Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Új művészeti központ a Jurányi utcában

2012. szeptember 27.

Az egykori Hámán Kató Leánygimnázium mintegy 6000 négyzetméteres épületében ősztől színházterem, galéria, kávézó, továbbá irodák, próbatermek és raktárak állnak majd az előadóművészek – és persze a közönség – szolgálatában.

A ház üzemeltetője a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE), amely 2006-os megalakulása óta kulturális, művészeti, és azon belül színházi, összművészeti projektek megvalósításával, azok intézményi hátterének biztosításával foglalkozik.

– Inkubátorháznak nevezzük a Jurányi utcai központot – mondja Kulcsár Viktória, a FÜGE elnöke –, hiszen nagyon sok, elsősorban előadóművészeti civil szervezet költözik majd ide. Ezek egy társasház lakóihoz hasonlóan önálló térrel rendelkeznek majd, lent az alagsorban pedig egy közösségi teret alakítunk ki kávézóval, jegyirodával, színházteremmel. Eddig több mint tizenöt partner jelentkezett már, a Szputnyik Hajózási Társaságtól a Tünet Együttesen át a TÁP Színházig. Rajtuk kívül alkotó művészettel foglalkozó fiatalokat és más profilú civil szervezeteket is befogadunk.

A független színházak bázisát szeretnénk itt megteremteni, hiszen az önálló kis csoportoknak egyre kevésbé van lehetőségük arra, hogy saját próbatermük vagy díszletraktáruk legyen. Közös háttérrel azonban mindez lehetséges. Nálunk zajlik majd a produkciók gyártása, tehát itt lesznek a próbák, díszletmunkák, jelmezkészítések, zártkörű munkabemutatók, nyilvános főpróbák, közönségtalálkozók, valamint a tárolás, irodai munka és pályázatírás is. Nem repertoárszínházként fogunk működni, sokkal inkább produkciós házként, ahol a hangsúly nem(csak) az előadáson, hanem az azt megelőző munkán lesz. A cél kettős: egyrészt szeretnénk egy stabil, közös bázist találni az egyre inkább széteső független színházi szektornak, bízva abban, hogy az egy fedél alatti munka még termékenyebben sarkallja az alkotókat az összefogásra, a közös produkciók létrehozására. Másrészt szeretnénk kialakítani a budai miliőben egy olyan centrumot, ahol a színházbarát fiatalok akár csak egy kávé mellett vagy egy színházi előadáson szívesen eltöltenek pár órát, és aktív közösségi élettel töltik meg újra az elhagyott oktatási intézményt.

Az inkubátorház első nyilvános eseménye OKTÓBER 5-ÉN a KoMa Társulat Athéni Timon című előadása lesz, ami azért is izgalmas, mert egy kicsit a kulisszák mögé is bepillanthat a néző (a ház addigra még nem fog teljesen elkészülni). Október végén a Frenák Pál Társulat és a Gólem Színház koprodukciójának munkabemutatóját láthatja a közönség. 

PÉTER ZSUZSANNA


BŐVEBB INFORMÁCIÓT a www.fugeprodukcio.hu honlapon találhatnak az érdeklődők.