|
|
Miért is nevezik sokan a Margit hidat kerületünk hídjának? Mert a Pestre utazók
nagy része kerületünkön keresztül ezen a hídon közelíti meg munkahelyét. Villantsuk
fel ennek a franciás eleganciával felépült hídnak a történetét néhány képben!
Reggel a 91-es, a 191-es buszon a rózsadombi lakosság, a 17-es villamoson az
újlaki és az óbudai, a 4-es—6-os új kombinók, az autók, a biciklisták és a gyalogosok
százai, ezrei, tízezrei mennek át naponta a hídon.
Mivel az egyetlen híd, a Lánchíd forgalma a XIX. században egyre nőtt, a főváros
új híd megépítését határozta el. Sokáig tartott a vita, hol is épüljön meg először
az összeköttetés: a Fővám tér körül, vagy a Lipót (ma Szent István) körút és Buda
között. A határozat végül megszületett, és az 1870. X. törvénycikk elrendelte
a Margit híd megépítését. A bizottság tagjai talán azért is szavaztak erre a hídra,
mert a Nagykörút ekkorra már nagyjából kiépült. Az előírás szerint az összeköttetésnek
a Margitsziget déli csücskét kellett megközelítenie, a Duna mindkét ágára pedig
a víz sodrása miatt merőlegesen kellett állnia.
Negyvenhat pályázat érkezett be, köztük a magyarokén kívül osztrák, francia,
angol, német alkotóközösségek munkái. Ezek között volt Feketeházy János és Ybl
Miklós kettősének terve, a pályázatok dokumentációja a II. világháborúban — mint
maga a híd is — sajnos, elpusztult. Ugyanígy a kevés fennmaradt iratból mára már
az sem állapítható meg, hogy a híd első vasszerkezetét valóban Gustave Eiffel
építette-e, aki többek között a Nyugati pályaudvar és Vámház körúti vásárcsarnok
szerkezetét is építette.
A pályázatot Ernest Gouin francia mérnök nyerte meg, aki egy hatnyílású szimmetrikus
kivitelű eklektikus építészeti elemekből álló hidat tervezett. Az építkezés 1872-ben
kezdődött és 1876-ban fejeződött be. A pilléreket díszítő szobrok, amelyeket Thabard
francia mester készített, stílusosan öltöztetik a híd szerkezetét. Sajnos, ma
már ezekből több hiányzik. A régi hidat 1945-ig szép kivitelű, tömör vasból készült
kandeláberek díszítették, a pesti és budai végeken pedig a ma már nem létező hídvámszedő
házak kis épületei simultak stílusosan az építményhez. Ezeknél a kis házaknál
kellett kiazetni a hídpénzt az átkelésért és a vámot az áruk átszállításáért.
Széchenyi István javaslatára az adót mindenkinek meg kellett azetnie, így a nemességnek
is, akkoriban természetesen még csak a Lánchídnál és az Alagútnál. Ez volt az
első alkalom, hogy hazánkban a nemességet is megadóztatták. Később a hídpénz megfizettetése
a többi hídra is érvényes lett. A Margit hídon ezt a célt szolgálták 1918-ig a
kis épületek.
A híd eredeti faburkolatát később kőre cserélték, a régi lóvasút sínjeit a járda
mellől középre helyezték át. A lóvasút pályája Pesttől a hídközépig emelkedett.
A két ló vontatta szerelvényt a „nyargonc” húzta fel, aki a hídfőnél várta egy
erős ló hátán a kocsik megérkezését, hogy lovát eléje fogva felhúzza azt a hídközépig.
A nyargonc hivatala a villamosok bevezetésével szűnt meg.
Érdemes megemlíteni még egy hivatalos személy szerepét, a „konstábler”-ét, aki
a hídfőnél lovon ülve ügyelt a rendre. A konstáblert mai szóval rendőrbiztosnak,
rendőrnek mondanánk.
A híd átadása ünnepélyes keretek között történt 1876. április 30-án. Egy évvel
később írta meg Arany János a Híd-avatás című gyönyörű balladáját, melynek kezdő
sorai még nem is sejtetik a tragikus sorsokat:
Ma szentelé fel a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré „Szűz-Szent-Margit” nevet.
A ballada a modern társadalom megrendítő képe, az öngyilkosok különböző típusainak
tömör bemutatása a híd felavatásának idején. (Az egykori hírlapok szerint abban
az időben szinte járvány volt az öngyilkosság.) Arany Híd-avatását Zichy Mihály
művészi rajza is felejthetetlenné teszi számunkra. (A képen láthatók a híd régi
kandeláberei is.)
A Margitszigetet a híd megépítése után is még hosszú ideig csak a partokról lehetett
csónakon megközelíteni. Az ív alakú hídhoz a szigeti lejáratot 1900-ban építették
meg, tervezője Zsigmondy Béla volt. A híd pályahossza a szárnyhíddal együtt így
670 méter lett.
A híd forgalma egyre nőtt, szerkezete annyira meggyengült, hogy aktuálissá vált
a felújítás. Az átépítést és a kiszélesítést Mihailich Győző műegyetemi tanár
tervei szerint hajtották végre, és ekkor építették a villamomegállókhoz az aluljárókat
és korszerűsítették a híd világítását is (1935–37).
A II. világháborúban a hidat aláaknázták a németek. 1944. november 4-én szombaton
a kora délutáni órában, a csúcsforgalom idején a pesti három ívrész felrobbant,
a villamosok, autók és gyalogosok a Dunába zuhantak. A Bihar nevű gőzös legénysége
hetven lelket kimentett a hullámsírból, de az egykori tudósítások szerint így
is mintegy hatszáz ember örökre eltűnt a Duna árjában.
1945. január 18-én fogolyként a Radetzky laktanyában voltam, amikor jött a megrázó
hír, hogy a németek az összes Duna-hidat a Gellért-hegyi sziklakápolnából egy
gombnyomással felrobbantották.
A hidak újjáépítése, az átkelés biztosítása a háború után hamar elkezdődött.
A Margit híd pótlására először egy cölöphidat építettek a Sziget (ma Radnóti Miklós)
utcától a szigeten át, onnan pedig a Lukács fürdő kertje irányában. Ehhez a gerendákat
a budai házak tetőszerkezetének bontásából szállították. Az egyik alkalommal én
is részt vettem az újlaki téglagyár raktárainak bontásában „kicsi robotban”. Az
elkészült hidat a pesti humor rögtön Manci hídra keresztelte. Nem sokáig használhattuk
a „Mancit”, 1946-ban a jeges ár elvitte.
A Margit híd megépítésénél először a berobbantott részeket kellett kiemelni a
gyorsan megépített József Attila és Ady Endre úszódarukkal. A híd vasbetonszerkezettel,
a Ganz-gyár tervei szerint épült újjá, és 1948. augusztus 1-jén már át is adták
a forgalomnak.
Az azóta eltelt csaknem hatvan év és az egyre növekvő forgalom meggyengítette
a híd szerkezetét, melyen újjáépítése óta csak a legfontosabb felújításokat végezték
el. Reméljük, hogy az egyre sürgetőbb munkálatok hamarosan elkezdődnek, és a korszerű
technika segítségével ismét birtokba veheti a kerület és Budapest lakossága.
Székely Imre
|
| |