Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A szabadságharc emlékhelyei a kerületben

2018. március 19.

 Vajon mi történhetett kerületünkben 1848. március idusán és utána, a szabadságharc hónapjai alatt? Sokunkban felmerülhet a kérdés, a válasz azonban elég egyszerű: semmi különös…

A szőlő és a gyümölcsfák nőttek, az erdőben kezdett tavaszodni, a gazdálkodás folyt. Kerületünk nagy része ekkoriban még lakatlan volt: csak a vízivárosi, országúti és felhévízi városrészekben álltak épületek, illetve Pesthidegkút ófalui részében. Mára ezek közül is csak egy-egy van meg.

 

Budának ez a része leginkább az 1849-es tavaszi hadjáratban bolydult fel. Komárom felszabadítása után a csapatok Buda felé fordultak abban a reményben, hogy rövid ütközettel beveszik a várat. Görgey első főhadiszállása kerületünk mai határától nem messze, a Városmajorban volt, az egykori, Remetéhez címzett fogadóban. (Ez az épület, igen leromlott állapotban, de ma is áll!) Innen azonban az ágyúzások miatt néhány nap múlva tovább kellett állniuk, így először a Szarvas Gábor úti Laszlovszky-majorból, majd pedig a sváb-hegyi Óra-villából irányították a hadműveleteket.

Legrégebbi, és egyetlen eredeti helyszínt jelölő kerületi ʼ48-as emlékünk ebből az időszakból való: ez Schittenhelm Ede honvéd tüzér sírköve. Ő Budavár ostromakor, 1849. május 8-án az osztrák hadsereg golyózáporában lelte halálát. A mai Bimbó út és Alvinci út sarkán állt egykori Szent Rókus-kápolna fala mellé temették el bajtársai, sírját egyszerű, német feliratú kereszt jelölte. 1904-ben a Budapesti Polgári Lövészegylet tagjai vörös márvány sírkövet emeltek a hősi halottnak (és a Sváb-hegyen nyugvó Kovács J. honvédnak). Amikor 1938-ban a Bimbó út nyomvonalát rendezték, Schittenhelm Ede csontjait és síremlékét a kápolnával együtt kissé odébb helyezték. Majd a ʼ60-as években, egy újabb tereprendezés során a síremléket bevitték a Kerepesi úti temető ʼ48-as parcellájába. Most mégis (nagyjából) a régi helyén áll: a környék lakóinak kezdeményezésére a II. Kerületi Önkormányzat 2004-ben elkészíttette az eredeti sírkő másolatát. Schittenhelm Ede sírjánál minden évben vannak megemlékezések március 15. és október 6. tiszteletére.

Az egykori hadi eseményekhez kötődik Pesthidegkút emléktáblája is. Ez arra emlékeztet, hogy 1848 decemberében Görgey honvédjei a falu határában töltöttek egy éjszakát hadállásaikban. Más forrásokból pedig azt is tudni lehet, hogy a valamikori Pest vármegyei Hidegkút három újoncot szerelt fel és küldött hadi szolgálatra a honvédseregbe: Humrák Mihályt, Neimayer Pált és Somogyi Istvánt. (Az ő további sorsukról nincsenek információink.) Megemlékezést itt, Pesthidegkúton is minden évben tartanak a Templom közben.

A többi II. kerületi ’48-as emlékhelyünk nem eredeti helyszínt jelöl, hanem azt mutatja, hogy a benépesülő kerület lakói számára a nemzeti önazonosság fontos kiindulópontja volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc. Az 1930-as években több (új) utcát is elneveztek Pasaréten a hősökről: így kapta nevét a Gábor Áron utca, a Guyon Richárd utca és köz, illetve a Branyiszkó út is. Később, az 1948-as centenáriumi évben ezeknek az utcáknak díszes zománctáblákat is készítettek. Eredetileg a két évszámon kívül a Kossuth-címer szerepelt rajtuk, körben pedig piros-sárga-zöld trikolór futott, a főváros (akkori) színei. Sajnos, az eredeti táblák az idők során elvesztek. Mégis, az eredetivel megegyező szövegű (vagy eredeti, de Kossuth-címer nélküli) zománctáblára bukkanhatunk a Branyiszkó út és a Hidász utca sarkán álló villa falán. Felirata a régi sikerre emlékeztet: „A Branyiszkó hegyen 1849. febr. 5-én Guyon újonc honvédjei döntő ütközetben rohammal vették be az osztrákok bevehetetlennek hitt állásait”. A Gábor Áronnak emléket állító zománctábla pedig a forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára került ki, eredeti megjelenésében, az út 11-es számú házának falára (amely nagyjából a Pasaréti út és Gábor Áron utca sarkán áll).

Gábor Áronnak állít emléket az a szobor is, amely 1980 óta áll kerületünkben a Szilágyi Erzsébet fasorban, és amely szintén évről évre megemlékezések helyszínéül szolgál. A kompozícióról kevesen tudják, hogy talapzata egy vaskohót formáz, a Hargita tövében található bodvaji hámort, ahol az első ágyúkat öntötték.

Az emlékművek felsorolásából természetesen nem hagyható ki a Bem téri nagyszabású alkotás sem, ami nemcsak ’48 emlékezete, hanem az 1956-os forradalom miatt is fontos budapesti helyszínné vált. Megemlíthetjük a felsorolásban a Ganz-féle öntödét is, bár itt nincs emléktábla – de tudjuk, hogy a svájci származású gyáros a magyar szabadságküzdelmek elkötelezett híve és támogatója volt. Mi több, a budai öntöde az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején tíz ágyút készített a honvédseregnek, ezért az osztrák hadbíróság Ganz Ábrahámot 1849 őszén felelősségre is vonta.

Végezetül pedig meg kell említenünk egy szerény kis emléktáblát a Szilágyi Erzsébet fasorból. Ez Tóth Ágostonnak, a szabadságharc neves katonai vezetőjének állít emléket. Tóth, aki Bécsben végzett hadmérnök volt, már 1848 tavaszán beállt a honvédek közé, és többfelé harcolt is. Ott volt a világosi fegyverletételnél is, az aradi haditörvényszék előbb halálra ítélte, majd az ítéletet később tizennyolc év várfogságra változtatták. Olmützből 1856-ban amnesztiával szabadult, a kiegyezés után a közmunka- és közlekedési minisztérium topográfiai osztályának – a Honvéd Térképészeti Intézet elődjének – megszervezésére és vezetésére kapott megbízást. Tóth Ágos­tont ma a modern magyar katonai térképészet úttörőjének tartják, ezért került emléktáblája a Szilágyi Erzsébet fasorban működő térképészeti intézet falára.

Viczián Zsófia