Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Oscar-díjas a Mindenki

2016. december 19.

A Mindenki (Sing) nyerte a legjobb élőszereplős kisfilm kategóriájában az Oscar-díjat. Hatalmas gratuláció a részben a kerületünkben forgatott film készítőinek!

Deák Kristóf munkája az első magyar alkotás a kategóriában, mely elnyerte a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elismerését. A rendező köszöntőjében azt mondta: „Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk!"

A kisfilm jeleneteinek nagy részét a kerületünkben található Szent Angéla iskolában forgatták. A rendezővel az Oscar-jelöléskor beszélgettünk a filmforgatás kulisszatitkairól. 

Minek köszönhető a film sikere?

– Azzal kerültünk az Amerikai Filmakadémia látókörébe, hogy több nagy fesztiválon is díjat nyert a Mindenki, nyáron a tokiói Short Shortson, ősszel pedig a chicagói nemzetközi gyerekfilmfesztiválon. Tudatosan figyeltünk arra, hogy Oscar-jelölő fesztiválokra is jelentkezzünk vele, persze a sikert nem tudtuk megjósolni.

Lehet még ilyenkor tenni azért, hogy az ötös listára is rákerüljön a film?

Igen, most minden erőmmel azon dolgozom, hogy amennyire csak lehet, elősegítsem ezt. Felhívtam olyan angliai ismerősöket, akik voltak már hasonló helyzetben és tőlük kértem tanácsot. Az akadémia több száz tagból álló kisjátékfilmes szakosztálya dönt majd a jelölésről, ezért az a cél, hogy közülük minél többen tudjanak a filmről. Ebben segíthet, ha – PR-szakemberek közreműködésével – angol nyelvű cikkek jelennek meg róla különböző szaklapokban. Segítségemre van a filmet finanszírozó Médiatanács és a tavalyi Oscar-kampányban szerzett tapasztalattal a Filmalap is.

Mi ihlette a film történetét?

Angliában tanultam a filmrendezést. Londonban egy svéd lakótársam mesélt a gyerekkoráról. Kisiskolás volt, amikor az egyik tanára arra kérte, hogy ne énekeljen, mert úgy jobb lesz a kórusnak és neki is. Ez a sztori lett a filmem alapja, ebben láttam meg egy komolyabb társadalmi üzenet lehetőségét. A film befejezését már a képzelet írta. A kirobbantott botrány a valóságban prózaibb módon ért véget. 

Hangulatát tekintve melyik filmhez hasonlítható?

Bár eleinte csodálkoztam rajta, de sokan Damien Chazelle rendező-író Whiplash című filmjéhez hasonlították, amelyet először rövidfilmként láthattak a nézők, 2014-ben mutatták be az egészestés változatát. Mindkét filmben fontos szerepe van a zenének – a Whiplash egy dzsesszdobos fiúról szól –, és mindkét történetet átszövi a küzdelem egy hatalmaskodó, sikerhajhászó figura ellen.

A film előzetesében feltűnt a Szent Angéla iskola udvara és a termei. Hogyan esett a választás erre a II. kerületi iskolára?

Két-három napot forgattunk ott. Az iskola épületét azóta felújították, de akkor még a régi iskolák miliőjét idézte, a kilencvenes évek hangulatát. Nem voltak műanyag ablakai, az udvara és az osztálytermek berendezése is alkalmas volt arra, hogy felidézze a gyerekkoromból ismert ódon iskolát.

Az iskola kórusa szerepelt a filmben?

Bár néhány szent angélás diák is vállalta a szereplést, a filmben szereplők többsége a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa tagjaiból állt össze. A főszerepeket Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya játssza. 

Miért őket választotta?

Nagyon tehetséges gyerekszínészek. A legtöbb színészmesterséget oktató stúdióban megtanítják a gyerekeket egy bizonyos előadásmódra, ami a színpadhoz, vagy a szinkronhoz használható, máshova viszont nem. Ehhez a filmhez halk, szinte suttogó élőbeszédre volt szükségem. Ők így beszéltek, manírok nélkül, természetesen. Ezt nehéz megtanulni és nyilván idő sincs arra, hogy egy forgatáson tanulja meg valaki. Ügyesek voltak.

Mikor láthatja a magyar közönség a filmet?

Az m2 december 4-én vetítette a Mindenkit, később az HBO-n lehet látni, a csatorna online is elérhetővé teszi majd.

Hogyan ünnepli a karácsonyt?

Az egész családdal összegyűlünk Pestlőrincen, a szülői házban – hárman vagyunk testvérek –, és eddig sose maradt ki a nagy közös éneklés sem…

Novák Zsófi Aliz/Budai Polgár

A kisfilm megtkinthető az alábbi linken: 

https://www.youtube.com/watch?v=waEkU9YGKs8