Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Kohaut József, a budai fényíró

2015. szeptember 23.

A fotografálás hajnalán még ügyes kezű ötvösök készítették bonyolult eljárással a fémképeket, akárcsak Strelisky Lipót aranyműves, a magyar fényképészet úttörője, de a vegyszerekhez jól értő gyógyszerészek, optikusok is próbálkoztak az új „hóborttal”.

Az 1850-es évek közepén megjelent üveglemezek és papírképek már lényegesen leegyszerűsítették a tevékenységet, a második generációs mesterek többsége festőművész volt, mint Kohaut József vízivárosi fényíró. A fotográfia történetének első évtizedeiben ugyanis nagy előnyt jelentett a festészeti képzettség ahhoz, hogy minőségi felvételeket tudjanak csinálni, ez pedig egyenes utat jelentett a saját műhely nyitásához, az állandó kuncsaftokhoz, és akár a királyi udvarig vezető sikerhez. A portrék mellett a képek túlnyomó része leginkább a festményhez hasonló felépítésű beállítással, háttérrel és „tárgyi kiegészítőkkel” készült, ezért a gondosan megkomponált (és kiszínezett) fotók az elvárásoknak megfelelően „tökéletesen tudtak simulni és alkalmazkodni a festészeti stílusokhoz és a divathoz”. A festők magasabbra akarták emelni az ipar szintjéről a fényképészetet, legalább a rézmetszők és a litográfusok mellé szerettek volna felzárkózni.

Kohaut József (1830-1888) „Photograph und Portrait-Maler” azonban így sem panaszkodhatott, 1860-ban már meglévő lipótvárosi szalonja mellett egyszerre két műtermet is nyitott Buda akkori második kerületében. Az egyiket a Hauptgasse (Fő utca) 30. szám alatt, a Vörös Rák fűszerkereskedésnél, a másikat a Schulgasse 653. számú házban (1874 után Iskola utca 44.).

 

Idővel a Freyberger Pál vaskereskedő házában bérelt helyiség kicsinek (és valószínűleg sötétnek) bizonyult, mert Kohaut József 1872-ben az épület tágas kertjébe helyezte át „Fotografie” műtermét. A vastag fagerendákkal megerősített téglapavilont, melyet oldalt és felül is hatalmas üvegfelületek világítottak meg, Knabe Ignác helybeli építész tervezte, az építési engedélyt pedig még Buda szabad királyi főváros Szépítő és Építő Bizottmánya adta ki. Ebben a modern üzletben fényképeztette magát fiatal budai nő, velikei és besenyői Skublics István egykori 48-as honvéd, az ötödik zászlóalj őrnagya és a Berta nevű kislány, akiről Kohaut József azt is feljegyezte, hogy: „Született: 1874. 04. 18. A fénykép készült: 1880. 05. 18.”

Amikor a fényíró mester néhány évvel később meghalt, fia, Kohaut Rezső (1858-1908), aki ugyan a Csalogány utcában lakott, nem lépett apja helyébe. Az életről egészen más elképzelése volt: felsőbb tanulmányait a Magyar Királyi Tudományegyetemen és a József Műegyetemen végezte, természetrajzból és kémiából középiskolai tanári oklevelet szerzett. Később, már nős korában földrajzból is kapott képesítést. 1881-ben a Tudományegyetemen az Állattani- és Összehasonlító bonctani tanszékhez nevezték ki Margó Tivadar mellé tanársegédnek. „Hazánkban […] aránylag kevesen foglalkoznak rovarokkal” – írta a Természettudományi Közlönyben.

„Bizony kevesen vagyunk, s még kevesebben azok, kik nem elégedve meg a puszta gyüjtéssel, megfigyeléseiket, tapasztalataikat búvárlataik eredményét közreadva, hacsak parányival is, hozzájárulnak a rengeteg számú rovar pontosabb ismeretéhez s ezzel az állatország megismeréséhez, vitás kérdéseinek megoldásához. Ez utóbbiak közé tartozott Kohaut Rezső is. […] 1886-tól 1889-ig a II. ker. polgári és kereskedelmi iskolában tanított; 1889 október havában a VI. ker. polgári leányiskolához helyezték át s 1908 január havában helyettes igazgatónak nevezték ki. Ezen állásából ragadta el a halál” – méltatta dr. Kertész Kálmán a Rovartani Lapok nekrológjában.

Verrasztó Gábor