Életmód
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Légzőgyakorlat és gyógyító beszélgetés

2020. május 15.

Ma már mindannyian jól tudjuk, hogy a koronavírus leginkább az idős emberekre jelent veszélyt. Őket védi az ajánlás, hogy maradjanak otthon, és ha lehetőségük van, kérjenek segítséget a bevásárláshoz, egyéb ügyintézéshez.

Ha támogató beszélgetésre van szüksége, hívja a 3-5 alkalommal ingyenesen igénybe vehető támogatói vonalat: a segitohalo.hu oldalon a Témák menüpont alatt keresse a Covid 19 rovatot, ahol számos szakember elérhetőségét találja meg.

E. Tóbiás Sára

Bár fizikailag valóban ez a legjobb megoldás, lelkileg rendkívül megterhelő az elszigeteltség, és az ezzel együtt járó magány érzése. Mit tehet az így magára maradó idős ember, illetve mit tehetünk mi, fiatalabb hozzátartozók, hogy elviselhetőbb legyen a bezártság. Erről kérdeztem a II. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ pszichológusát, E. Tóbiás Sárát.

– A kialakult helyzet, amelybe ez a korosztály akaratán kívül belecsöppent, elősegíti a depresszió megjelenésének veszélyét, és az ezzel való érzelmi megküzdés jelenti most a legnagyobb kihívást – mondta el érdeklődésünkre a pszichológus. – A depressziós állapot kihat a fizikai egészségre is, ezért fontos, hogy az idősek megteremtsék érzelmi stabilitásukat. A magány érzése most különösen felerősödhet, ami nem jelent egyforma kihívást mindenki számára. Van, aki könnyebben küzd meg ezzel az élethelyzettel, van, akinek ez komoly nehézséget okoz.

Min múlik a megküzdési stratégia?

Függ az illető élettörténetétől, lelki és genetikai adottságaitól, szocio-ökonómiai státuszától. Ez a mostani izoláció, illetve a félelem felerősít minden olyan problémát, amivel egyébként is küzdünk az életben. Akinek stabilabb az élethelyzete, annál kisebb a kibillenés, az rugalmasabban tud reagálni.

Hogyan lehet segíteni az izolációtól és magánytól szenvedőket?

Kedvezőbb helyzetben vannak azok, akiknek van támogató családjuk; ahol ez nincs, ott a segítők legfőbb dolga, hogy elérhetővé tegyenek egy kapcsolati hálót. Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy az időseket ne húzzák le negatív gondolatok. Ebben tud segíteni a rendszeres testmozgás, ami a depresszióval küzdő betegek egyik legjobb orvossága, rengeteg erőt lehet belőle meríteni. Izmaink edzése egyben akaratunk edzése is; amit fizikai erőnlétben elérünk, az lelki támogatást is nyújt.

Milyen mozgást lehet javasolni?

A koronavírus a tüdőt és a szívet érinti, ezért is tartanám nagyon ajánlatosnak, hogy a napi egészségügyi rutinba illesszünk be légzőgyakorlatokat. Emellett érdemes megismerkedni olyan jógagyakorlatokkal is, amelyek a mellkasi szerveket nyitják és energetizálják. Az érzelemszabályozásban is fontos szerep jut a légzésnek, amin keresztül vissza tudunk hatni érzelmi állapotunkra. Helyes – tehát nem kapkodó vagy felületes – légzéssel a lelki nyomást tudjuk oldani. Beindulnak a hormonok, ami természetes támogatást ad a lelki egyensúly kialakulásához. A boldogsághormonnak is nevezett endorfin felszabadulása már az egyszerű, de rendszeresen végzett gyakorlatokkal is elérhető.

Említette az emberi kapcsolatok jelentőségét.

A jelenlegi helyzetben elsősorban telefonos, illetve online kapcsolódásra van lehetőség. Ez utóbbi azonban az idősek közül sokaknak idegen terület, számukra az elszigetelődés még nagyobb gondot jelent. A II. Kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai a járvány idején is elérhetőek, hívhatnak minket a (06 1) 225-7956-os vonalas számon, vagy a (06 70) 332-7824-es mobiltelefonszámon.

Mit tehetnek a fiatalabb családtagok? Hogyan enyhíthetik a bezártság nyomasztó érzését?

A lelki egészség szempontjából nagyon fontos, hogy az idősek hasznosnak érezzék magukat. Most mindannyian lassulásra vagyunk ítélve, és ez az élethelyzet azt diktálja, hogy nézzünk magunkba, ismerjük meg jobban magunkat, felmenőinket, a családunk történetét. A terápiás munkának is fontos része, hogy feltérképezzük az előttünk járó generációkat, azokat, akiket személyesen már nem ismerhettünk meg. Ebben segíthetnek az idős szülők, nagyszülők, akik még akár saját nagyszüleiktől hallhattak felmenőinkről. Egy ilyen intim hangulatú beszélgetés különleges lehetőség arra, hogy egyrészt jobban megismerjük gyökereinket és ezáltal saját magunkat, másrészt sokkal mélyebb kapcsolódás alakulhasson ki a családtagok között. Mindenkinek javaslom, hogy ilyen célirányos beszélgetések során gyógyító figyelmet fordítson az idősebb korosztályra, amiért nemcsak a nagyszülők lesznek hálásak, de a fiatalok is gazdagodni fognak. Amennyiben erre személyesen nincs mód, akár telefonon vagy internetes alkalmazáson (Skype, Viber stb.) keresztül is lehet igazán mély és értékes beszélgetéseket folytatni.            

Péter Zsuzsanna

A Nefelejcs Nyugdíjasklub közleménye: Kedves Klubtagok! Különösen fontos, hogy most otthon maradjatok! Ha segítségre van szükségetek, úgy érzitek, hogy nehezen bírjátok a bezártságot, hívjatok fel nyugodtan a mobilszámomon – (06 30) 164-4449 – és beszélgessünk! Besenyei Zsófi klubvezető