|
|
„A szavak elvesztették súlyukat”
Egy esztendeje indult útjára a Grazioso Zeneszalon a Klebelsberg Kultúrkúriában.Az
áprilisi vendég a világhírű zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója
és karmestere, Kocsis Zoltán volt.
Egy esztendeje indult útjára a Grazioso Zeneszalon a Klebelsberg Kultúrkúriában.
A havonta egyszer jelentkező, ingyenesen látogatható rendezvény háziasszonya Detvay
Mária Marcella hegedűművész, a Grazioso Kamarazenekar alapító-vezetője, aki minden
alkalomra különleges vendégről gondoskodik. A szalonban így a zenei ínyencségek
mellett lehetőség nyílik egy-egy kötetlen beszélgetésre, közös gondolkodásra is.
Minden együtt van itt: jó szándék, zene, irodalom, és egy kis házi készítésű vendégváró
sütemény.
Az áprilisi vendég kulturális életünk meghatározó egyénisége, a Kossuth-díjjal
két alkalommal is kitüntetett, valamint számos egyéb nemzetközi és hazai elismerést
magáénak mondható világhírű zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója
és karmestere, Kocsis Zoltán volt. A beszélgetés során mesélt arról, hogy már
kisgyermekként is muzsikusnak készült, és örül, hogy a zongorát választotta, mert
— mint mondta — bizonyára elriasztották volna azok a borzalmas hangok, amiket
a még tanulatlan kéz húz a hegedűn. Szó esett a tehetségről, ami kötelez, és a
politikáról, ami, sajnos, beférkőzött a családok mindennapjaiba. „A szavak elvesztették
súlyukat, csak tettekkel lehet példát mutatni” — hangsúlyozta a művész. Némi keserűséggel
a hangjában szólt a Zeneakadémia nehézségeiről, és arról, hogy Magyarország ma
már nem tekinthető zenei nagyhatalomnak. A beszélgetés végén — engedve a háziasszony
unszolásának — eljátszotta Schubert gyönyörű c-moll Impromptujét.
— A Grazioso Kamarazenekar rendkívül fontos küldetést végez — nyilatkozta lapunknak
Kocsis Zoltán, az együttes tiszteletbeli művészeti vezetője. — Minden nagy szimfonikus
zenekarnak kell hogy legyen egy olyan magva, amely tökéletesen járatos a bécsi
klasszikus stílusban, illetve a kamarazenélésben. Az Operaház egykori igazgatója,
Mihály András nem egy ízben fejtette ki, hogy a jó zenekar első számú feltétele
a jó kamarazenélés. Az együttest Detvay Mária Marcella hozta létre az általam
vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjaiból — magam is többször felléptem
velük. Marcella fantasztikus szervezőképességének és kitartásának köszönhetően,
a Grazioso ma már egyre több és sikeresebb fellépést tudhat maga mögött.
A zeneszalon nem XXI. századi műfaj. Ön szerint szükség van még ilyen összejövetelekre?
A mai világ nagyon nem kedvez az értékes művészeteknek. Új jelenségek, új hősök
tűnnek fel, akik a könnyen fogyaszthatósággal és az eszmei, illetve anyagi értelemben
vett olcsósággal jelentős számú nézőt csábítanak el. A másik oldalról megközelítve
a kérdést: zenésznek lenni ma már egyáltalán nem vonzó pálya — nagyon sok fáradságos
munkával lehet csak eredményt elérni. Sokkal egyszerűbb és kifizetődőbb például
déligyümölcs-nagykereskedőnek vagy brókernek menni. Persze, nem is ez a baj, hanem
sokkal inkább az, hogy az emberek többségének se ideje, se energiája nem marad
arra, hogy az igazán értékes dolgokkal foglalkozzon. Úgy látom, hogy nagyon kevés
embert kormányoz biztos ízlés és értékrend.
Ezt valószínűleg még gyermekkorban kell kialakítani.
Így van, de, sajnos, az erre való törekvés nem nagyon látszik. Az általános iskolákban
már csak heti egy énekóra van. Kodály a hatvanas évek elején azt mondta, hogy
ha ilyen ütemben terjed a tanítási módszere, 2000-re már minden nyolcadikos gyerek
folyékonyan fog kottát olvasni. Ehelyett mi történt? Nem hogy kottát, de lassan
már a betűket se olvassák folyékonyan a gyerekek! Az oktatás színvonala folyamatosan
romlik. Bevinni az oktatást az üzleti szférába — holott támogatni kellene — olyan
kulturális bűn, amelynek a következményeit az utánunk jövő generációk fogják elszenvedni.
Az utóbbi időben feltűnt, hogy Finnországból kitűnő muzsikusok érkeznek. Megkérdeztem
a jelenség okát egy finn zenésztől, aki azt válaszolta, hogy egyszerűen átvették
a mi (!) Kodály-módszerünket, ennek köszönhetőek az eredmények. Bogányi Gergely,
az egyik legkiválóbb fiatal zongoraművészünk is Finnországban, finn tanároktól
tanult. Vannak persze jó irányba ható törekvések és kezdeményezések. Nekem is
vannak pozitív élményeim: dirigáltam nemrég a Művészetek Palotájában egy Debussy-koncertet,
ami után rég nem tapasztalt mély és őszinte megrendülés lett úrrá a közönségen.
Talán az idei Liszt-év rendezvényei és szellemisége segítenek abban, hogy a szélesebb
közönség is visszataláljon a kultúrához.
Remélem, hogy így lesz. Én úgy gondolom, hogy a Liszt-évben az az elsődleges
feladatunk, hogy végre valahára Liszt elfoglalhassa ebben — az őrületes paradigmaváltással
is súlyosbított — világunkban az őt megillető helyet. A Nemzeti Filharmonikusokkal
éppen ezért elég sokat foglalkoztunk a méltatlanul háttérbe szorított Liszt-művekkel:
a zeneszerző szimfonikus költeményeivel, miséivel, oratórikus és kórusműveivel.
Lassan itt a május és az Ön születésnapja. Ebből az alkalomból minden évben jótékonysági
koncertet ad, amellyel a Gyermekmentő Szolgálatot támogatja. Folytatódik a hagyomány?
Természetesen, bár a műsort még nem állítottam össze. Talán éppen a Grazioso
Kamarazenekarral lépek majd fel. Feladatomnak érzem az ilyen fajta közszereplést,
mert bár számokban mérve elhanyagolható a segítség, mégis fel lehet hívni a figyelmet
bizonyos problémákra. Egy-egy ilyen május 30-i koncerten olyan fontos, politikai
hovatartozástól függetlenül mértékadó személyiségek jelennek meg, akiknek már
a puszta jelenléte is elég ahhoz, hogy az emberek felkapják a fejüket: itt segíteni
kell!
Péter Zsuzsanna
|
| |