|
|
A szabadságharc elfeledett hős asszonya
Sok éve már, hogy március 15-én a Maderspach és Buchwald család leszármazottai
megállnak a Fiumei úti sírkert 1848-as parcellájának egyik sírjánál, és főhajtással
tisztelegnek Buchwald Franciska emléke előtt.
Idén a családtagok emlékező virágai mellé a Budapesti Városvédő Egyesület II.
kerületi csoportja nevében is került egy szál, nemzeti színű szalaggal átkötött
rózsa Maderspach Károlyné sírkövére.
Maderspach Károlyné neve ma már lassan halványuló emlék, de még mindig megállásra
késztet egy pillanatra: hogy is volt? Mi is történt vele? Igen, igen ő az, az
asszony, aki miatt Haynaut Angliában a munkások meg akarták verni… Miért is? Nos,
a válasz csak akkor teljes, ha nemcsak az jut eszünkbe, hogy Kossuth Lajos angliai
körútján oly szemléletesen festette le Haynaut, a zsarnokság megtestesítőjét,
kegyetlenségeit, hogy a munkások ráismertek, hanem ha azt is tudjuk, ki volt Maderspach
Károlyné Buchwald Franciska?
Egy jómódú aradi orvos, Buchwald József ötödik gyermekeként született 1804-ben.
Gondos nevelésben részesült, több nyelvet beszélő, művelt ifjú hajadon lett belőle,
élénken érdeklődött a történelem, az irodalom iránt, Pestről hozatott hírlapokat
olvasott és kivonatolt sokat dolgozó, elfoglalt apjának. 1828-ban férjhez ment
a nála húsz évvel idősebb Maderspach Károly mérnökhöz és bányaigazgatóhoz. Új
otthona a soknemzetiségű Bánság fővárosának és az osztrák birodalom egyik legjelentősebb
katonai objektumának számító Temesvártól nem messze fekvő Ruszkabánya lett, ahol
a magyarok mellett románok, németek, szerbek éltek és dolgoztak békében, a határőrvidék
katonai fegyvereinek fenyegető árnyékában. Férje Magyarország egyik legnagyobb,
mintegy 4000 főt foglalkoztató bánya- és vasművének résztulajdonosa és egyik vezetője
volt. Maderspach Károly feltalálónak, aki Széchenyi érdeklődését és rokonszenvét
is bírta, ma is jegyzett találmánya a „vonórudas ívhíd” a Pestet Budával összekötő
állóhíd pályázaton méltó versenytársa volt a Clark-féle lánchídnak. A vashíd szobordíszeit
nem kisebb mester, mint Ferenczy István szobrászművész készítette volna.
Az 1848. évi márciusi forradalom híre Ruszkabányára is eljutott, és az ősszel
kibontakozó önvédelmi harc során a soknemzetiségű lakosság, kevés kivétellel,
Maderspach Károlyné Buchwald Franciska példáját követve a magyar ügy mellé állt.
Két fia honvédként szolgált, ő maga 600 fős nemzetőr csapat felszerelésében segédkezett,
a ruszkabányai vasgyár pedig Bem seregének gyártott fegyvert. A hős tábornok többször
is megfordult Ruszkabányán. Buchwald Franciska élete végéig csodálattal és rajongással
emlékezett ezekre a találkozásokra.
A világosi fegyverletételt megelőző napokban a török határt átlépni készülő katonai
és civil menekültek sora talált Ruszkabányán, Franciska asszony házában segítséget,
ellátást és támogatást. „A nyomor és az ínség leírhatatlan volt, és ha az ember
az utolsóját is odaadta volna, az sem lett volna elég az éhezők ezrei számára”
– írta évekkel később naplójában. A menekülők utolsó hullámával érkezett meg a
sebesült Bem tábornok, kíséretével. Maderspach Károly azonnal átlátta, hogy komoly
veszélynek teszik ki magukat, ha segítik őt, de Franciska erkölcsi tartása nem
engedte meg, hogy Bemet segítségnyújtás nélkül elküldjék. Pár órányi pihenő után
a tábornok és kísérete augusztus 21-én szerencsésen átlépte a határt, másnap,
22-én bevonultak Ruszkabányára a császári csapatok, és kezdetét vette a megtorlás.
S mivel a magyar sereg számára fegyvert gyártó vasgyár igazgatójának, Maderspach
Károlynak letartóztatását a bányamunkások fenyegető fellépése megakadályozta,
a parancsnok dühe a feleség ellen fordult. Így lett Maderspach Károlyné Buchwald
Franciska az első mártírok egyike. „Bűnlajstroma” azonban nem merült ki Bem tábornok
megsegítésének vádjával. 1848 júniusában ugyanis a falu népe és elöljárói honvédtisztekkel
együtt szabadságfát állított a ruszkabányai ligetben. A vád szerint azonban ezen
az ünnepélyen Maderspach Károlyné császári egyenruhába öltöztetett szalmabábut
égetett el.
Haynau parancsára 1849. augusztus 23-án elhurcolták otthonából Franciska asszonyt.
Katonai kísérettel kivitték a ligetbe, ahol Gröber százados a szabadságfánál letérdeltette.
Maderspach Károlyné Buchwald Franciska a halálra készült, ám ennél szörnyűbb csapás
érte: női méltóságában alázták meg brutálisan. Hat férfi lépett hozzá, letépték
felső ruháját, és a tisztes távolban csoportosuló lakosság előtt megvesszőzték,
majd az ájult asszonyt kocsiba rakták, Karánsebesre hurcolták és bebörtönözték.
Férje az iszonyú lelki teher alatt, valamint azért, hogy a további megtorlásoknak
elejét vegye, önkezével vetett véget életének.
Maderspach Károlyné egész életében küzdött azért, hogy elégtételt kapjon az őt
ért gyalázatért, a családját ért szörnyű sérelemért, szeretett férje elvesztéséért.
Igazát kereste az elnyomatás éveiben, s kereste a kiegyezés után is. Azt hihetnénk,
ha máskor nem, hát ekkor megkapta – de nem. Maga Deák Ferenc figyelmeztette őt,
hogy a politikai helyzet nem alkalmas sérelmének orvoslására. Buchwald Franciska
ekkor, de csakis ekkor hagyott fel igaza keresésével. Életének utolsó éveit tisztelettel
övezve, szerető családi körben, Budán a Szalag u. 11. sz. alatt élte le. 1880.
december 6-án, 76 évesen hunyt el.
A késői leszármazottak és utódok azzal tudják megadni Maderspach Károlyné Buchwald
Franciska számára az elégtételt, hogy emlékét megőrzik, és továbbadják, mint ahogy
férje, Maderspach Károly eseménydús életének, a magyar forradalom és szabadságharc
alatt tanúsított magatartásának, tetteinek emlékét sem hagyják történelmünkből
kihullani.
Czaga Viktória
(A képen Maderspach Károlyné Buchwald Franciska, a fotó a Maderspach Alapítvány
tulajdona)
|
| |