Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Újraindulás kérdőjelekkel

2020. június 29.

Egy rövidfilm bejátszásával indult a Védett Tér elnevezésű beszélgetéssorozat harmadik része, ahol a műsorvezető, Veiszer Alinda mellett Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere foglalt helyet.

Egy rövidfilm bejátszásával indult a Védett Tér elnevezésű beszélgetéssorozat harmadik része, amelyet online közvetítettek az Átrium színpadáról, ahol a műsorvezető, Veiszer Alinda mellett Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere, Bábel Balázs, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, Komáromi Zoltán háziorvos és Hevér Gábor színművész foglalt helyet.

A Kinyitottunk – gazdaság a karantén után címet viselő rendezvény felvezetőjében II. kerületi vállalkozók – Vidó Nóra, az IGEN Pizzéria tulajdonosa, Bálint Péter, a Bálint Kert társtulajdonosa és Gácsi-Rózsa Ágnes, a Kedvenc Fodrászom tulajdonosa – osztották meg a veszélyhelyzet alatti pozitív tapasztalataikat és nehézségeiket.

Ehhez kapcsolódóan Őrsi Gergely polgármester elmondta, hogy a szolidaritás mellett gazdasági oldala is volt intézkedéseiknek. Mint mondta, az önkormányzat kötelessége segíteni a helyi vállalkozókat, de ez érdekében is áll, hiszen ha a vállalkozások tönkremennek, az lényeges adóbevétel-kiesést okozna. Megemlítette, hogy a Budai Polgárban közzétették a karantén alatt házhoz szállítást vállaló helyi vállalkozásokat, azzal biztatva az itt lakókat, hogy tőlük rendeljenek, illetve szintén a kerületi lapban ingyen hirdethettek az állást kínálók.

A polgármester a digitalizáció felgyorsulásában – a digitális ügyintézésben és a távmunka bevezetésében – látja a járvány okozta veszélyhelyzet jövőbe mutató oldalát, ugyanakkor elmondta, hogy az elvonások és az elmaradó bevételek miatt elkerülhetetlen lesz a költségvetés áttervezése.

Bábel Balázsnak sok tennivalója volt a karantén alatt, hiszen nagyon sok cég leépítésekkel kezdte ezt az időszakot. A Vasas Szakszervezeti Szövetség 170 munkahelyen van jelen – ami 170 tárgyalást jelentett – és ezeken a helyeken jobb feltételeket tudtak elérni a munkavállalóknak. Megjegyezte, a szokatlan helyzetben a munkaadók is megkeresték őket, hiszen nem voltak felkészülve a járvány okozta helyzetre, amire vegyesen reagáltak: nemcsak leépítések voltak, néhány helyen teljes vagy részleges fizetést kaptak az otthon maradni kényszerülők. A gazdaság újraindulása új feladatokat jelent számukra: azért fognak küzdeni, hogy ne romoljanak a munkavállalók munkakörülményei. A polgármesterrel egyetértve Bábel is a digitalizáció iparban is megjelenő térnyerését nevezte előremutatónak, a legfontosabbnak pedig az oktatás, a szakember-képzés korszerű fejlesztését.

A háziorvos Komáromi Zoltán az egészségügy digitális átállásának fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, mivel ő a praxisában már használt e-receptet, voltak e-mail-címei, Facebook-elérhetőségei, gyorsan tudott reagálni a járványhelyzetre, amiben páciensei is partnerek voltak. Ez, sajnos, nem volt általánosan jellemző. Az egészségügyben mindenki improvizálni kényszerült. A mostanra kialakult helyzetet kaotikusnak írta le: a várólisták felduzzadtak, telefonon szinte lehetetlen elérni a rendelőket, kórházakat.

Hevér Gábor színművész tanulságokban gazdag időszaknak nevezte a karantént, ami sokat adott neki önismeretből és felvetette azt is, hogy lehetne-e másként élni. Saját területén öngólnak nevezte a digitális térbe való belépést, mert mint mondta: ami ingyen van, annak nincs értéke, ezért valamennyi pénzt kéne kérni a digitális tartalmakért. A színházak újranyitása kapcsán is kétségeinek adott hangot: nem rentábilis, ha csak negyed ház előtt játszanak, ráadásul, ha valaki az utolsó sorban köhög – a levegőt keringető rendszer miatt – az pillanatokon belül előre is eljut, így nehéz garantálni a biztonságot.

A koronavírus okozta megbetegedésekkel kapcsolatban a háziorvos és a polgármester egyaránt azt tapasztalta, hogy kevés volt az igazolt fertőzöttek száma. Komáromi Zoltán 2400 fős praxisában egy embernél mutatták ki a koronavírust, Őrsi Gergely pedig arról számolt be, hogy végigszűrték a II. kerületi egészségügyi, szociális, óvodai és bölcsődei dolgozókat, és a kétezer tesztből csupán egynél állapították meg, hogy az illető már átesett a betegségen.

Komáromi Zoltán valószínűsítette a járvány második hullámát, és kijelentette: ha a megfelelő vakcinával be tudunk oltani hárommillió magyar embert, akkor mondhatjuk, hogy vége.

Péter Zsuzsanna