Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Magyar klasszikusok dzsesszritmusban

2019. november 6.

Nem vagyok zenész, de Weiner Leó Rókatáncának minden hangjegyét ismerem.

Történt ugyanis, hogy kora ifjúságomban egy zeneileg nálam sokkal képzettebb barátnőmmel elhatároztuk, indulunk a Ki mit tud?-on, és úgy megtanultuk az említett darab négykezes változatát, hogy csukott szemmel is, őrült tempóban is el tudtuk játszani. Csak azután eszünkbe jutott, hogy mi van, ha továbbjutunk, és semmi mást nem tudunk előadni…

Ez a régi történet jutott eszembe nemrég, amikor meghallottam a Rókatáncot, de úgy, ahogy eddig még sosem – vérpezsdítő dzsesszes átiratban, a Magyar Rhapsody Projekt előadásában. És nemcsak az általam annyira kedvelt Weiner-mű kelt új éltre a Bársony Bálint Sextett feldolgozása nyomán, hanem a nagy magyar klasszikusok, Liszt, Bartók, Kodály, Erkel mindannyiunk által jól ismert dallamai, de Brahms egyik gyönyörű magyar tánca is.

NOVEMBER 19-én 19 órakor a Klebelsberg Kultúrkúria színpadán ismerheti meg a közönség a hattagú zenekart és hallgathatja meg a szaxofonra és dzsesszkvintettre hangszerelt népszerű melódiákat. A koncertet a projekt vezetője, Bársony Bálint szaxofonművész, zeneszerző és hangterapeuta ajánlja olvasóink figyelmébe:

– A Klebelsberg Kultúrkúria közönségével eddig csak a hangfürdők alkalmával találkozhattam – mondta el érdeklődésünkre a muzsikus –, de Dolhai Istvánnal, a Kultúrkúria igazgatójával közösen elhatároztuk, hogy a cédénk megjelenését követően lemezbemutató koncertet tartunk szűkebb hazámban, Pesthidegkúton. Az esten a számunkra legkedvesebb magyar klasszikusok csendülnek majd fel világzenei vagy dzsesszes feldolgozásban. Nagyon szeretjük játszani ezt a zenei anyagot, ami egyfajta léleksimogatás is egyben. A melódiák ott vannak mindenki fülében és szívében, ezekbe születtünk bele, ezekben nőttük fel. Egy este egy csokorba gyűjtve meghallgatni a válogatást, valóban nagyon felemelő élmény. Azt reméljük, hogy a szívünkhöz közel álló hangzásvilággal olyan egyedi, modern feldolgozást sikerült alkotnunk, amely azokhoz is eljut, akik eddig idegenkedtek a komolyzenétől.

Járjuk a világot a projekttel, korábban a düsseldorfi, legutóbb pedig a tel-avivi magyar napok vendégei voltunk. Büszkén mondhatom, hogy mindenhol nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadtak bennünket.

A feldolgozásokban nincs ének, ami lehetőséget biztosít a befogadónak, hogy kicsit kilépjen a való világból és elkalandozzon a szaxofon, a gitár, a nagybőgő és ütőhangszerek segítségével. A koncertünkön a lemezre vett tizenkét zeneszám hangzik majd el, de készülünk meglepetéssel is. Szeretem bevonni a közönséget, így egy kis közös éneklésre és játékra is lehet majd számítani.

Péter Zsuzsanna