Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Guckler erdőmester

2011. október 4.

 Buda és a környező települések erdői mindig is nagy értéket képviseltek a birtokosaik számára, de inkább a vadászat, mint a fakitermelés szempontjából.

  Az irtások legfeljebb a város fűtésére voltak elegendők, az 1860-as években pedig „a közvélemény oly hangosan, és kárhoztatólag nyilatkozott az erdők ily pusztítása ellen”, hogy a budai tanács a vágásokat teljesen beszüntette. Ennek következményeit néhány évtized múlva egy fiatal erdész, Guckler Károly próbálta helyrehozni.


Gucklerre nagy hatással volt az Országos Erdészeti Egyesület 1885. évi közgyűlése, ahol Havas Sándor nyugalmazott államtitkár, a Fővárosi Erdészeti Bizottság elnöke éles szavakkal bírálta azokat az intézkedéseket, melyek már az erdők fennmaradását is veszélyeztették: „Néhány évre rá, hogy a főváros megalakulása végbe ment, és az új hatóság a közigazgatás és közgazdaság minden ágainak rendezéséhez látott, gondjai alá vette az erdészetet is, mely addig Buda főváros kezelése alatt állott.

A főváros tanácsa sajnálattal vette észre, hogy az addig folyamatban volt gazdálkodás mellett a főváros erdőségei évről-évre pusztulnak, és hogy a kihasználás azon módja, mely az annak idején foganatba vett üzemterv szerint meg volt állapítva, tovább nem folytatható anélkül, hogy néhány évtized múlva a még itt-ott meglévő és erdőnek nevezhető állabok a hegyekről el ne tűnjenek, és ezek helyein eltörpült cserjék és kietlen kopárok ne támadjanak.” 

A szakember borúlátása teljesen jogosnak tűnt, hiszen már egy tíz évvel korábbi felmérés szerint is a „kopárok területe” megközelítette a 400 katasztrális holdat, és ez évről évre nagyobb lett. A legszembetűnőbb a Hármashatár-hegy fáinak pusztulása volt. Bár „Paulovics László polgármester korában, és az ő intézkedése folytán lett a pozsonyi, a kecske- és hárshegy egyes lejtőin kapa után tölgymakk elvetve, de ennek nyoma csak igen kevés helyen maradt meg, legnagyobb része elpusztult, a felügyelő személyzet hanyagsága és némely magánosok erőszakoskodása folytán, kik a fű közt fölsarjadzott csemetéket birkáikkal legeltették le.”

 

Guckler Károly a tuskókról sarjadt erdőkben látta a baj forrását. Akkoriban ugyanis az építkezésekhez szükséges nagyobb méretű fákat (elsősorban fenyőket) a Felvidékről hozták, ezeket egyszerűen leúsztatták a Dunán, a városkörnyéki erdőkből pedig jószerével csak tüzifát termeltek. Csakhogy a kivágott fák tuskóját a földben hagyták. A tönkről vagy a földhöz közeli gyökerekből kihajtó sarjak fiatal korukban gyorsan fejlődtek, később viszont alulmaradtak a magról keltekhez képest, könnyen betegedtek – a lényeg azonban, hogy így sűrű erdő nőtt, melyre hamar fejszét lehetett emelni.

Az 1895-ben erdőmesterré előlépett, majd az Erdészeti Hivatal vezetőjévé kinevezett Guckler lelkes ember volt, a tuskókról sarjadt tölgyesek helyébe életerős, fiatal erdőket akart ültetni. Azzal érvelt, hogy „szaporán ki kell vagdosni őket, míg tömegesen pusztulni nem kezdenek”. De vakbuzgalmában egész hegyoldalakon rendelt el tarvágást, Buda erdeinek csaknem az egynegyedét kivágatta, az új telepítést pedig nem bírta erővel: épp a tölgymakk-vetésekből kikelő facsemetéket nyomták el a sarjak. 

A nyilvánvalóan elhibázott munkaterv ellenére továbbra is gyors ütemben folytatták az irtásokat. Emmer Kornél a növekvő felzúdulás miatt az eljárás ellen interpellálva 1899-ben felszólalt a képviselőház pénzügyi bizott­ságának ülésén, és „kifejtette, hogy a fővárosi erdők milyen fontos üdülési, egészségügyi és szépészeti szerepet játszanak, mégsem kímélik az erdőket. A telepítés silány, életképtelen. Kérte, hogy csak fokozatosan újítsanak, és gondosan óvják a rend­kívüli egyedeket.” 

Az interpelláció szakértői véleményre az Országos Erdészeti Egyesület elé került. „A vizsgálat elvetette az erdők silányságára alapozott gyors termeléseket. A szakértők véleménye szerint a gazdálkodás célja más nem lehet, mint az erdőket olyan álla­potban tartani, amelyben azok, mint üdülőhelyek, hivatásuknak állandóan megfe­lelnek. Aláhúzták, hogy az idős állományok még hosszú ideig fenntarthatók, kihaszná­lásuk egészségi állapotuktól függ, esztétikailag ezek magasabb értékűek, mint a hosszú idő múlva záródó fiatalosok.”

Guckler Károly érdemei azonban vitathatatlanok a Hármashatár-hegy kopárjainak fásításában: bécsi mintára – kevésbé kényes – fekete fenyveseket telepített oda. 1914-ben versenyerdősítés során 5342 katasztrális holdon ültettek erdőket a főváros területén. A munkálatok vezetője szintén Guckler volt, ezért   Ghillány Imre földművelésügyi miniszter kitüntette. Az első világháború alatt és után, az ínséges években ismét folytatódott az erdőirtás, és újabb idős erdők estek áldozatul. 

 

Erről azonban Guckler Károly már nem tehetett: 1923. augusztus 31-én, hatvanöt éves korában elhunyt Budapesten. Nevét ma is őrzi a Guckler-szikla, valamint a Szépvölgytől a Hármashatár-hegy lejtőjén át a Csúcshegyig kanyargó sétaút, melyet saját elgondolása szerint alakíttatott ki.

VERRASZTÓ GÁBOR

GUCKLER KÁROLY 1858. szeptember 4-én született Debrecenben, a XVII. században Belgiumból előbb Galíciába, majd Magyarországra vándorolt családban. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián tanult, ezután közalapítványi erdőgyakornok lett, és már 1882-ben a főváros erdőtisztjévé „választatott meg”.