Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Fő utca a forradalomban

2020. október 30.

A Fő utca 70–78. épületkomplexum – itt volt a katonai ügyészség és bíróság, a politikai nyomozó főosztály, valamint a körzeti börtön – félelmes színhely volt 1956 előtt és után egyaránt.

 

Mint ismeretes, itt játszódott le 62 éve Nagy Imréék pere is. Ám 1956-ban egy rövid időre az ítészek, a nyomozók és a smasszerok keresték a forradalmárok kegyeit.

Az „ancien régime” összeomlása a Fő utcában

A Fő utcában a bűnüldöző szervek teljes személyi állománya érintetlenül maradt a forradalom átmeneti győzelmének kiharcolásáig. Mindeddig az előírásnak megfelelően betartották az „összetartást”, de október 30. fordulópontnak bizonyult. Az utca fenyegetésére – „szabadítsuk ki testvéreinket az ávós börtönből” – egyre nőtt a káosz.

Ellenállás fel sem merült: a fegyvereket a raktárba tették. A rendőrségi iratokat a kazánházban égetni kezdték, ám nem győzték. Eközben eltávoztak az ÁVH-sok, akik leginkább veszélyeztetve érezték magukat. Mindez az őrség körében is általános riadalmat keltett. A fenyegetés akkor se csökkent, amikor a „kisidősöket” kiengedték, mivel a hozzátartozók a még benn lévők szabadlábra helyezését követelték. Így még a nap folyamán szélnek eresztették a „nehézfiúkat” is, és csak ezt követően szűnt meg kintről – átmenetileg – a nyomás. Az objektumon belül viszont nőtt a feszültség és a széthúzás: már senki sem akart maradni.

A Budai Forradalmi Katonai Bizottmány megalakulása

Október 31-től a Fő utcaiak kiszolgáltatottsága még nyilvánvalóbbá vált, amikor mintegy tucatnyi civil beállított, és akadálytalanul elvitték a fegyvereket. Ezt követően érkezett hatodmagával Butkovszky Emánuel (1952-ig repülőhadnagy, azt követően lakatos), hogy forradalmi bázist építsen ki az objektumban. Magabiztosan, a Budai Forradalmi Katonai Bizottmány vezetőjeként lépett fel, hozzátéve, hogy a kapott parancs értelmében ott kell felállítania a bázisát. Butkovszky blöffölt – sikeresen. Csak valamilyen forradalmi igazolványt mutatott fel, fegyverviselési engedéllyel. Mivel személyével szemben semmi ellenvetés nem merült fel, magánál tarthatta a kezdeményezést. Először utasítást adott kísérőinek, vizsgálják át az egész épületet, nem rejtőznek-e „ellenséges elemek”, nincsenek-e fegyverek elrejtve, majd a főparancsnoki irodáját a II. emeleten, a Katonai Ügyészség vezetőjének szobájában alakította ki. Legfőbb segítője két gépésztechnikus, Pálfia Sándor és Roboz Ottó volt.

 „Az első dolgaik közé tartozott, hogy minket, ügyészeket és bírákat, egyenként behívtak a 248-as szobába, és a személyi igazolványaink adatait kartotékszerűen felvették, így címünket megtudták” – vallották később a katonai ügyészek. Körükben még mindig teljes volt a zűrzavar. Feletteseiktől azt az utasítást kapták, hogy maradjanak ott (nekik nem is volt szándékukban elmenni, bent nagyobb biztonságban érezték magukat), és mentsék, ami menthető.

Kora délután Butkovszky értekezletet hívott össze, hogy megszervezze a Budai Forradalmi Katonai Bizottmány parancsnokságát. Ekkorra feltűnt, hogy a katonai ügyészek egy része már forradalmárrá lényegült át, s Butkovszkyékat segítette. Hamarosan a Bizottmányhoz csatlakoztak az utcáról civilek is, tehát valójában hasonló nemzetőrségi csoport szerveződött itt – ha jelentős sajátosságokkal is –, mint szerte a városban.

Új foglyok a Fő utcában

A közhangulat – akárcsak szerte az országban – ÁVH-ellenes volt, a felkelők az épületben lévő börtönbe akarták zárni az egykor rettegett szervezet tagjait. Azt azonban nem tudták, hogy az őrség nagy része korábban ÁVH-s volt. „Közrefogtak bennünket, hogy mondjuk meg, ki volt közöttünk ÁVH-s, mert azokat mind kinyírják” – vallotta később egyikük. Mint másutt, itt is csak a verbális fenyegetések voltak jellemzők. Nem bántották azokat, akikről kiderült, hogy ÁVH-sok, de levitték őket a fogdába.

