Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Testünk költészete

2018. február 26.

 A nagy francia költő, Charles Baudelaire szerint a tánc a karok és lábak költészete. A tánc azonban ennél sokkal több: gyógyír testi és lelki bajokra, örömforrás, ami feledteti a mindennapok gondjait, aktív pihenés, feltöltődés, művészet és terápia.

Szerencsére idősebb korban sem kell lemondanunk e jótékony hatású, élvezetes mozgásformáról, sőt, létezik olyan tánc, ami kifejezetten az idősebb korosztály igényeihez, lehetőségeihez és képességeihez igazodik. Ez a szeniortánc.

 A Kapás utcai Berczik Sára Budai Táncklubban tavaly tavasszal indult szeniortánc-tanfolyam, de a nagy érdeklődésre való tekintettel idén már heti két alkalommal, hétfő és csütörtök délelőtt is lehetőség van bekapcsolódni az egészségmegőrzés szempontjából is hasznos programba.

 

Szerkesztőségünk ellátogatott egy foglalkozásra, ahol kellemes zene, mosolygós arcok, vidám hangulat fogadott minket. Az oktató, Baranyi Tünde diktálta a ritmust és a lépéskombinációt. Volt páros tánc, körtánc és ülőtánc, mind úgy felépítve, hogy kímélje az ízületeket, de mégis megdolgoztassa az izomzatot. A nem túl bonyolult, ütemes mozdulatsorok kiváló agytornának is bizonyulnak, hiszen fejlesztik a táncos memóriáját, egyensúlyérzékét és koordinációs képességeit – tudtuk meg Tündétől.

– Nagyon fontos a nevetés és a jókedv az órákon, ez (is) motiválja a résztvevőket. Olyan tanítványaim is vannak, akiknek kisebb agyi történései voltak vagy kezdődő Alzheimer-kórral küzdenek, de őket is viszi, segíti a zene, így végig tudják táncolni az órát. Jó látni, hogy milyen türelem és tolerancia alakul ki a csoportokban egymás iránt. Néhány hónap után már érezhetőek a tánc pozitív hatásai. Az órákat rendszeresen látogatók arról számoltak be, hogy kevesebbet fájnak az ízületeik, vagy hogy az utcán biztonságosabban közlekednek. Sajnos, kevés urat köszönthetünk a csoportban, pedig számukra is biztosan nagyon kellemes és tartalmas időtöltés lenne a táncolás.

Haidekker Borbála és Mihalikné Czink Ida a kezdetektől tagjai a tánccsoportnak, rendszeresen részt vesznek az órákon. A mozgás mindig is életük része volt, így nagy örömmel fogadták a lehetőséget.

– Nagyon jó itt a hangulat, teljesen megfeledkezünk a külvilágról, és csak a zenére összpontosítunk – mesélte Borbála.

– Egész életemben sportoltam, tornáztam, úsztam, korcsolyáztam – vette át a szót Ida. – Nekem nagyon fontos a mozgás, a tánc pedig a mindenem. Két éve volt az unokaöcsém esküvője, ott is hajnalig roptam!

A hölgyek szerint nagyon jó kis társaság jött össze, barátságok szövődtek, órán kívül is szerveznek programokat. Mindketten elismerő szavakkal szóltak oktatójukról, aki nagy odafigyeléssel, türelemmel és empátiával fordul tanítványai felé és tanítja meg a különböző figurákat. A jó zenének és társaságnak hála, a táncosok észre se veszik, ahogy a szervezet – az agyat is beleértve – beolajozódik, a mozdulatok egyre biztosabban mennek, és már a bonyolultabb figurákat is könnyedén lelépik.

Mozgás, öröm, agytorna egyszerre, ami testileg és szellemileg egyaránt frissen, fiatalosan tart. Bárki csatlakozhat 50-től 100 éves korig, egyedül vagy párban.

Péter Zsuzsanna

 

A Kapás utcai szeniortánc-tanfolyam órái hétfő és csütörtök délelőttönként 10.30-kor kezdődnek a Berczik Sára Budai Táncklubban (1027 Kapás utca 55.). Óradíj: 600 Ft. Bővebb felvilágosítást a Marczibányi Téri Művelődési Központ munkatársától, Sipos Ildikótól lehet kapni a (06 30) 439-1070-es, vagy Baranyi Tündétől a (06 30) 515-5716-os, illetve a Budai Táncklubtól a 201-7992-es telefonszámon.

Pesthidegkúton a Klebelsberg Kultúrkúriában (1028 Templom utca 2–10.) is indult január 31-én mozgási lehetőség Szenior Örömtánc címmel. Az órák szerda délelőttönként 11.00 és 12.00 óra között vannak. A tanfolyamhoz folyamatosan lehet csatlakozni akár táncpartner vagy előzetes tánctudás nélkül. Óradíj 600 Ft. Oktatók: Hinsenkamp Anikó: (06 20) 463-7680 és Erdőfyné Rieder Edina: (06 20) 571-9946.