Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Kodály Zoltán „titkos kertje”

2017. március 6.

A II. kerület posztumusz díszpolgára, Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulójára emlékezünk március 6-án. Legkedvesebb alkotóhelye a Völgy utcában megbúvó kis villa volt.

 

„Betörők jártak Titkos Ilona színésznő Rege-utca 14. szám alatti villájában, ahol a tyúkólat feltörték és 10 tyúkot, 20 galambot vittek el. Kodály Zoltán zeneszerző Völgy-utca 9. szám alatt lévő villájába is betörést kíséreltek meg az elmúlt éjszaka, azonban a betörőket a szomszédok észrevették és így anélkül, hogy bármit is elvittek volna, elmenekültek. A rendőrség a betörők kézre kerítésére a nyomozást megindította” – adta hírül a 8 Órai Újság 1935. november 26-án. A mai olvasó nemcsak arra kaphatja fel a fejét, hogy tyúktolvajok járták egykor a budai utcákat, hanem arra is, hogy Kodálynak villája volt a II. kerületben.

 

Az épület története a századfordulóra nyúlik vissza. Az Ördögárok és a Hidegkúti (ma Hűvösvölgyi) út közt futó Völgy utca ekkoriban még csak ritkásan beépített volt. Állandó lakosai nem is igen voltak: nyaralóterületnek számított, ahová a tehetősebbek a város zsúfoltságától és porától menekülve nyáron kiköltözhettek. A Völgy utca környékét kedvelt kirándulóhelyként is számon tartották, kertvendéglői is híresek voltak, ezért 1900-tól már villamoson is elérhető lett a környék. 1890-ben itt vásárolt telket a Schlesinger és Polákovics cég, amely a hazai terménykereskedelem egyik zászlóshajója volt, és amelynek tulajdonosai – ez idő tájt többek közt Schlesinger Pál – igen tehetős polgárok voltak. A zsidó származású Schlesinger családtagjaival együtt 1898-ban Sándorra magyarosított.

A család először egy kisebb, majd az 1910-es évek elején egy nagy nyaralót építtetett a csodás levegőjű és panorámájú telken. A ma is álló szecessziós villa mögött szerényen húzódik meg egy másik épület, a környékre oly jellemző díszes fa oromdísszel és ablakkeretekkel. Az utcáról alig kivehető kis ház volt a neves magyar zeneszerző, Kodály Zoltán legkedvesebb nyári pihenőhelye, ahová az Andrássy út zajától visszavonulhatott. Kodály ugyanis 1910-ben feleségül vette Sándor Pál testvérét, Emmát, aki maga is zeneszerző, zongorista, sőt, népdalgyűjtő is volt. Hogy Emma 19 évvel idősebb volt nála, nem volt akadály – boldog házasságuk 1958-ig, az asszony haláláig tartott.


Kodály Zoltán Völgy utcai villájának kertjében dolgozik az árnyas lombok alatt. A fotó 1929-ben a Színházi Élet hasábjain jelent meg

A Sándor család művelt, zenét kedvelő, igazi nagypolgári család volt, amely kiállt a szabad kereskedelem és a teljes, titkos választójog ügye mellett, ugyanakkor támogatta Kodályék törekvéseit is a magyar kultúra területén. Kodály Völgy utcai tartózkodásáról néhány fénykép fennmaradt. Ezeken a vadregényes kert egyik-másik padján pihen, vagy dolgozik az árnyas lombok alatt. Odabenn a házban persze volt zongora is, a bútorok közül pedig nem egyet valószínűleg Péntek György, az a kalotaszegi asztalosmester készíthetett, aki az innen nem messze lakó Bartóknak is sokat dolgozott. „A villa berendezése egyszerű, zavartalanul simul a szüntelenül dolgozó művészhez; de a verandáról messzi a parkra lehet lelátni” – írta róla a Színházi Élet újság 1929 nyarán. Kodály idősebb korában gyerekeket is vendégül látott a villa kertjében, ahol kaláccsal, kakaóval – meg természetesen körtáncokkal és közös énekléssel – várták a kicsiket.

Egy 1928-as képen Tamási Áronnal láthatjuk a ház ablaka és fedett, faragott díszítésű verandája előtt. Aki ma az épület közelébe merészkedik, a kerítésen át ugyanezt a díszes keretű ablakot láthatja – de az épület rettenetesen leromlott állapotban van, ablakai nagyrészt betörtek, falai vizesednek. Osztozik a Völgy utcai Sándor-villa (utóbb többek közt pszichiátriai klinika, nővérszálló) mostoha sorsában, amely – kisebb állagmegóvási munkákat leszámítva – már legalább egy évtizede lakatlanul áll.

Viczián Zsófia

 
A zeneszerző hűvösvölgyi villájának faragott verandája előtt Tamási Áron, Kodály Zoltán és Szentimrei Jenő látható 1928-ban. A fotó az Alföld című folyóiratban jelent meg 1974-ben