Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Séta Erzsébet királynéval

2020. december 23.

Régi újságokat böngészve nagyszerű forrásokra bukkanhat az ember. Ezeknek az írásoknak nemcsak azért van jelentősége, mert a régi korok embereinek életét ismerhetjük meg, hanem, mert nagyon sokat elmondanak az egykori hétköznapokról.

Így eredünk hát most Erzsébet királyné egyik utolsó sétájának nyomába, amelyben feltárul kerületünk XIX. század végi képe.

„Erzsébet királyné ma délután udvarhölgyével, Ferenczy Ida csillagkeresztes hölggyel egy udvari inas kíséretében meglátogatta Gül Baba sírját, s Bukatta Károlynak, a Wagner-féle nyaraló kertészének és felügyelőjének kalauzolása mellett bejárta a budai oldal legszebb részét, a nagyközönség előtt még ma is kevéssé ismert Szemlő-hegyet” – így kezdődik a Pesti Hírlap 1897. október 15-i számának egyik cikke. „Őfelsége harmadfél óránál tovább gyalogolt a vadregényes, omladványos hegyi ösvényeken s csak a Szemlő-hegy körülményes megtekintése után ült ismét kocsira, amely Gül Baba sírjának környékéről felsőbb rendeletre üresen vonult a Szép Ilonához, hogy itt a királynét bevárja.”

Vadregényes, omladékos ösvények szabdalta hegyoldal, ahol anélkül lehet elsétálni egészen a ma is Szépilonának nevezett útkereszteződésig, hogy megzavarják a királynét: ilyen volt kerületünk legnagyobb része akkoriban! A királyné először Gül Baba síremlékére volt kíváncsi, mely körül ekkor már állt Wagner Jánosnak, a korszak kedvelt építészének keleties, négytornyos, árkádos villája. (Ennek az épületnek ma már csak a pinceszintje van meg, melyben a legutóbbi felújítás során múzeumot alakítottak ki.)

Az „épülő Wagner-féle gyönyörű nyaraló kertészéhez és felügyelőjéhez, Bukatta Károlyhoz, egy udvari szolga nyitott be hétfőn délután 3 és 4 óra közt. Szétnézett a környékén s részletesen informáltatta magát arról, hogy mily módon és mely utakon lehet kocsival odahajtatni”. A türbét észak felől kerületünk egyik ódon utcájából, a Niedermayer (ma Gül Baba) utca felől lehetett megközelíteni, igaz, inkább csak gyalog. Nyugat felől üres telkek vették körül, délről azonban jól megközelíthető volt: éppen ekkoriban rendezték a Mecset utcát, illetve készült el a villa előtti (ma is látható) teraszos kert.

A tervezett látogatást teljes diszkréció övezte. „A kertész katonaviselt ember s azonnal tisztában volt vele, hogy udvari alkalmazottal áll szemben, akinek különben az egyenruhája s a király nevének kezdőbetűivel ékesített gombjai révén a laikus is könnyen tájékozódhatott volna. Megígérte, hogy hallgatni fog s csupán gazdájának, az öreg Wagner János műépítésznek tett jelentést a dologról.”

Az izgatott várakozás napjai után aztán megérkezett Erzsébet. „Mikor a kertész a felső kaputól leérkezett, pontban egynegyed egy óra volt s a Mecset utcai 11. szám alatt levő alsó kapunál két hölgyet meg egy udvari szolgát pillantott meg. Sietve nyitotta ki a kaput s minthogy a királynét azonnal megismerte, kalaplevéve közeledett és német nyelven szólt: Isten hozta felséges királynénkat!” Erzsébet udvari hintóval érkezett, és azt előreküldte a Szépilonához.

„A királyné Ferenczy Idával egy udvari szolga kíséretében gyalog ment föl a Mecset utcán a Wagner-nyaraló alsó kapujához s a kertész üdvözlő szavai után udvarhölgyével előbb összenézett, aztán német nyelven »jó napot« kívánt s mindjárt utána magyarul szólt a kertészhez: meg lehet tekinteni a mecsetet?”

A hírre azért összeszaladt a környék. „Amint a királyné meg a társalkodónője az inastól követve a kapun belépett, egyszerre megmozdult az utca népe s tömegesen tolult a kapu felé.” A Mecset utca alsó végénél, ott, ahol most a széles szerpentin kanyarog fel a hegyre, ekkoriban még sok kis épület állt; a Niedermayer utcában pedig már a legrégebbi budai várostérképek is lakóházakat jelölnek.

