Életmód
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Egy éve online a hitélet

2021. március 26.

2020 márciusában az első, már a járványhelyzetben szerkesztett Budai Polgárban arról készítettünk összeállítást, hogy miként lehet a veszélyhelyzetben megtartani húsvét és pészah ünnepét.

Eltelt egy év, ismét itt vannak az ünnepek, és a koronavírus még mindig köztünk van: nem hogy nem térhetünk vissza régi, megszokott életünkhöz, ismét szigorú korlátozások léptek életbe, amik a hitéletet is érintik. Az elmúlt egy év kihívásairól, tapasztalatairól és tanulságairól Kovács Gergellyel, a Pesthidegkúti Református Gyülekezet lelkészével és Verő Tamással, a Frankel zsinagóga főrabbijával beszélgettünk.

Kovács Gergely református lelkész

– Az elmúlt egy év tanulsága, hogy a közösség akkor is él, ha nem tudunk egymással találkozni, és nemcsak egy fizikai helytől, a templomtól függ az élete, hanem összeköt bennünket egy láthatatlan kapocs – mondta lapunknak Kovács Gergely református lelkész. – Emellett kreativitásra tanított, hogy megtaláljuk az új elérési formákat a közösség tagjaihoz, segített értékelni megtartó erejét, azt az érzést, hogy összetartozunk. Megláttuk a lényeges dolgokat – mint az Istenhez tartozást, a hit megélését, a Jézussal való közvetlen kapcsolatot. Arra is tanított, hogy ne csak az akadályokat, a korlátokat, a hiányokat vegyük észre, hanem azt is, hogy mire van lehetőségünk. Például, hogy milyen jó felhívni egymást, vagy a saját problémáinkon túllépve segíteni időseknek, rászorulóknak. Megtapasztaltuk a hit elmélyülését is, hogy az igei alkalmakat, istentiszteleteket, bibliaórákat sokan intenzívebben élték meg.

Hívő emberekként a családomban is megtapasztaltuk, hogy a hit valóban segít átélni a veszteségeket, a nehézségeket, az otthoni nehéz helyzeteket, például négy gyermekkel az online oktatás buktatóit. Segít, hogy legyen türelmünk egymáshoz, hogy meglássuk a mindennapok derűjét, örömét, és egymásba kapaszkodva vészeljük át ezeket a helyzeteket.

Verő Tamás főrabbi

Az online térbe helyeződött hitéleti programok pozitív velejárója, hogy egyszerre sokan be tudnak kapcsolódni, akár külföldről is, a másik oldala viszont, hogy aki egész nap a gép előtt ül, az nem biztos, hogy szívesen vesz részt online alkalmon. Az idősek körében nagyon változó a helyzet. Vannak meglepő történetek az új eszközök használatával kapcsolatban, már többen jelezték, hogy offline-ból átálltak online üzemmódra, és mi is igyekszünk segíteni használt laptoppal, táblagéppel, vagy ezek beüzemelésével. Volt egy önkormányzati pályázat is, úgy néz ki, nyerünk pénzt és így többeknek tudunk eszközt biztosítani. Sajnos, vannak olyanok is közöttünk, akik nagyon elszigetelődtek, egy éve ki sem mozdultak otthonról, nekik rendszeresen kinyomtatjuk az igehirdetést és bedobjuk a postaládájukba. Nyilván van lemorzsolódás, de amikor újra lehet majd közösségbe, templomba jönni, keresni fogjuk a közösség újraépítésének, megerősítésének útjait.

Széder tál

Húsvét ünnepével kapcsolatban két dolog jutott eszembe. Az egyik, ami mindenképpen aktívan segített a böjti időszakban, hogy a beregi rászorulóknak, gyülekezeteknek, családoknak gyűjtöttünk ruhát, játékot, tartós élelmiszert, ami kicsit kimozdította a közösséget a saját problémáiból. A másik, hogy van egy számomra fontos idézet a húsvéti történetből, Márk evangéliumából: mennek az asszonyok Jézus sírjához, viszik az illatszereket szokás szerint, és arról beszélgetnek, hogyan fogják elhengeríteni a követ a sírról. Azt olvassuk az igében, hogy „amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt”. Számomra a lelki üzenete ennek az, hogy úgy nézünk szembe a vírushelyzettel, mint egy nagy kővel, amit nem tudunk elhengeríteni, nem tudjuk mikor, lesz vége, nem látjuk a megoldást. De az a reménységünk, hogy Jézus feltámadt, és amikor odaérünk a sírhoz, mi is meglátjuk, hogy a kő el van hengerítve, tehát az élet győzött. Ez az üzenet segít most megélni újra a húsvétot még akkor is, ha úgy alakul, hogy nem tudunk templomba menni.

zsz