|
|
2010. augusztus 17.
Naponta látjuk a Gül Baba türbéjét. Sokan nem is tudják: az épület a mohamedán
vallás fontos szenthelye. Az Isztambulban lévő mohamedán építészetet bemutató
„mini-város” egyik dísze a Rózsadombon található türbe.
2010. július 6.
Nemrég előkerült egy 1927-ben készült helyszínrajz, olyan szépen alkották meg
egykoron, hogy először még a hozzáértők is nyomdai kivitelűnek látták. De miért
kellene annyi példány?
2010. június 8.
A Marczibányi térre felfutó Keleti Károly és Kis Rókus utca elvékonyodó saroktelkén
a „Tekintetes Erdőkitermelő és Fakitermelő Rt. számára” 1936-ban készült el a
cég modern stílusú ikerháza.
2010. május 26.
Dohnányi Ernő, a 20. század első felének legjelentősebb magyar komponistája,
világviszonylatban egyik legnagyobb zongoraművésze világjáró koncertturnéi után
a II. kerületben telepedett le.
2010. május 13.
A tavalyi nagy sikerű olaszországi utazás után ismét művészettörténeti kirándulásra
invitálja a Klebelsberg Kultúrkúria az itáliai művészet szerelmeseit június 28.
és július 3. között.
2010. április 23.
A huszadik század elején felgyorsult a kinematográfnak, vagy egyszerűen mozgónak
nevezett alkalmi filmvetítők elterjedése. A Bomba téren a Lifka mozi működött.
2010. április 13.
A javában zajló adóbevallási időszakban (a magánszemélyek 2010. május 20-áig
teljesíthetik személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségeiket) bizonyára üdítő
olvasmány lehet egy sikeres régi adófellebbezésről olvasni. Temesi bácsira – az
adóterhek mérséklését kérő – egykori kisvállalkozóra idősebbek és fiatalok is
jó szívvel emlékezhetnek. Előbbieknek a Keleti Károly utca jó lelkű kereskedője..
2010. április 6.
Sok éve már, hogy március 15-én a Maderspach és Buchwald család leszármazottai
megállnak a Fiumei úti sírkert 1848-as parcellájának egyik sírjánál, és főhajtással
tisztelegnek Buchwald Franciska emléke előtt.
2010. március 22.
A polgári családból származó Botka Sarolta (1878–1964) nyolc hónapi jegyesség
után, 1900. április 24-én házasodott össze Klebelsberg Kunóval, aki ekkor még
tisztviselőként dolgozott.
2010. március 19.
Szepes Mária Scherbach Magdolna néven 1908. december 14-én született. Viktor
bátyja nyelvész, filozófus, zenész, asztrológus volt, ami annyira inspirálta a
kislányt, hogy kezdettől fogva írónak készült.
1 / 4
|
|