A lépcső tetején, a ház előtt a villa tulajdonosa, az öreg Wagner János műépítész személyesen fogadta a vendégeket, és megmutatta nekik a türbét. Utána a királyné megkérte a kertészt, vezesse őt át a hegyoldalban a Szépilona felé. „De csak olyan utakon vezessen, ahol inkognitóban járhatunk. Nem akarunk érintkezni senkivel. Lehetőleg olyan helyen járjunk, ahol senki sem jár. Egészen vadregényes ösvényeken” – kötötte ki Erzsébet: és ez a kérés könnyedén teljesíthető volt.

A budai hegyvidék ekkoriban javarészt elhagyott szőlőskertekből állt, amelyeket a filoxéra tett tönkre. Ugyanakkor már megjelentek az első nyaralók is. A Wagner-villát a telek északnyugati sarkánál hagyták el a mai Turbán utcán át, majd „a királyné a kertész nyomában a Kálvária-templom mellett” haladt el. Ez volt másik nevén a Veronika-kápolna, amelyet a II. világháború után bontottak el, helyén ma a Mansfeld Péter park van. Erzsébet meg-megállt, „vissza-vissza nézve, le a Dunára és a tündérszép Margitszigetre.” Útjukat a József-hegy felé folytatták, felmentek a csúcsra. Útközben egyetlen épület, Woerner nyaralója  mellett haladtak el. Ezt Woerner Jakab pesti gépgyáros építtette az 1880-as évek elején, középkori lovagvárakat idéző stílusban. (A II. világháborúban megsemmisült, helyén ma a Budai Gyermekkórház egyik szárnya áll.) Fentről a beszámoló szerint három másik villa látszott még: „egyfelől a Farkas-villa, másfelöl Molnár Antal nyaralója, harmadik felől Győr­ffy József hírlapírónak a szemlőhegyi közbirtokosság elnökének villája és mintakertészete”.

A kilátás a József-hegyről is pompás volt. „Erzsébet királyné lenézett a völgybe s megszólalt: Ez a völgykatlan a korfui öbölre emlékeztet engem. Nagyon regényes hely. Gyönyörű vidék!” Minden irányban zavartalanul tárult fel az egykori szőlőhegyek panorámája. „A Szemlő-hegyen túl, a Ferenc-hegy kilátása föltárta a Zugliget és a Lipótmező természeti szépségeit. Ö felsége lenézett a kadétiskola épületére is s őszinte magasztalással halmozta el a bájos hegyvidéket.” A kadétiskola, azaz hivatalos nevén a Császári és Királyi Gyalogsági Hadapródiskola (a ma leginkább Akadémiaként ismert, Officium Irodaházként újjászületett épület) egészen új büszkesége volt Pasarétnek, hisz az előző évben készült el. Környéke gyakorlatilag teljesen beépítetlen, néhai szőlőterület volt.

A hegyvidék elszórt villái nyaralónak épültek, Wagneré is. A cikkből az is kiderül, hogy a kertész télen egymaga lakott csak benne. „A királyné csodálkozva nézett rá: S nem fél egyedül ebben a nagy házban, ezen az elhagyott vidéken?” Séta közben, a Szemlő-hegy és a Ferenc-hegy érintkezésénél (azaz valahol a mai Pusztaszeri út mentén) a királyné és társai rakodó embereket is láttak: „nyaralásból hazatérő villatulajdonosok kocsijai rakodtak.” Október közepén ideje volt szedelőzködni és visszatérni a városba. „A nyaralók költözködő népe nézett is egy ideig a felséges asszony és kísérete után, de vagy nem ismerte föl, vagy szándékosan tartózkodott jelét adni annak, hogy fölismerte.”

A Szemlő-hegytől a Szépilonáig nemigen voltak kövezett utak. „Nem egy árok, omladás, csuszamlós kőhalom, meg szakadék került az útba menetközben. Ilyen helyeken a királyné az öreg kertész segítségét vette igénybe, akinek munkában megedzett, erős karja jó szolgálatot tett.” A kísérőtől Pasaréten vett búcsút Erzsébet: „Most már magunk is elmegyünk. Tudjuk itt az utat. Ismerősök vagyunk errefelé. Elmegyünk egy keveset sétálni a Lipótmező irányába, aztán visszatérünk a Szép Ilonához.” A kertész fejedelmi borravalót kapott – s bizonyosan élete végéig mesélte ezt a napot.

„A séta éppen két és fél órát tartott.” Számításunk szerint a királyné 5-6 kilométert gyalogolhatott. „Fátyolt is feketét viselt a királyné, de egy percig sem bocsátotta le, hanem úgy hagyta a kalapja körül csavarva. Szép hosszúkás, tejfehér arca közepén egészséges, rózsaszínű pirosság csattant ki séta közben s nagy, nedves, fekete, szelíd nézésű szemeiben föllobbant a gyönyörűség érzetének a fénye, amint tekintete a környék egy-egy elragadó pontján megpihent.”

Viczián Zsófia