Kedves Szomszéd
2020. július 3.
goncz
Búcsú Göncz Árpádné, született Göntér Mária Zsuzsannától.

2020. június 29.
gyasz
Véget ért a veszélyhelyzet, lassan fellélegezhetünk, és újrakezdhetjük megszokott életünket.

2020. június 12.
muller
Véget ért a kijárási korlátozások időszaka, az élet visszazökken régi kerékvágásába. Az előadóművészeknek még várniuk kell a közönséggel való személyes találkozásra: hangversenyeket, színházi előadásokat még nem lehet tartani.

2020. június 5.
Szabo_Ferenc_dij.jpg
A II. kerületben szolgálatot teljesítő tűzoltók elismerésére alapított Szent Flórián-díjat a II. Kerületi Önkormányzat. Az elismerést első alkalommal Szabó Ferenc tűzoltó főhadnagy vehette át.

2020. május 22.
huvos
Sorozatunk következő részében ismét két nagy kedvencet kérdeztünk: Hűvösvölgyi Ildikó színművészben és Szilágyi János újságíróban kerületi kötődésükön kívül közös az is, hogy mindig olyat nyújtanak közönségüknek, ami több puszta szórakoztatásnál.

2020. május 10.
balinta
Hosszú hetek óta tart a kijárási korlátozás, lassan hozzászokunk leszűkült mozgásterünkhöz. A karanténban azt is megtapasztaljuk, hogy milyen sivár lenne az életünk kultúra – vagy hogy a korabeli újság címét idézzem: film, színház, muzsika – nélkül.

2020. április 22.
kozm
Már a neve is szívet jelent, de a szívesség egész lényére jellemző. Barátságos kis stúdióját is sok szívvel díszíti, és az oda betérőt szívesen látja Fodor Korinna gyógypedikűrös.

2020. április 22.
kdszomsz
A március közepe óta tartó veszélyhelyzet mindannyiunk életét megváltoztatta.

2020. március 22.
holczer
Hantosné Holczer Ágnes, művésznevén Sengahh idősebb korában talált rá újra az alkotás örömére. Szereti maga körül a szépet – legyen az bútor, kert vagy éppen ember –, ezért csak szép dolgokat örökít meg a vásznon.

2020. március 8.
sarosi
Annak a háznak a falán, ahol dr. Sárosi Bálint közel hat évtizede lakik, emléktábla hirdeti, hogy 1910 és 1924 között itt élt Kodály Zoltán. 

1 / 28Következő