Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Zenészként a zenémmel tudok segíteni

2017. október 10.

 A Törös Alapítvány 2011 immár negyedik alkalommal örvendezteti meg kerületünk lakóit szép muzsikával és teszi lehetővé az embereknek az adakozás örömét.

  A november 10-i jótékonysági hangversenynek az elmúlt évekhez hasonlóan a Marczibányi Téri Művelődési Központ ad otthont, a bevétel változatlanul a II. kerület egészségügyi ellátásának javításához járul hozzá.Az idei koncert a romantika jegyében zajlik: Rossini, Mendelssohn és Schumann darabjait a Duna Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában, Kanai Toshifumi vezényletével hallgathatja majd meg a közönség. Az esten fellép a világszerte ismert, és a zenerajongók körében méltán népszerű Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Balázs János.

– Dr. Törös Edit főorvos, az alapítvány és a jótékonysági koncert lelke és motorja rendszeresen látogatja koncertjeimet – meséli a művész. – Ezenkívül van egy nagyon kedves közös ismerősünk, Dubrovay László, az én egykori zeneakadémiai tanárom, akivel nagyon szoros és aktív művészi kapcsolatban állok: összes művét lemezre vettem.

A II. Kerületért Emlékéremmel is kitüntetett Dubrovay László a jótékonysági koncert egyik védnöke. Mit jelent önnek a zeneszerzőhöz fűződő barátsága?

Ez számomra nagyon fontos. Bár nagy köztünk a korkülönbség, de közös a művészi alázat és a zenei gondolkodás. Az élet egyéb dolgairól is hasonló nézeteket vallunk, ami szintén hozzájárul a közös munka eredményességéhez. Nagyon közel áll hozzám a zenéje. Amikor – jó pár évvel ezelőtt – találkoztam a műveivel, azt éreztem, amit a Chopinnel való találkozásomkor: nem elég egy darabot megtanulni, az összeset el kell játszani. Hatalmas megtiszteltetés számomra, illetve óriási bizalom az ő részéről, hogy az eddigi teljes életművét nekem adta, hiszen a jövő generációinak ezek a felvételek fognak alapul szolgálni.

Szívesen játszik kortárs műveket?

Úgy érzem, ez kötelességem is. Nem lehet leragadni az elmúlt századok zenéjénél, haladnunk kell – ebben is – a korral. Ráadásul Dubrovay zenéje nagyon szerethető, mert érzelmi indíttatású. Modern hangrendszerrel, a hangszerek technikai lehetőségeinek maximális kihasználásával készülnek a művei, miközben mindig a szépre törekszik.

Úgy tudom, zenei tanulmányait a II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskolában kezdte meg. Milyen indíttatást kapott?

Rengeteget köszönhetek az első zongoratanáromnak, Hornyánszkyné Becht Erikának. Zenészcsaládból származom, édesapám is zongorista. Én otthon, magamtól tanultam zongorázni, hallás után keresgettem ki a dallamokat. A felvételimet Erika néni egyszerre jellemezte zseniálisnak és katasztrofálisnak: egy húszperces Beethoven-szonátát játszottam el nyolcévesen – tele hibával, hiszen a kottát nem ismertem. Komoly munkába kezdtünk, és nagyon jól haladtunk. Erika nénitől tartottam is, de rajongtam is érte. Ő egy fantasztikus tanáregyéniség, óriási szívvel és tudással. A mai napig kikérem a véleményét, mert az érzelmi kötődésem mellett nagyon fontosnak tartom, hogy legyen kontroll. Zongoraművésznek lenni egy végeláthatatlan folyamat, amiben mindig lehet és kell is továbbfejlődni.

Mit fog játszani az alapítvány hangversenyén?

Schumann a-moll zongoraversenyét. Schumann a romantika egyik legszenvedélyesebb zeneszerzője, ez a darab pedig a leghíresebb versenyművek egyike. Érződik rajta az a lángoló szerelem, amit a szerző felesége iránt érzett. Ma már szinte elképzelhetetlen, de Schumann napról napra egyre jobban rajongott asszonyáért, és ezt a felfokozottságot művei is tükrözik. Nagyon szeretem játszani ezt a darabot, mert ez egy vidám, szinte kicsattanó, örömtől és erőtől duzzadó mű, amit egyébként már játszottunk együtt a Duna Szimfonikus Zenekarral. A japán karmesterrel, Kanai Toshifumival viszont ez lesz az első találkozásunk.

Hogyan fogadta a felkérést, hogy fellépjen a jótékonysági koncerten?

Vallom, hogy egy művésznek minden nemes kezdeményezéshez, amely a társadalom jobbulását szolgálja, csatlakoznia kell. Én zenészként a zenémmel tudok segíteni, és boldog vagyok, ha ezt megtehetem. A legnagyobb magyar zongoristának, Liszt Ferencnek vannak tanításai, amelyeket én szentírásként tisztelek. Az egyik ilyen példamutató tanítása a jótékonyság. Nemcsak a művészetekért tevékenykedett, de például a nagy pesti árvíz károsultjaiért is adott hangversenyt. Ha felkérést kapok egy ilyen rendezvényre, csak az időpont-egyeztetés a kérdés, az, hogy jövök, természetes.

Péter Zsuzsanna