Ja, és ami nagyon fontos, csak akkor lehet jól dolgozni, ha szeretjük, amit csinálunk.

Zsoldos Szilvia