Mindezzel egy időben, a tűzszüneti időszakban folyamatosan új foglyok kerültek kintről a Fő utcába.

Lénárd Ottó („Tölgyfa”) gépkocsivezető lett a begyűjtő osztag parancsnoka, az ő irányításával tartottak házkutatásokat és előállításokat. Butkovszky utasítást adott arra, hogy az akciókat udvariasan hajtsák végre. Azt még ellenfelei is elismerték, hogy nem tűrte a kihágásokat.

Lénárdéknál sokkal több személyt állítottak elő ismeretlen civilek. Egy belügyi dokumentum szerint a Fő utcában a forradalom napjaiban összesen 292 főt vettek őrizetbe, közülük 177-et a Honvédelmi Minisztériumból vittek át, 115-öt akciókkal állítottak elő.

A Budai Forradalmi Katonai Bizottmány parancsnoksága

Butkovszky Emánuel ambiciózus vezetőnek bizonyult, ténylegesen meg akarta szerezni a budai fegyveres erők főparancsnoki posztját. Azt terjesztette el, hogy már korábban is bejárt a Minisztertanácshoz, a Honvédelmi Minisztériumba és egyes parancsnokságokhoz, majd kapcsolatot épített ki Király Bélával, a Nemzetőrség főparancsnokával. Egy korabeli újság szerint még október 29-én délelőtt a Széna téri felkelők küldöttségének vezetőjeként tárgyalt Nagy Imre miniszterelnökkel is. Mindezeket elhitték, senki nem jött rá a turpisságra, és így kellő tekintélyt tudott kivívni magának.

Pálfia és Roboz, a két parancsnokhelyettes viszont jóval radikálisabbnak bizonyult, és tőlük jobban is tartottak, mint a „legvéresebb szájú ellenforradalmároktól”.

Butkovszky radikálisabb helyettesei sem vonták kétségbe az ő irányítását, minden lényeges eseményről beszámoltak neki. A parancsnok mindvégig a külső kapcsolatokra fordította a legnagyobb figyelmet.

November 2-án végre tárgyalhatott egy fontos elöljáróval, Kopácsi Sándor ezredessel, a Budapesti Rendőrkapitányság vezetőjével, aki erre így emlékezett vissza: „a budai felkelők vezetőjének adták ki magukat. Érdeklődésemre, hogy kiktől kaptak megbízást, zavaros választ adtak, ezért eltanácsoltam őket”.

Mindezek ellenére kiterjesztették felügyeletüket a III. kerületre. Berecz György gépkocsivezető alparancsnokot Butkovszky kinevezte a III. kerület katonai parancsnokává, és feladatául adta, hogy szervezze meg a városrészben a nemzetőrséget.

A csoport szétoszlása

November 4-én reggel a szovjet támadás hírére a Fő utcában a felkelők készen álltak arra, hogy védelmi harcot folytassanak.

Butkovszky viszont céltalannak ítélte meg az ellenállást. Berecz így emlékezett vissza ezekre a percekre: „...mindenhonnan telefonáltak: »általános támadás, mindenki meneküljön, ahogy tud.« Ezt követően még inkább fokozódott a káosz, a vezetők a fegyvereseket hol felküldték az emeletekre lőállásba, hol visszahívták. Végül közölték, hogy »nagy a túlerő, az épületet nem védhetjük, szétlövik«”. Immár a két radikális parancsnokhelyettes, Pálfia és Roboz is letett az ellenállásról.

A felkelők sebtében elhagyták a Fő utcai bázist és szétszóródtak, csak Lénárd Ottó tett még meg annyit, hogy egy fegyverekkel megrakott teherautót juttatott a Bécsi összekötő útnál lévő ellenállásra készülő csoporthoz.

Még a reggeli órákban kiszabadultak a Fő utcai foglyok (egyik forrás szerint a szovjetek szabadították ki őket). „Utána mindannyian fegyvert fogtunk. November 6-án a BM épületében karhatalmi századokba szerveződtünk és a szovjetekkel együtt részt vettünk az ellenforradalmárok elleni harcokban” – jelentette az egyikük. A tűzszünetben elszállított iratokat a Vizsgálati Osztály visszavitte, majd azokat elégették.

Megtorlás

Butkovszky és két helyettese, Pálfia és Roboz még 1956 novemberében elhagyta az országot. Így a kíméletlen retorzió a két alacsony szintű vezetőt, Berecz Györgyöt és Lénárd Ottót érte: Szimler János alezredes katonai tanácsa 1958. január 27-én jogerősen mindkettőjükre halálbüntetést szabott ki, és az ítéletet másnap végrehajtották. A többi elfogott résztvevőre tíz hónaptól három évig terjedő szabadságmegvonást róttak ki.

Eörsi László történész