„Kérem, nekem itt kell talpon maradni!”

Attól kezdődően, hogy az I. világháború kitörésekor temeskubini szülőhelyéről családjával Budapestre sodorta a sors, szinte egész élete a Keleti Károly utcához fűzte. Itt volt szatócssegéd a húszas évek derekán-végén, itt lett bolttulajdonos, itt élte túl 1944-45-ben Budapest ostromát, s hordott követ kőre az újjáépítéskor. Itt élte meg üzletének államosítását, de dolgozott tovább, majd innen vonult nyugállományba. A Hungária Bélyegkör is ebben az utcában működött, a 22. szám alatt, a mai Társalgó Galéria helyiségében.

A környék lakói hamar megkedvelték, talpig tisztességes kereskedőnek és úriembernek tartották. Üzlete, szorgalma, üzletemberi tisztessége csak szerény megélhetéshez juttatta, de még a nagy gazdasági világválság idején is képes volt talpon maradni, s biztosítani családja megélhetését.

Amikor 1938-ban kézhez kapta a kivetett adójáról szóló értesítést, már a fellendülés időszakát élte az ország. Ő és a környék lakói sem sejthettek még semmit a rövidesen ismét rájuk törő háborús nélkülözésről. A bolt bevétele 1937-ben ugyan több volt a korábbi években megszokottnál, a megnövelt adókövetelést azonban ezúttal különösen méltánytalannak ítélte. Sokat töprengett, miként győzhetné meg a hivatalnokokat. Mindig kitűnően rajzolt (barátait – köztük e soros íróját is – rendre meglepte egy-egy művészi grafikájával, karikatúrájával), ezért úgy döntött, hogy egy kis térképvázlatot készít igaza bizonyítására arról a kereskedelmi környezetről, amelyben működnie kell. A Keleti Károly utca összes üzletét bejelölte. A Haberl csemegebolt, a Károlyi tejcsarnok, a Köztisztviselők boltja, a Meinl- és Paunc-üzlet mellett illatszertár, cukrászda, borkimérés, libás, fás, hentes, zöldséges és számos más kereskedő versengett a helyi vásárlók kegyeiért. Neveik mellé Temesi József kis poharat rajzolt, ha sört vagy bort, apró kenyeret, ha pékárut és seprőt, ha háztartási cikkeket árusítottak. Körrel jelölte azokat a helyszíneket, ahol zöldséget és gyümölcsöt, kék T-betűvel ahol tejtermékeket kínáltak. Úgy álltak az apró szimbólumok egymás mellett, mint holmi rendjelek a szalagsávokon.

Mai fejjel szinte hihetetlen: a Margit körút és a Marczibányi tér közötti útszakasz két oldalán huszonkilenc különféle üzlet sorakozott. Tizenötben lehetett tejet, vajat, túrót, tejfölt és sajtokat vásárolni és ugyanennyiben gyümölcsöt, zöldségeket. A sütőipari termékek közül tizennyolc boltban, a tisztálkodó-, takarító- és illatszerekből pedig tízben lehetett válogatni. Óriási volt tehát a konkurencia.

Temesi bácsi, amikor a kerületi helytörténeti kör egyik vezetőjeként elkértem tőle a térképmásolatot, annyit fűzött hozzá kiegészítésként, hogy remegő térdekkel érkezett meg a hivatalos meghallgatásra. Előtte éjszakákon át nyugtalanul hánykolódott, tervezgetve hogy mit is fog majd mondani. Válogatott érveket sorakoztatott fel a meggyőzés érdekében, de amikor eljött a pillanat, odaadta a vázlatát, és csak annyit tudott izgalmában kétségbeesetten kinyögni: „Kérem, nekem itt kell talpon maradni!”. Amikor látták, hogy ennél többre nem számíthatnak tőle, feltettek néhány rutinszerű kérdést üzletnyitás idejéről, nyitva tartásáról, vevőköréről majd Isten hírével búcsút mondtak egymásnak. Temesi bácsi meg egyre csak bosszankodott, hogy miként lehetett ennyire ügyetlen. Hiszen előre kigondolta, hogy azt is elmondja, hány család van állandó vevői között, akik hitelre vásárolnak nála. Büszkén akarta odavágni, hogy neki aztán tényleg nem attól növekedett az árbevétele, hogy olcsóbban jutott portékákhoz – sőt inkább némileg nőttek is a beszerzési árai –, hanem abból, hogy egyre többen járnak hozzá vásárolni. Árucsoportonként kimutatta, hogy őnála a többi boltnál évek óta mérsékeltebb volt az áremelés. Nem emelhetek – tervezte kijelenteni – mert akkor a vevőim elpártolnak tőlem. Az dühítette, hogy amikor szót kapott, hirtelen mégis megfeledkezett mindezekről. „Pedig nálam volt az irka, amibe felírtam” – dohogott még élete alkonyán is az egykori túlzott szűkszavúság miatt.

Bosszankodott, pedig utóbb kiderült, nem is volt szüksége a többet szólásra. Az adóhivatal illetékesei meghajoltak egyetlen egy érve előtt, értékelték különös vallomását, javára mérlegelték a rajzban bemutatott körülményeket. Szavak nélkül is belátták, hogy a Keleti Károly utcában olyan éles versenyhelyzet alakult ki, amely méltánylásra érdemessé teszi adókönnyítésre vonatkozó kérését.

A vizsgáló urak és döntnökök empátiából jelesre vizsgáztak, emberségesnek bizonyultak. A tekintetes adóhivatal visszavonta korábbi határozatát, eltekintett az eredetileg kiszabott adó egy részének befizetésétől. Ez mai fejjel sajnos szintúgy elképzelhetetlennek tűnik, mint az, hogy egykor az ábrázolt mértékben ért üzlet üzletet egy ötvennél alig több házat számláló budapesti mellékutcában.

Hegedűs Sándor