Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Egy páholyban Don Giovannival

2014. április 18.

Pasarétről indult, és bejárta szinte az egész világot. Énekelt a milánói Scalában, a Sydney-i Operaházban, az Egyesült Államokban, Németországban, Franciaországban, Hollandiában. 

Erőteljes színpadi jelenlétével és zengő basszusával mindenhol meghódította a közönséget. Idén a Magyar Állami Operaház mellett a londoni Covent Garden és a New York-i Metropolitan vendége lesz a kiváló operaénekes, aki a napokban ünnepelte negyvenedik születésnapját. Bretz Gáborral az Operaház egyik páholyában beszélgettünk.

A New York-i Metropolitan következő évadának több magyar vonatkozású bemutatója is lesz. Műsorra tűzik Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját, amelynek címszerepe végigkísérte az Ön pályafutását. Most mégsem ezt, hanem Escamillót énekli majd a Carmenből. 

A Kékszakállú valóban a legkedvesebb és legfontosabb szerepem. 2011-ben, amikor először léptem fel az Egyesült Államokban, koncertszerűen mutattuk be a Bartók-operát. Csodálatos előadás született, amit a Metropolitanből is meghallgattak. Ezután kaptam a felkérést Escamillo szerepére. A Kékszakállú ezúttal – ha jól tudom – lengyel rendezés lesz. Bartók művét nagyon sokszor éneklik külföldön is, sőt, magam is legtöbbször külföldi művészekkel dolgoztam együtt ebben az operában. Szeretik és értik a darabot mindenhol a világon, hiszen örök emberi témákról szól: férfi és nő viszonyáról, szerelemről, bizalomról, elfogadásról.

Ön nagyon fiatalon énekelte az idősödő férfi szerepét.

A darab kérdései és konfliktusai függetlenek az életkortól. Bár a köztudatban Kékszakállú valóban egy idősebb férfi, Judit pedig egy fiatal nő, de a kapcsolatukban nem ez a lényeg. Jövőre a Bécsi Ünnepi Játékokon a kitűnő német rendező, Andrea Breth rendezi majd a darabot. Abban az előadásban – én éneklem a címszerepet – Judit lesz az idősebb. Sokat beszélgettünk erről a rendezővel, és mindketten azt gondoljuk, hogy ez – éppen az előbb említett örökérvényűség okán – nem okozhat problémát.

A másik gyakran játszott figurája Mozart Don Giovanni című operájának címszerepe. Egy újságíró azt írta, nehéz Önnél ideálisabb Don Giovannit találni. A személyisége vagy a hangfekvése miatt választják ezekre a szerepekre?

Nehéz kérdés. Ma már mind a két tényező egyforma súllyal esik latba. Nem elég csak elénekelni egy szerepet, életre kell kelteni a figurát. Ugyanakkor vannak olyan csodálatos hangú énekesek, akik feledtetni tudják a szerephez esetleg kevésbé illő megjelenésüket. Volt egy óriási élményem: a bécsi Staatsoperben láttam egy Salome-előadást, amelyben egy igen-igen telt művész játszotta Salomét. Már előre féltem, hogy mi lesz a hétfátyoltáncnál, de ez a hölgy olyan fantasztikus könnyedséggel táncolt, mint egy karcsú balerina. Átlényegült Salomévá, és hihetetlen sikert aratott. Don Giovannira visszatérve: az ő személyiségének megítélése is felfogás kérdése. Általában negatív hősként, szívtelen szoknyavadászként jelenítik meg, de például a Kovalik Balázs rendezte Mozart-maraton Don Giovanni előadásában a főszereplő egy őszinte ember, aki az igaz szerelmet keresi, de nem találja.

Magánemberként se Kékszakállúra, se Don Giovannira nem hasonlít. Hétgyermekes családapa, aki azt nyilatkozta, hogy nem akarja a munkáját a család elé helyezni.

A megnyugtató családi háttér nagyon fontos, azt hiszem, erre kell a legjobban vigyáznom – meg persze a hangomra. Ha hónapokat távol töltenénk egymástól a feleségemmel és a gyerekeimmel, bizonyára nem lehetne harmonikus családi életet élni. Sokat utazom, de nagyon igyekszem, hogy a munkám ne menjen a magánéletem rovására. A következő évadban kétszer két hónapot fogok New Yorkban tölteni, és úgy tervezzük, hogy a család is elkísér Amerikába.

Zeneszerető családban nőtt fel. Egyenes út vezetett az operáig?

Gyerekkorom óta zene vett körül, magam is tanultam zongorázni, és szerettem énekelni, például a Hazám, hazámat – már kisfiúként is inkább alt hangom volt, mint szoprán. A színpad is vonzott, tagja voltam a Fenyves Utcai Általános Iskolában a színjátszó szakkörnek. Előadtuk a Koldus és királyfit és Ionesco Kopasz énekesnőjét, ahol a tűzoltóparancsnokot alakíthattam. Azután, amikor bekerültem a Rákóczi gimnáziumba, az ottani kórus tagja lettem. 1997-ben kezdtem énekelni tanulni a Konzervatóriumban, majd két év múlva felvettek a Zeneakadémiára, ott kaptam az operaénekesi diplomámat 2004-ben.

Azóta pedig állandóan színpadon van, itthon és külföldön is. Miben láthatja mostanában a magyar közönség?

Szinetár Miklóssal próbáljuk a Varázsfuvolát, amiben egy kisebb szerepet – most, hogy negyvenéves lettem, az öreg papot – fogom énekelni. Ennek az előadásnak áprilisban lesz a bemutatója. Közben A bolygó hollandiban Dalandot, pontosabban ebben a változatban Donaldot játszom, illetve a Figaro házasságában a címszerepet. Az Erkel Színházban megy a Márió és a varázsló, amelyben Cipolla szerepében lépek színpadra, illetve a Wagner-napok alkalmából előadjuk a Tannhäusert, amelyben Hermannt, az őrgrófot éneklem. Ezek után Birminghambe utazom a Kékszakállú koncertszerű előadására, majd nyáron a londoni Covent Gardenben mutatjuk be a Bohéméletet, ott Colline-t alakítom, szeptemberben pedig irány New York, a Metropolitan és a Carmen.

Milyen érzés a világ legnagyobb operaszínpadain énekelni?

Fantasztikus! De az igazán fontos számomra mégis az, hogy egy-egy hosszú út után hazatérve itthon, a hazai közönség előtt jól énekeljek. 

A II. kerületben minden évben megrendezik a Musica Sacra Civitatis elnevezésű egyházzenei kórustalálkozót. Mi a véleménye az ilyen rendezvényekről?

Operaénekesként minden ilyennek csak örülni tudok. Idén pedig az a megtiszteltetés ért, hogy én is meghívást kaptam a kórustalálkozóra. Ha időm engedi, szívesen elmegyek meghallgatni a hangversenyt.

Péter Zsuzsanna