Szent Rókus budai kápolnája

 Ha a régi térképekre pillantunk azt az időt keresve, amikor még a budai hegyek jó részén szőlő nőtt, azt találjuk, hogy a mai Törökvész és Rézmál területét Rochus Bergnek, azaz Rókus-hegynek nevezték. A domborzatot tekintve ez valóban egy külön magaslat, melyre a mai Fillér utca kapaszkodik fel, aljában pedig a mai Alvinci út halad.

A hegy minden bizonnyal arról a kis kápolnáról kapta a nevét, melynek építése az 1700-as évek elejére nyúlik vissza. Történt ekkoriban, 1710 tavaszán, hogy Budán újra felütötte a fejét a pestis. Veszedelmes betegség volt ez, amely napok alatt tizedelt meg egész városokat. A városi tanács úgy döntött, hogy minden eszközzel harcolni fog a járvány ellen. Például körmenetet tart a segítő szentek tiszteletére, és a korábbinál is díszesebb Szentháromság-szobrot emel a budai Várban. Illetve, ahogyan az Schoen Arnold 1939-es tanulmányából kiderül, június 11-én engedélyt adott Mihitz Ivánnak és Schneider Gergelynek a budai szőlőhegyen egy kis kápolna létesítésére.

A hegyre ekkoriban két fontosabb gyalogút vezetett fel: egyik az országúti ferences kolostor mellől indult (ez lényegében a mai Bimbó út), a másik pedig a mai Lövőház utca vonalában haladt. Ezek az utak a csúcs alatti nyeregben találkoztak, ahonnan többfelé ágaztak a további ösvények. Itt épült hát fel, ebben a sokak által ismert kereszteződésben az új fogadalmi kápolnácska, nagyjából ott, ahol az Alvinci út a Bimbó útba torkollik (persze akkor még egyiket se hívták így). Nyáron már fel is szentelték, természetesen Szent Rókus tiszteletére, hisz ő volt évszázadok óta az a szent, aki a pestises betegeken segíteni tudott. A kápolna hamar népszerű lett, mivel sajnos sok volt a beteg. (Az ide vezető út elején, a mai Széna téren ideiglenes pestiskórház is létesült, ez lett a későbbi Szent János Kórház elődje.)

A jezsuiták a következő tavaszon, majd augusztusban, a szent napján körmentet is szerveztek ide. A kápolnához szőlőbirtok tartozott, ennek jövedelméből fedezték a felmerülő költségeket. A budavári jezsuita rektor 1735-ben megszerezte Rómából Szent Rókus egyik csontereklyéjét is e kápolna számára, ami még inkább emelte az éves körmenetek rangját. A városi tanács 1763-ban Reischl Gáspár ácsmestert és Nöpauer Máté építőmestert bízta meg a restaurálásával, akik egyúttal kicsit „csinosítottak” is rajta, hisz az épület elé egy kis fatornyos tornácot emeltek.

Aztán, ahogy kopott a pestisjárványok riasztó emléke, úgy merült lassan feledésbe a kis kápolna is. Gondozása már inkább a környékbeli szőlősgazdákra maradt, akik szépen gondját is viselték. 1849-ben a kápolna mellé temették el Schittenhelm Edét, a Ganz-gyár fiatal öntőmesterét, tüzér honvédot. Egyes visszaemlékezések szerint itt esett el, mások szerint a városmajori Trombitás fogadónál vagy a fasorban érte halálos lövés – de az biztos, hogy a bajtársak úgy érezték, a kápolna védelmében jó nyughelyre talál.

Egy jó ideig valóban nem is bolygatta senki e hegyi kápolna környékét. Csak lassanként kezdte körülnőni a város. 1938-ban már számottevő állandó lakos volt a hegyen, rendezni kellett az utakat is. A kápolnát lebontották, és másolatban újjáépítették egy kissé arrébb, a Bimbó és Alvinci út sarkán (mellétéve a honvéd sírkövét is).

A 30-as évek végén tehát még állt, Schoen Arnold leírása szerint így festett: „haránt téglány alaprajzú, sarokpilaszterekkel szegélyezett kápolnácska, tipikus barokk építmény. A szerény épület belsejét haránt téglány alaprajzú boltozatocska borítja. A vasrácsos ajtajú, cserép nyeregtetős stáció eredeti fölszereléséből időnkre Szent Rókus és két szárnyas angyalka festett faszobra maradt fenn. Szent Rókus megviselt és konzerválást kívánó faszobra később leszorult az oltárul szolgáló faépítmény polcáról, mivel időközben valószínűen 1780 körül az oltárpolc fölé fára festett olajfestmény került e kápolna melletti szőlő tulajdonosának, a Tily- vagy Tilly-családnak az adományából. (…) A festményen Sebestyén, Vendel, Rozália, borromei Károly és Rókus szentek könyörögnek a – háttérben halottszállítókkal jelzett – pestis elmúlásáért a Szűz Máriát koronázó Szentháromsághoz”.

Hogy miért nem láthatjuk ma mégsem e kis barokk kápolnát? Valószínűleg azért, mert a II. világháború ezt a régi budai kegyhelyet is megsemmisítette. Pontosan nem tudjuk, mi lett a sorsa, de a kis épület könnyen elenyészhetett. Rókus emlékét azonban ma is több név és hely őrzi. Bár a régi Nagy Rókus utcából utóbb Lövőház utca lett, de a Kis Rókus elnevezés ma is megvan, mint ahogy a Fillér utcát és az Alvinci utat összekötő Rókushegyi lépcső is. Pesten pedig ma is áll a Szent Rókus tiszteletére emelt kápolna és kórház – állítólag a bal partiak annak idején e szemközti hegy kis kápolnájáról vették a példát.

Viczián Zsófia