Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A kétarcú ház

2007. június 6.

Amikor a Zentai-villa felépült a Szépvölgyi út 88.-ban, nagyjából olyan hatása lehetett, mint ma egy radartoronynak a Tubesen. A geometria gyönyörűségét kiélő Bauhaus világát telepítette ide Fischer József, az egyik legnagyobb magyar építész 1935-ben.

Vadító látvány volt ez az épület a Hármashatárhegy tövében, akkor, amikor még teljesen beépítetlen volt a környék. Csak a technika bontakozó érájának nemes körvonalú hirdetője, ez a vakító fehér lakásgép volt látható. De fordítva is igaz: a házból letekintve mindössze két térpont hívta fel magára a figyelmet. Az újlaki templom tornya és a Holtzpach téglagyár kéménye. Ennek megfelelően, árnyékot vető környezet híján, az épületen teljesen szabadon lehetett a legkiválóbb benapozást érvényre juttatni. Fischer a fényt keleti, dél-keleti irányból engedte a házba.

A terepviszonyokat kihasználva alulról nézve kétemeletesre, felülről egyemeletesre épített villa minden szintjét csakis ebből a szögből nyitotta meg ablakokkal vagy balkonnal. És éppen ez a szigor a legjellemzőbb erre az építészeti gondolkodásra. Fischer képes volt egy geometriai csattanóért ablaktalan gyerekszobát tervezni a ház északnyugati sarkában, és a földszint oszlopos „tornácának”, a mértani tömegjáték e mesterművének pedig az ezen a szinten lakó házmester látta kárát, hiszen az ő lakásába így alig jutott napfény.

Az igazán nagyszabású épületekre jellemző, hogy akkor is monumentálisnak hatnak, ha méreteik valójában szerények. Így van ez itt is. Tulajdonképpen a két főemelet egy háromszobás lakást adott ki. Alul (azaz lentről nézve az első emeleten) volt a nappali és a kiszolgáló helyiségek (konyha, kamra, vécé), fönt pedig egy háló- és egy gyerekszoba, valamint közöttük a fürdő. Az igazi látványosság természetesen a hálószobából nyíló, parádés emeleti balkon, amelyet nagy acélrácsos üvegfal határolt. Érdekes ugyanakkor, hogy a társadalmi tér, ahová a vendégeket engedték, azaz a nappali-szalon csak egy kilépő nagyságú teraszra vezetett. Hiába, a 30-as évek építészete már az individualizmus jegyében a lakót magát részesítette előnyben, és felszámolta a historizmus korának megrögzöttségét, a vendégek számára fenntartott, de az év nagy részében lakatlan szalonokat.

Ez a központi légfűtéssel ellátott ház 12 000 pengőbe került. Átlagembernek hatalmas összeg volt, de egy Bauhaus-villának egyáltalán nem. A Berkenye utcában Kozma Lajos ugyanekkor 100 000 pengőért épített Magyar Lajos gépgyárosnak villát. Innen nézve akár érvényesülni is láthatnánk Fischer művében a Bauhaus eredeti szociális gondolatát. Ám az óbudai nyomortanyák felől feltekintve, a villa maga volt a pöffeszkedés.

A kétarcúság volt ennek a villának a vezérmotívuma. Építészetileg a mereven zárt falsíkok és a merészen megnyitott házoldalak, a beömlő fény és a teljes sötétség kompozíciója. Szociális értelemben az említett köztes állapot nyomor és luxus között. És mindehhez jön a tulajdonos személye, ami aztán az igazi csavar ebben a történetben.
Az építészettörténeti szakirodalom szerint a megrendelő Hoffmann Dezső ügyvéd. Valójában az illető Zentay (Hoffmann) Dezső (1888–1945) a magyar művelődéstörténet egyik kimagasló figurája volt. A pesti egyetem jogi fakultására járt a Zentáról elszármazott kimagasló tehetségű fiú egy betegség következtében teljesen megsüketült. Vasakaratával azonban csodát művelt. Már doktori címét is úgy szerezte, hogy az államvizsgán az írásban feltett kérdésekre élőszóban válaszolt. (A két világháború között aztán a nagyothallók egyesületét vezette, és szerkesztette a szervezet lapját, amelyben többek között Beethoven magyar kapcsolatairól lehetett olvasni.)

Egyetem után a Statisztikai Hivatalban kapott állást, ahol az 1910-es években lassan lépegetett előre a ranglétrán. Szociáldemokrata volt, majd 1918-tól a kommunista párthoz csatlakozott, így nem meglepő, hogy a Tanácsköztársaságban a Statisztikai Hivatal elnöki osztályának vezetésével bízták meg, és az sem meglepő, hogy Horthy Magyarországán nem kapott állást a Központi Statisztikai Hivatalban. Ugyanakkor talán éppen ez segítette létrehozni azt a szédületes terjedelmű statisztikai szakirodalmat, amelyet Zentay a két világháború között különböző napilapokban (persze mindenekelőtt a Népszavában) és sok szakkönyvében összeírt. „Az élet adatainak szinte művészi erejű csoportosítója” lett, aki elkötelezetten hitt abban, hogy a társadalmi bajokat csak az alapos statisztikai tudás és az erre alapozott diagnózis alapján lehet orvosolni. A statisztika megelevenedett szinte a kezei között. Érdemes idevágó mondatait idézni: „A számok korát éljük. Divat a statisztika. Elhatároztam hát, hogy statisztikai szaküzletet nyitok.” És tényleg: „Beszélő számok” címen zsebkönyvsorozatot készített saját kiadásban, és ezeket a címtárakból kinézett 4000 fontos embernek saját költségére és kockázatára szétküldte. Mai ésszel meglepő, hogy a vállalkozásba nem bukott bele: szép számmal küldték vissza neki a kéretlen könyv árát.

A Szépvölgyi úti villa szempontjából akár még pikánsnak is tarthatnánk, hogy Zentay irodalmi munkássága nem kis részben a nyomorúságos budapesti lakáshelyzet — mit helyzet, inkább lakásínség — tárgyalásából állt. Őszintén szólva, Zentayra az utókor sem igen vesztegetett sok szót. Háza alaprajza alapján volt gyermeke, de életkörülményeiről vajmi keveset tudunk. Így egyelőre rejtély, honnan volt pénze erre a villára.
Zentay egyúttal a II. kerület egyik kevéssé méltatott hőse. Mint mondtuk, a két világháború között mellőzte szaktudását és elkötelezettségét a Statiszikai Hivatal, ám 1945 májusában ő lett az intézmény elnöke. A Statisztikai Hivatal épületét, amely az 1944–45-ös ostromban súlyos károkat szenvedett, az ő vezetésével és heroikus erőfeszítéseinek köszönhetően állították helyre 1945-ben. Az újjáépítésnek már nem örülhetett sokáig: 1945 decemberében hirtelen elhunyt.

Szépvölgyi úti villájában a budai polgároknak tehát nemcsak a modern magyar építészet egyik kimagasló alkotását kell tisztelniük, hanem egy nehéz sorsú, de nagy tudású és tiszteletre méltó ember emlékezetét is.

Rostás Péter